– A Jelenkor az LS Kiadói Csoport szépirodalmi műhelyeként működik a jövőben, miért döntöttek a további terjeszkedés mellett, és miért épp a Jelenkorra esett a választásuk?
Sárközy Bence: – A terjeszkedés természetes velejárója a piaci építkezésünknek. Minden szektorban, minden ambiciózus gazdasági társaságnak tudnia kell, mely területeken van még fejlődési lehetősége. És döntenie kell, hogy ezt a fejlődést organikusan, saját magán belül valósítja meg, vagy, ha a piaci környezet úgy hozza, akvizíción keresztül növekszik tovább. Az esetünkben azonban az egyszerű akvizíciónál összetettebb a kép. A Jelenkor integrációjával terveink szerint nem nő majd jelentősen a kiadott címek száma, ellenben letisztulnak a kiadói csoporton belüli profilok. A Jelenkor nekem személy szerint mindig a kortárs magyar szépirodalmi könyvkiadót jelentette. A kilencvenes években, mikor egyetemre jártam, a legtöbb számomra izgalmas kiadványon ott volt a nevük, és nem csak a szépirodalom terén. A Jelenkor adta ki a legújabb elméleti munkákat is, amelyek kijelölték, hogyan gondolkodjunk frissen az irodalomról. Ezért tekintek a cégre a piac emblematikus szereplőjeként. Így most, amikor a válság hatására a független kiadó nehézségekkel szembesült, az volt a célunk, hogy a kiadói csoportunk mögött álló gazdasági erővel segítsünk rajta, és visszaadjuk a régi rangját. Mindenben együttműködünk Gáborral, folytatjuk az általa megkezdett utat – hiszen ő építette föl ezt a műhelyet annak idején –, de hozzáadjuk mindazt a tudást, amivel a jelenlegi gazdasági környezetben is talpon tud maradni a kiadó.
– A pécsi Jelenkor sokak számára regionális szellemi műhelyet jelentett, az integráció nem veszélyezteti a kiadó eredeti szellemiségét?
Csordás Gábor: – A Jelenkor szellemi műhelyként már régen nem tekinthető regionálisnak. Amikor a nyolcvanas években én szerkesztettem a Jelenkor folyóiratot, már akkor is arra törekedtem, hogy országos, sőt közép-európai tájékozódás működjék benne. Ebből a szempontból a jelenlegi helyzet nagy változást nem jelent. Másrészt a könyvpiac koncentrációja Európában régóta magától értetődő folyamat: vagy kisebb kiadók állnak össze nagyobb egységekké, vagy egy nagy kiadó vásárolja fel a kisebbeket. Az utóbbi a német, az előbbi a holland példa. Magyarországon évek óta nehéz a független, kis kiadók helyzete. A kilencvenes években indult könyves vállalkozásokat jellemzően bölcsészek alapították, akik a megváltozott gazdasági környezetben már nem tudtak eligazodni és talpon maradni. Én már 5-6 éve is próbálkoztam, hogy megoldást találjak a problémáinkra, először az Ulpius-házzal, majd a Jaffa Kiadóval társultunk. Nagy szerencsénk, hogy bekerülhetünk az LS csoportba, máskülönben lassú vegetálás lett volna a sorsunk.
– A Jelenkor az egyik legjelentősebb kortárs magyar szépirodalmi kiadóként vált a hazai kulturális köztudat részévé, megőrzik ezt az arculatot?
