A Jurányi Inkubátorház mögött a Füge (Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület) áll, amely ernyőszervezetként több előadás megszületésében is szerepet vállal. A Jurányi Inkubátorház létrehozásával infrastruktúrát is kaptak – a ház egyszerre működik nyilvános közösségi térként, próbahelyként és színházként is. Az ilyen profilú intézmény a környező országokban is kivételesnek számít. Alapvetően csak produkciós vagy kreatív házak, innovációs inkubátorházak léteznek; az az irány, amit a Jurányi képvisel, számukra is példaértékű.
Már az indulás is sikeres volt: kezdetben csak egy részét akarták használni a 6700 négyzetméteres épületnek, de végül annyian keresték meg őket, hogy sikerült megtölteni az egész épületet. A Füge önköltségen, negyvenmillió forintos befektetéssel vállalta, hogy esztétikailag és funkcionálisan felújítja a beköltöző csoportok számára a helyiségeket. Ezek mellett egy kávézót és egy galériát is kialakítottak az épületben, az alagsorban létrehoztak egy igen jól felszerelt nagyszínházi termet, amelynek a nézőterét az egykori Merlin Színháztól kapták ajándékba, az egyik emeleten még egy kamaradarabokra alkalmas tér is található. Jelenleg 55 bérlőjük van, de rengetegen várnak arra, hogy a Jurányiba költözhessenek.
Az első évben nagyrészt a ház lakhatóvá tétele volt a cél, ezután lehetett csak a produkciós profil kialakításával foglalkozni. Elsősorban próbahelyként szerették volna üzemeltetni a házat, de időközben a hozzájuk csatlakozó társulatok részéről egyre nagyobb igény mutatkozott arra, hogy játszóhelyként is használhassák a házat, mivel a függetlenek bemutatkozási lehetősége egyre inkább szűkült az utóbbi időben.
Mára már kialakult egy jó értelemben vett repertoárszerű műsor, a Jurányi ismert és elismert fővárosi színházzá vált. Havi 25-30 előadást tartanak, ami a ház infrastruktúráját nézve kimagasló, de a független színházak működési pályázatán az elmúlt két évben csak 17-17 millió forintot kaptak, ami az ekkora nézőszámot hozó befogadó színház további működéséhez egyáltalán nem elegendő: ez az összköltségvetés 15 százaléka csupán, és a húsz munkatárs bérét is ebből kell kigazdálkodni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!