Ultron kora: ki sokat markol, keveset fog

Bár többet vártunk a Bosszúállók második részétől, még így is egy nagyon jó képregénymozit kaptunk.

Jelenleg az új Bosszúállók-film a legnézettebb mozi a világnak azon a részén, ahol már túl vannak a premieren, a bemutató innenső oldaláról pedig az látszik, hogy a közönség nemcsak a napokat, már a perceket is számolja a hazai megjelenésig. Idő előtt megnéztük, valóban rászolgált-e az Ultron kora arra az őrült várakozásra, ami övezi.

A rövid válasz az, hogy nem egészen, bár lehet, hogy – rajongóként – én helyeztem túl magasra a lécet. Sokat gondolkodtam, vajon mi az alapvető probléma a filmmel, ami miatt nem éreztem azt, amit az első Bosszúállók után – hogy azonnal visszamegyek és megnézem megint, mert annyira jó.

Az történt, hogy az Ultron kora túl sok mindenben bír kulcsszereppel a franchise szempontjából. Egyrészt össze kell csomóznia az eddigi (főként az első rész óta futó) történetszálakat, meg kell koronáznia a karakterek saját filmjeit. Másrészt elő kell készítenie egy – az eddiginél sokkal komolyabb és grandiózusabb – új sztorit, ami a Bosszúállók harmadik részében fog kicsúcsosodni. Ezenkívül be kell mutatnia az új szereplőket, árnyalnia a régieket, és persze szórakoztatónak, látványosnak is kell lennie. Az Ultron kora pedig egyenlő hangsúlyt fektet mindenre – erre viszont nincs ideje, hiába 141 perc hosszú. Az igazság pedig az, hogy ez nem a film hibája. Az Ultron kora ugyanis nem a hab a Marvel és a Disney közös tortájának a tetején, csupán egy újabb adag csokis töltelék valahol középen, amit persze mindannyian szeretünk, de nem ezért kezdtünk el sütni.

A film a Thor (Chris Hemsworth) által újra összehívott bosszúállók portyájának utolsó állomásán kezdődik, egy Hydra-bázison Sokoviában. Amerika Kapitánynak (Chris Evans) és hőskülönítményének célja, hogy megtalálják Loki jogarát. Miután sikeresen teljesítették a feladatot, Tony Stark (Robert Downey Jr.) a relikviát megvizsgálva rájön, hogy annak erejével megvalósíthatja álmát, az Ultron-programot, melynek célja a világ biztonságának szavatolása. Ám nem sikerül minden a tervek szerint, és az öntudatra ébredt mesterséges intelligencia, Ultron (James Spader) úgy dönt, elpusztítja a bosszúállókat.

Már a film elején érezhető az a szimmetria, aminek jegyében egyenlő súllyal esnek latba a különböző történetszálak, és ami miatt a csoporton belüli viszonyok bemutatása és a távolabbi sztori megalapozása az elvárttól kevésbé valósult meg, mondhatni háttérbe szorult, mert több időt igényelt volna a látványos harcok rovására. A nyitójelenet annyira dinamikus és akciódús, hogy az utána következő 10-20 perc olyan, mintha egy helyben topognánk és semmi sem történne, pedig nem így van: akkor körvonalazódik a mozi későbbi konfliktusa. Ráadásul – bár az Ultron kora ott veszi fel a fonalat, ahol az Amerika Kapitány második részének stáblista utáni jelenete elengedte – jó néhány dolgot evidenciaként kezelnek és később sem magyaráznak meg a készítők, noha azokat még a kísérősorozatban, a Shield ügynökeiben sem bontották ki. Ez tipikus tünete az időhiánynak, ami amúgy megmutatkozik a mellékkaraktereknél és a Thor-vonal esetében is, már ami a kalapácsos félisten harmadik önálló filmjének felvezetését illeti. Az Amerika Kapitány és Vasember közti konfliktus sem kapott kellő hangsúlyt, pedig ez mindennél fontosabb lesz az Amerika Kapitány következő felvonásában, a kettő és feledik Bosszúállók-filmnek is betudható Polgárháború című moziban.

Mielőtt túlzottan is negatívba fordulna az összkép, leszögezném, hogy az Ultron kora korántsem rossz: az új főszereplőkről pont annyit tudunk meg, amennyit meg kell tudnunk, feltűnik Thanos és egy újabb végtelen kő (ezzel ráirányítva a figyelmet a majdani harmadik epizódra), elstartol a Fekete Párduc történetszála (akinek önálló filmjét 2018-ban mutatja be a stúdió), és szépen gyarapodik a szuperhősök népes tábora, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a 2016-ban érkező Polgárháború beváltsa a hozzá fűzött reményeket. És persze eszméletlen látványos és szórakoztató az új Bosszúállók, bár mérhetően komolyabb a komikumban tobzódó első résznél; kicsit kezd eltávolodni a „bugyuta képregények” stílusától a Marvel – és ez inkább előny, mint hátrány.

Bár az Ultron kora gyengébb az előző epizódnál – amiben persze a fentebb leírtak mellett szerepet játszik az is, hogy már nem hat annyira az újdonság varázsa –, a stílus kedvelői szeretni fogják, ha szemet tudnak hunyni afelett, hogy nincs minden történeti építőkockára ráírva, hogy az miért van ott, ahol – még ha jó helyre került is. A telhetetlenebb rajongók pedig – amilyen én is vagyok – várhatják a majdani DVD- és Blu-Ray-kiadást, ami a rendezői változattal jön, és talán úgy meséli el a történetet, ahogyan azt kell, még ha három órába telik is.