S. B.: – Másként nem lett volna értelme megvásárolni. A Jelenkor és a hozzá hasonló kis cégek teret vesztettek az elmúlt években, így nem volt nehéz versenyezni velük. Az agóniájukat akár végig is nézhetnénk, de sokkal jobb, ha megmentjük őket. Ugyanígy vettük át a Helikon Kiadót is két éve, amely akkor ürülőben lévő cég volt, ma pedig már egy prosperáló kiadó Szász Zsolt vezetésével. Kurt Vonneguttól Orhan Pamukig jelentős szerzők műveit gondozzák, és így nemcsak a forgalmuk duplázódott meg, de újabb minőségi tartalmakkal is telítődött a kiadó. Ehhez azonban pénz, szaktudás és kereskedelmi háttér kell. A minőségi szerzők hosszú távú befektetést igényelnek, fel kell építeni őket, ez pedig nem megy máshogy, csak ha biztosítjuk a hátteret. A Jelenkorral ugyanez a tervünk. Hatalmas értékek vannak a cégben, amelyeket nem szabad veszni hagyni. Semmit sem szeretnénk kiirtani a kiadó értékeiből, ellenkezőleg, hozzátennénk mindazt, amit a Libri elért a kortárs magyar szépirodalom kiadása terén az elmúlt években. Felépítettünk fiatal szerzőket, akár azt is mondhatnám, hogy a Jelenkor példáját követtük, amikor új szerzőket kezdtünk el bevezetni a piacra: Simon Mártontól Lanczkor Gáborig. Vagyis a mai harmincasok többségben a Librinél jelennek meg. Ez a szellemiség pedig bizonyos szempontból visszavezeti a Jelenkort a saját hagyományaihoz. Egymásra találtak a dolgok, hiszen ma bennünk nagyon sok minden van, ami a kilencvenes évek Jelenkorát jellemezte.
– Nem okoz nehézséget, hogy két egyaránt felépített rendszert, kiadói portfóliót kell egyesíteniük?
Cs. G.: – Most voltaképpen azt folytathatom, amit korábban kényszerűségből abba kellett hagynom. Hogy két példát említsek, Lanczkor Gábor vagy Térey János műveit szívesen elkezdtem volna közölni, csak már nem engedhettem meg magamnak. Egy új szerző felépítése időt és befektetést igényel. A kilencvenes évek elején még meg tudtam csinálni, idővel aztán egyre kevésbé. Sok szerzőt éppen azért nem vállaltunk, bár szívesen jöttek volna hozzánk, mert elfogytak a lehetőségeink. A listánk a közeljövőben így azt hiszem, gyorsan tovább bővül majd olyan szerzőkkel, akikkel kerülgettük egymást egy ideje, csak én nem tudtam vállalni a kiadásukat.
– Nádas Péter neve mennyit nyomott a latban a döntéskor?
S. B.: – Amennyit Csordás Gáboré. Üres kagylóhéjakat nem érdemes venni: nem a márkanevek számítanak, hanem a kiadót megálmodó emberek és az ő tudásuk. Számos példát találunk rá, hogy ha egy kiadó lelke, motorja kiszáll, hátrahagyva a kagylóhéjat, újra fel tudja építeni magát, a kiadó viszont lelketlenül üres marad. A márkanév persze fontos, mert az olvasónak tájékozódási pontot jelent, de üzletileg a név mögötti emberek azok, akik igazán számítanak. Őket azonban nem vehetjük meg, mivel nem vagyunk emberkereskedők. Velük újra meg kell állapodnunk, nekik is hinniük kell a velünk való együttműködésben, mert nem a létező szerződések, hanem az újból megszerzett bizalom az, ami ennek a megújuló kiadónak alapokat teremthet.
– Az LS Csoport tagja a Helikon is, amely szintén a szépirodalmi kiadóként működik, ez nem okoz majd zavart a rendszerben?
S. B.: – A kiadói csoportban több olyan igazgató is van, aki a szépirodalom iránt érdeklődik. Az ízlésünk azonban eltérő, így az egyes portfóliók is eltérnek egymástól. A Helikon alapvetően klasszikusokat és kortárs klasszikusokat ad ki. Az én világirodalmi ízlésemet ezzel ellentétben a kísérletezés határozza meg, mindig az új dolgokat kerestem, ez éppúgy meghatározza a Libri arculatát, ahogy Halmos Ádám barátom szintén markáns ízlése és szemlélete. Meghúzható tehát a határ, hogy ki merre tájékozódik, és ebből áll össze a csoport egésze. És ezt a szabadságot meg kell őriznünk. Hiszen a kiadói csoportunk ereje éppen abban áll, hogy sok, korban és ízlésben különböző ember össze tudja adni az értékeket, és nincs egy központi vezérlő elv, amely meghatározza az egész ízlését.
