– Nemrég ért véget a nemzetközi könyvfesztivál. A mai könyvpiaci és gazdasági helyzethez mérten sikert vagy kudarcot hozott a kiadónak az esemény?
– Sikeres volt számunkra, de tény, hogy visszafogottabb volt a kereslet, mint tavaly vagy tavalyelőtt. A fesztiváli visszaesés egyébként a teljes kiadói csoport kínálatában nem feltétlenül mutatkozik meg, hiszen a Libri-csoport idén nagyjából ötszáz címet jelentet meg. A Helikon is több könyvvel jön ki idén, ráadásul van új sorozatunk is, a Helikon Zsebkönyvek, az ennek keretében kiadott címek száma a könyvhétre el fogja érni a tizenkettőt. A klasszikus életművek kiadása sem áll meg, és ugyanúgy kínálunk idén is művelődéstörténeti kuriózumokat, de az biztos, hogy óvatosan kell tervezni a mostani piaci viszonyok között, vagyis nem minden irodalmi szenzáció, felfedezés vagy nóvum lesz automatikusan könyv is, lévén el kell adni aztán.
– Közel három éve vált a Helikon a Libri-csoport részévé. Mennyire sikerült átmenteni az új viszonyok közé a régi kiadói arculatot?
– Annak idején létezett egyfajta teljesség a kiadó kínálatában, különös tekintettel az ismeretterjesztés, szebb nevén az általános művelődéstörténet terén. Hozzávetőlegesen ez ma is megvan, és a kimutatások szerint még mindig mi adjuk ki a legtöbb könyvet az egészséges értelemben vett nemzeti-konzervatív oldalon. Ezzel a megfogalmazással is vigyázni kell azonban, hiszen épp az egyik kiadatlan Márai-szöveg kapcsán fogalmazta meg nemrég egy irodalomtörténész ismerősöm, hogy az a fajta nemzeti konzervativizmus, amely a Márai-életmű most kiadott, korábban nem olvasható darabjai kapcsán körvonalazható (Hallgatni akartam; helyreállított Egy polgár; Föld, Föld!; Fedőneve: Ulysses), az nem azonos a mostani mindenféle nemzeti apostolok vesszőfutásával. A Helikon egyébként a Libri-csoport legidősebb tagja, és ez a hagyomány sok mindenre is kötelez is bennünket. Ez persze kötöttséget is jelent, amit a tervezés során mindig figyelembe kell venni. Mi az, amit az olvasótáborunk befogad, és mi az, amit nem? Hol vannak a megújhodás pontjai? Mi az, ami már elhanyagolható? Afféle Szent Ágoston-i dolog ez: megszüntetve megőrizni. Persze nyitunk mi is részlegesen a kortárs irodalom felé, a külföld felé, elég csak említeni, hogy mi adtuk ki például Pion István kötetét is, most készül Térey-műfordításkötet, s lesz Sissi-életrajz a tengerentúlról és vadiúj Baricco innen, az öreg kontinensről. A legnagyobb előnyünk azonban továbbra is a nagy hagyatékok gondozása terén van.
– A kiadó egyik védjegye a Márai-életműsorozat. Mennyire erős ma a hazai Márai-kultusz?
– Ismét erősödik. Ennek az egyik oka, hogy viszonylag sok az új anyag, hiszen gyakorlatilag most először történt meg, hogy filológiai értelemben valaki belenyúlt az életműbe, vagyis engedélyem van kutatni a hagyatékban. Másrészt nem olyan régen újult meg maga a Márai-sorozatunk is, amely miatt eleinte kaptunk hideget-meleget. Az eltelt másfél év viszont megmutatta, hogy mégiscsak jó lépés volt ez, és azt jelzi, hogy időnként tényleg szükség van ilyen megújulásra. A helyreállított Márai-kötetek, az új kiadások vagy a bédekkersorozat komoly érdeklődést váltottak ki. A publicisztikai részt lezártuk, ilyen kötetet már nem szándékozunk kiadni, viszont folytatódik a Szabad Európa Rádióban megjelent írásait tartalmazó Fedőneve: Ulysses kötet, és hátravannak még a Candidus álnéven publikált művek publikálása, ahogy vannak még füveskönyv-ötletek is a tarsolyban. Sőt, nemrég otthon voltam Erdélyben Márai 1942-es anyagaiért is.
