Amikor először hallgattam meg őket, egyből érződött, hogy egy igen profin összerakott dologról van szó, amelyet nem egy-két hét vagy hónap alatt pakoltak össze. A Csodagyerek egy igen kellemes hangzásra kimunkált banda, és külső szemmel már a negyedik koncertjükön is olyan remek összhangban szólalt meg minden, hogy tényleg érdemes lesz rájuk odafigyelni. Meg is lepődtem, mikor ezt az infót a banda kis mindenesétől, Szabó Rékától megtudtam. Nem úgy tűntek, mint akik épp mindössze egy kezemen megszámlálható élőt nyomtak le.
Noha a Gyetvai Zsombor (ének, gitár, billentyű), Borbás Dániel (gitár, billentyű), Pap Attila (basszusgitár, basszusszinti) és Nagy Dániel (dob) alkotta kvartett hivatalosan még egy éve sem létezik, azt megtudtam a srácoktól, hogy maga a zenei koncepció és a számok már jóval korábban kezdtek összeállni, és már az első, tavaly decemberi koncert előtt is másfél év kemény munka állt. Magát a színpadi megjelenést fél év alatt öntötték olyan formába, ahogy a közönség egy-egy fellépés alkalmával láthatja.
A csapat, illetve az élő koncertjeik szerintem kifejezett érdekessége, hogy a tagok folyamatos pörgésben vannak, hol gitárt ragadnak, hol szintetizátoruk elé pattannak, de mindig mozgásban van az egész társaság, ritkán látni ekkora sürgést a színpadon.
Az egész alapból így lett megálmodva, Zsombor és Dani épp egy ilyen, sokhangszeres, a billentyűket is igen aktívan használó felállást álmodott meg, és ehhez kerestek még két olyan lelkes vállalkozót, akik osztják elképzeléseiket.
A számok alapját egyébként Zsombor adja, majd Dani megálmodja hozzá a hangszerelést, és végül a próbákon összecsiszolva alakul ki teljesen egy-egy dal. A Csodagyerek tehát nem az a csapat, ahol mondjuk egy gyors ötlettől vezérelve akár egy próba alatt összeállna egy szám. Saját bevallásuk szerint ők egyértelműen a megfontoltan, okosan összehegesztett ritmusok hívei. Finoman érlelnek mindent, akár egy jó bort vagy egy hosszan megálmodott szerelemgyereket.
Mint mondják amúgy a próbák is komoly összhangot, odafigyelést, elő- és utómunkát igényelnek, igaz, minél rutinosabbak és összeszokottabbak lesznek, annál olajozottabban megy a beállás.
Ez igaz az élő fellépéseikre is. Noha a múlt heti A38-as koncertjük még csak a negyedik volt a sorban, nekem kívülállóként nem úgy tűnt, mintha keresnék önmagukat a színpadon, azaz ment minden a maga útján. Zsombor szerint noha már jó úton járnak, azért kell még minimum vagy 10-15 fellépés, mire elérik azt a szintet, hogy már tényleg flottul menjen minden, úgy, ahogy elképzelik.
A srácok emellett azt vallják, nem kell rohanni, ezért csak olyan bulikat vállalnak be, olyan helyeken, ami valóban megéri és tényleg nagy durranásnak is számít. Mint mondják, a meglévő repertoárt is a lehető legjobban szeretnék kiaknázni, és bőven van még benne mit, ezért sem sietik el mondjuk egy újabb anyag felvételét, kiadását.
A csapat amúgy sem a bevett, konvencionális dolgokban hisz. Épp ezért mindig arra törekednek, hogy valami egyedi, nem megszokott, nem mindenhol látott megoldásokkal dobják fel a fellépéseiket, így a megjelenést is próbálják sajátos dizájnnal feldobni, például egy műkéz vagy egy saját kis tévé színpadi megjelenésével is. Ahogy útnak indítottak több kazettás walkmant, hogy kézről kézre járva így ismerjék meg az emberek a zenekar dalait.
Nincs ez másképp az egyéb megjelenésekkel sem. Ott is inkább a minőségre, semmint a mennyiségre koncentrálnak. Így a fesztiválok terén is elsősorban az lenne a cél, hogy minél nagyobb, minél bejáratottabb mustrán jelenjenek meg, de nem csüggednek, ha ez már csak a jövő év zenéje lesz.