– A Jelenkor felvásárlása azt is jelenti, hogy komolyabban versenyre kelnek a Magvetővel, a vezető hazai szépirodalmi kiadóval?
S. B.: – Verseny nélkül a szerzőnek nincs jó dolga. A korábban említett Hollandiában például komoly verseny zajlik a piacon. Egy kiadó, miután sikerrel küzdött meg egy szerzőért, jóval több energiát és pénzt fektet az alkotóba, így nagyobb eséllyel kelti fel az olvasó érdeklődését is. Egy megszilárdult rendszer, ahol mindenki karba tett kézzel dől hátra, a szerző számára a lehető legrosszabb, mert senkinek nem áll érdekében, hogy eggyel több mozdulatot tegyen a könyvéért. Semmi sem működik verseny nélkül, hiszen kapitalizmusban élünk, még ha sajátságosban is.
Cs. G.: – Nincs értelme azonban, hogy egymás kezéből tépkedjük ki a szerzőket. Mindenkinek az az érdeke, hogy egy szerző tartósan legyen egy kiadónál. A verseny főleg arra vonatkozik, hogy egy fiatal, pályakezdő szerző melyik kiadót választja.
S. B.: – És egészséges helyzet az is, amelyben egy esetleg csalódott szerző eldöntheti, hogy hol szeretné megjelentetni a következő könyvét, és nem egy szerződés, hanem a megelégedettsége tartja ott egy adott kiadónál. Nekünk ezen kell dolgoznunk.
– A Libri Könyvkiadó komoly hangsúlyt fektet a szórakoztató irodalom kiadására, a kommersz művek tömege nem kompromittálja a magas irodalmat?
S. B.: – Semmi sem kompromittál semmit. Az olvasók ugyanabban a könyvesboltban találják meg A szürke ötven árnyalatát, ahol Térey János verseit. Ha ott nem kompromittálják egymást a könyvek, ahol az emberek megveszik azokat, akkor egy kiadói csoportban is megférhetnek. A magas és a szórakoztató irodalom szembeállítása ebben az értelmezési mezőben haszontalan. Érdekes lehet a kritikának, de teljesen jelentéstelen a könyvkiadás és terjesztés szintjén. Mi nem népművelők vagyunk, hanem könyvkiadók. A kommersz és a szépirodalom szétválasztása számunkra nem elvi szempontból fontos, hanem mert más kommunikációs stratégiát igényelnek, más az olvasótáboruk. Nekem, kiadóként, szinte semmi nem lehet büdös, amit az emberek elolvasnak, feltéve hogy emberi jogokat és méltóságot nem sért. Az teljesen más kérdés, hogy én olvasóként mit olvasok, illetve, hogy a csoporton belül mely könyvekkel kívánok személyesen foglalkozni. Egy ilyen profil- vagy márkatisztítás, ami most zajlik a kiadón belül, segíthet, hogy célravezetőbben kommunikálhassunk az olvasóközönséggel. Amikor elkezdtük a Librit, úgy határoztuk meg magunkat, hogy mindent kiadunk, amit egy könyvesboltban kapni lehet. Mára akkorára nőttünk, hogy érdemes címkék alá rendezni a különféle műfajokat, hogy az olvasók jobban eligazodjanak.