– A következő Márai-kötetek tartogatnak meglepetéseket, módosíthatnak az író közismert portréján?
– Irodalmi szempontból biztosan érdekes kiadvány lesz a levelezést tartalmazó kötet. Jelenleg 204 levél található a hagyatéki dobozokban. Kérdés, hogy milyen megoldást válasszunk: megkeressük-e például a párleveleket is? Ami igazi egy nagy dobás lehet, az a felesége, Matzner Ilona, vagyis Lola naplójának a közzététele. Ez a napló nem kevesebb mint 299 füzetből áll, ami elsőre ijesztő mennyiségnek tűnhet, de Lola nagy betűkkel írt, így összességében befogadhatónak tűnik. És az övé egy külön történet, hallatlanul sok olyan információt hordoz, amely az olvasó számára is érdekes lehet. Már az első szó, amelyet az egyik találomra felütött füzetben láttam, Illés Endre, a Szépirodalmi Kiadó igazgatójának a neve volt, úgyhogy már innen tudtam, ezek a feljegyzések nem csak a privát ügyekről szólnak. Persze ilyen részek is vannak, hiszen Lola ír köszvényről, veszekedésről, a mindennapokról is. Az emigrációs évek megörökítéséről van szó, hiszen a napló 1948-cal indul. Számtalan esetben ráadásul a napok egyeznek a Márai-napló dátumaival, ami érdekes nézőpontot és kiegészítést kínál. Viszont sokáig tart majd a feldolgozás, mert nehezen olvasható szövegekről van szó, de alakul a csapat a Kassa–Helikon-tengelyen. És még egy Lola-érdekesség van készülőben: már idén őszre a Lola-bédekker, miután Kassán előkerült a családi fotóalbum, és Ötvös Anna feldolgozta a Matznerek történetét.
– Szintén jelentős visszhangot válthat ki a tervezett Mindszenty József-életrajz is.
– Ez a könyv annyiban kötődik a Márai-szálhoz, hogy az egész ötlet Torontóban vetődött fel Gaál Csaba, a Márai-örökös lakásán. Az az 1974-es kiadás, amelyet a világ és részben a magyar olvasóközönség ismerhet – hiszen először szamizdatként jutott el hozzánk, majd a rendszerváltás környékén ki is adták –, a Vörösváry Kiadónál jelent meg először, Gaál kiadásában. Aki felvetette, miközben a kiadatlan Márai-szövegeket rendezgettük, hogy ezt a Mindszenty-életírást ki kellene adni, de csak abban az esetben, ha sikerül megtalálni a csonkítatlan változatot. Aztán idén tavasszal eljutottam a Mindszenty Alapítványhoz. A könyvhétre megjelenő kötetet nyugodt szívvel lehet kritikai kiadásnak is venni, hiszen a nyolcszáz oldalas szöveghez mintegy ezerháromszáz lábjegyzet tartozik, hozzuk az összes szövegvariánst – ahogy a Márai-szövegek kapcsán –, káprázatos fotóanyag kíséretében, ami szintén első közlés.
– Kós Károly életművét is gondozzák. Mennyire sikerült visszahozni az ő személyét a köztudatba?
– Úgy érzem, hogy teljes mértékben. Kós esetében szét kell választani az életművet az ismeretterjesztő és a szépirodalmi művekre. Ami a könyvpiacon megjelent az utóbbi húsz évben tőle, Magyarországon és Erdélyben párhuzamosan, azok főként szépirodalmi művek. Tavaly jelentettük meg az életrajzot, amelyet korábban csak Erdélyben adtak ki, a rendszerváltás körüli időszakban, igaz a mendemondák szerint ebből jutott be az anyaországba is, de ettől még lényegében a mostani volt az első magyarországi kiadás. Ez az újdonság erejével hatott tavaly, és sikeres kiadványnak bizonyult. Most következik az Erdély kiadása, ebben hatvan eredeti litográfiát és színes rajzot is talál majd az olvasó. Ez a könyv 1929 óta, az Erdélyi Szépműves Céh kiadása után egyszer sem jelent meg. Őszre készül a Sztambul, amely szintén soha nem volt még kiadva az 1918-as első közlés óta – nem csoda, hogy antikváriumban várólistán is sok tízezer forintért lehet csak hozzájutni –, hasonlóképp a Kalotaszeg és a Kalotaszeg néprajza című kötetekhez. És természetesen nem marad ki a Varju nemzetség és Az országépítő sem.