Ugyanez a helyzet a rádiós és egyéb játszásokkal is. Mint Zsombor elárulta, mindig a lehető legoptimálisabb megjelenésben gondolkodnak, és ha kevés ilyenjük van egyelőre, keményen dolgoznak azon, hogy mind több ilyen lehetőségük adódjon. Az MR2 Petőfi amúgy egyszer már lejátszotta a Millió lélegzet című számukat, ám a rotációba egyelőre nem sikerült bekerülniük.
A zenekar egyébként a klasszikus repicuccos, zenekari pólós, táskás, kitűzős dolgokban sem igazán hisz. „Szerinted van valaki, aki felvenne egy olyan pólót, amin az áll: Csodagyerek?” – tette fel nevetve a költői kérdést Zsombor. Azt külön érdekes volt hallanom, hogy közönség tekintetében pedig nem feltétlen vágynak őrjöngő tizenéves tinilányok hadaira, mint inkább saját húszas, harmincas korosztályuk férfiú és hölgy tagjaira, mert szerintük a dalaik is inkább ehhez a réteghez szól leginkább.
Közben a srácoktól is újabb adalékot kaptam a magyar kontra idegen nyelvű szövegek egyre inkább szövevényes és végeláthatatlannak tűnő disputájához. A Csodagyerek ugyanis egyértelműen az anyanyelvi szövegekben hisz, amelyeket egyébként Zsombor formál hozzá a dalokhoz. Mint mondják, sose volt kérdés, hogy milyen nyelven írják a szövegeik, és ugyan néha nehéz összecsiszolni, megtalálni a leginkább passzoló szavakat a mondandóhoz, de épp ez a kihívás ebben.
Dani szerint is magától értetődő volt, hogy magyarul menjenek a dolgok, hiszen bármennyire is tud például valaki jól angolul, az azt anyanyelvi szinten használó hallgatók egyből kiszúrják, hogy „hopp, no, ezek se angolszász ívásúak”. Sok nem angol anyanyelvű szöveg nyelvhasználatából szinte azonnal látszik, érződik, hogy bugyután hangzik, a szófordulatok meg sokszor gagyik. Így – mint mondják – pöpec, flott angol nyelvű szöveget is roppant nehéz írni. Így ők köszönik szépen, maradnak édes anyanyelvünknél, amit én is csak teljes mellszélességgel tudok támogatni.
Ha pedig újabb koncert, aki kíváncsi a fiúkra június 17-én, szerdán ismét megnézheti őket az A38 tetőteraszán. Nagyon érdemes, pont a kellemetes nyárra hangolnak rá a dalaik. Az biztos, én ismét ugrándozok majd egy sort rájuk, mert tök jó.
Ha magatokra ismertek, és úgy érzitek, ti is ilyen előadók, zenekarok vagytok, írjatok nekünk a [email protected] címre! Szívesen vesszük, sőt örülünk neki. Ha tudtok olyan bandát, amelyben valóban ott az a bizonyos sansz, írjatok! Érdemes követni a közösségi oldalainkat is (Facebook, Tumblr, Instagram és Twitter), ahol hasznos információkról, hírekről, egyéb érdekességekről, koncertajánlókról lehet olvasni, illetve a hét zenekarának kampányát is itt lehet figyelemmel kísérni.
U. i.: Kedves zenekarok, jelentkezők! Nem hittem, hogy ennyire gyorsan ilyen népszerűek lettünk, aminek örülünk, ám ezzel párosul az, hogy a sok jelentkező miatt türelemmel kell lennetek. Fontos ugyanakkor aláhúzni, hogy szinte kivétel nélkül mindenkinek lehetőséget adunk, ám az „egy hét, egy zenekar” elvéhez ragaszkodunk, és mint írtam többször is, ennek épp a riportos, emberszagú közelség a lényege, nem a darálós, agyatlan „Ctrl+C, Ctrl+V” hentesmunka. Csüggedni tehát még csak véletlenül sem szabad, annál inkább követni, figyelni és jó zenéket hallgatni tehetséges magyar zenekaroktól. Nagyon nagy köszi nektek! Senkit sem hagyunk el, még csak véletlenül sem!