Cs. G.: – A szerzőink továbbra is a Jelenkornál jelennek meg, a változás mindössze annyi, hogy sokkal jobban fogjuk eladni a könyveiket, vagyis jobban járnak. A kommerszhez pedig csak annyit, hogy ezzel én is próbálkoztam annak idején, de nem értettem hozzá. A szórakoztató irodalomhoz más logika, más apparátus kell.
S. B.: – A szépirodalomnak nagyon stabil olvasói bázisa van Magyarországon, a kommersz ebből a szempontból rizikósabb terep. A kiugró sikereket gyakran olyanoknak adjuk el, akik divatból veszik meg azokat, de nem erősebb szenvedélyük az olvasás, mint más szórakozás, míg a szépirodalmat zömmel azok vásárolják, akiknek igényük van az állandó olvasásra.
– Az Ulpius-ház csődje és az Alexandra helyzete alaposan felkavarta a hazai könyvpiacot. Az utóbbi időben a Librit is többször érte az a vád, hogy túl agresszíven terjeszkedik. Hogyan tudják elkerülni a gyors növekedés buktatóit?
S. B.: – Mi elsősorban abból gazdálkodunk, amit megtermelünk, és nem hitelekből építkezünk. Amikor elkezdtük, a Nyitott Könyvműhely, a Libri Kiadó jogelődje, egy közelítőleg 200 milliós árbevételű cég volt, ma a kiadói csoport ennek nyolcszorosát hozza. Négy év alatt nőttünk ekkorára, a saját elképzeléseinket követve, önerőből, fantasztikus kollégák és fantasztikus kereskedelmi háttér segítségével. Ha erre vigyázunk, akkor nem tudunk annál jobban növekedni, mint amennyit még elbírunk. Folyamatosan figyeljük a piacot, hogy tisztában legyünk a kapacitásunkkal, és még időben rácsapjunk a saját kezünkre, ha egészségtelenül mohóvá válunk. A külső tényezőket persze nem befolyásolhatjuk, de ha a régióban minden úgy marad, mint most, mi tartósan ott lehetünk a piacvezető cégek között. Az Alexandra és az Ulpius-ház helyzetét nem kommentáltam eddig sem, és most sem teszem. Az Alexandrával szemben nincs olyan követelésünk, amelyet felénk mint kiadó felé ne teljesítettek volna, az Ulpius-ház pedig konkurens cég. Szakemberként nagyon sajnálom, ha eltűnik a könyvkiadásból mindaz, amit Kepets András tudott a kommersz szektorban. Minden szín hiányzik, amely kikopik a piacról, senki nem kívánhatja, hogy a másik tönkremenjen.
– Hogyan befolyásolja, vagy alakítja át a szépirodalmi piacot az akvizíció? Nem sodorja veszélybe a kis, független műhelyeket?
Cs. G.: – Kis kiadók mindig lesznek. Több tehetséges szerző van a piacon, mint ahányat a nagyok felfuttatnak, így marad rá esély, hogy egy fiatal alkotó egy kis, független kiadónál fusson be nagy karriert. Ha ügyes a kiadó vezetője, mondjuk, ügyesebb, mint én voltam, és beletrafál egy szerzőbe, könnyen felépítheti a céget. Ilyen értelemben a verseny mindig nyitott, hacsak vissza nem tér az államkapitalizmus.
S. B.: – Minél nagyobbra nő egy cég, annál inkább vakká válik bizonyos rétegjelenségekre, amelyeket azonban az olvasók egy pillanat alatt felkarolnak. Ha összeszedjük az elmúlt időszak meghatározó könyves sikereit, szinte kizárólag független kiadókat találunk: az Ulpius-háztól kezdve a Harry Potter-sorozatot kiadó Animus Kiadóig, vagy az Alkonyat-könyveket megjelentető Könyvmolyképzőig. A magyar könyvpiac nagyon szépen bizonyítja, \'90-től a mai napig, hogy a kis kiadók sokszor igenis hatalmas sikert érhetnek el, amivel egy pillanat alatt megalapozhatják a jövőjüket.