– Nemrég egy örvendetes meglepetés sikert is elkönyvelhetett a kiadó, hiszen annak ellenére, hogy A honfoglalók viselete szakmunka, népszerűnek bizonyult a szélesebb olvasóközönség körében is. A könyv egy sorozat része, mi lesz a következő kiadvány?
– Ez valóban sikertörténet, amelyben a kiadó az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont őstörténeti témacsoportjával osztozik. Különösen annak fényében öröm ez a pozitív visszajelzés, hogy – főleg a politika „jótékony” hatására – a tudomány területére is betette a lábát a bulvár és a végzetes megosztottság. A honfoglalás-sorozatunk a legújabb kutatásokat kívánja felmutatni. Következő kötete a könyvhétre fog megjelenni, és jó eséllyel már a többértelmű címe is ki fogja verni sokaknál a biztosítékot: Magyarok a honfoglalás korában. A sorozatot életre hívó vezérelv egyébként a következő: a legfrissebb kutatások mentén publikálni a hitelt érdemlően leginkább bizonyított magyar őstörténetet.
– A Helikon Zsebkönyv ötlete hogyan merült fel?
– Ha az olcsó könyves szegmensét nézem a könyvpiacnak, akkor nagyon szomorú az összkép. Rossz fordítások, hevenyészett szerkesztés, kérdéses jogdíjak, önkényesen csonkolt alapművek és klasszikusok, vállalhatatlan antológiák s a többi. A célunk ezzel a sorozattal éppen az, hogy kicsit rendet vágjunk ebben a káoszban. A zsebkönyveinkkel azt kínáljuk, hogy az olvasó versenyképes áron, nagyon szép kivitelben, gondosan válogatott szövegeket vihet haza egy doboz cigaretta áráért. A címlista összeállítása okozta a legnagyobb nehézséget, hiszen nem könnyű meghatározni, mi tartozik például az alapműveltséghez tartozó szövegek körébe, ráadásul a terjedelmi korlátokat is figyelembe kell venni. Nem akarom lelőni előre a poénokat, de többféle újszerű antológia is készül a sorozatban, egyebek között magyar szerzők műveiből is, ahogy „kortárs” nagyágyúk egy-egy műve is megtiszteli a sorozatot (Márai, Hesse, Baricco, Tamási).
– Milyen meglepetésekre számíthatnak még a közeljövőben az olvasók?
– Kiemelném a hamarosan megjelenő Verses könyvet a Márai-életbölcsességek sorozatból, amelyet a diktatúra rögtön bezúzatott 1945-ben. Ez elég lehangoló látleletet ad mindarról, ami a háború alatt zajlott. Erdélyhez és némiképp Bánffyhoz kötődik a másik érdekesség is, ez nem más, mint báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola könyve, amely szintén először jelenik meg Magyarországon: Receptek – Az erdélyi főúri konyha titkai. Az egész erdélyi főúri gasztrokultúra kapcsán ugyanis egyetlenegy szakácskönyv jelent meg annak idején. A szerzőt egyébként olyan alakként őrizte meg az emlékezet, mint aki nélkül fű nem nőtt Erdélyben, vagyis egy igazi nagyvilági, műpártoló díváról van szó. A szakácskönyv egy füzet, amely az egyes erdélyi kastélyok szakácsainak és a társaság elbeszéléseinek az alapján állt össze. Azaz ezek tényleg megfőzhető ételek. A könyvet míves díszkötetként, élfestett gerinccel jelentetjük meg. Jön a Hankiss–Lengyel Kétszög párhuzamos önéletrajzkötet, s a kitelepítések története sem elhanyagolható munka: az Amerikában élő Széchenyi Kinga mintegy hétszáz oldalas kötete, a Megbélyegzettek egyszerre kordokumentum és dráma, amely nem hagyja szó nélkül az olvasót. Jurij Poljakov fergeteges szatírája, a Bukottak égboltja és Mircea Eliade erotikus regénye, a Maitreyi is újdonság szó szerint, mivel első kiadások.
