Ausztriában nemzeti gyászt okozott 2006 januárjában a bécsi döntőbíróság ítélete, amely szerint Gustav Klimt öt jelentős festményének jogos tulajdonosa nem az osztrák állam, hanem a kilencvenéves Maria Altmann. Az ítélet jogszerűségét nem vitatták, inkább az keltett felzúdulást, hogy az állam pénzhiányra hivatkozva semmit sem tett azért, hogy a művek a Felső-Belvedere-ben maradhassanak.
Klimt képei − Adele Bloch-Bauer I-es és II-es portréja, Az almafa, a Bükkfaerdő és a Házak az atterseei Unterachban − összesen 325 millió dollárért keltek el, Adele Bloch-Bauer I-es portréjáért Ronald Lauder rekordárat, 135 millió dollárt fizetett. A pénz nagy részét az örökös, Adele unokahúga, Maria Altmann jótékony célra adományozta. Ügyvédje, Randol Schoenberg 120 millió dolláros díjazásának egy részét a Los Angeles-i Holokausztmúzeum új épületére fordította.
Európában vitán felül áll, hogy az elrabolt javakat kapják vissza tulajdonosaik, örököseik. Feltéve, hogy már nem kártalanították őket: a Lederer család követelése ellenére emiatt maradhatott a helyén Klimt Beethoven-fríze is a bécsi Szecesszió Házának falán. Klimt múzsája, Adele Bloch-Bauer végakarata ugyanakkor az volt, hogy a képek férje, Ferdinand Bloch-Bauer halála után az osztrák állam tulajdonába kerüljenek. Mégis jól döntött a bécsi bíróság? Ennek részleteibe avat be az Egy hét Marilynnel rendezője, Simon Curtis új filmje.
A Hölgy aranyban egyik főhőse, egy kaliforniai kisváros butiktulajdonosa, Maria Altmann (Helen Mirren) nővére hagyatékban talál egy levelet, amely nagybátyja, Ferdinand végakaratára tesz utalást. A másik főhős a szárnyait bontogató jogász, az osztrák zeneszerző, Arnold Schönberg unokája, Randy Schoenberg (Ryan Reynolds) − ő bírja rá Mariát, hogy indítsanak pert.
Curtis számos „flashback”-kel mutatja be − különösebb pátosz nélkül – Adele portréjának születését, a húszas-harmincas évek Bécsének nagypolgári miliőjét a Bloch-Bauer és az Altmann család mindennapjain keresztül, majd az Anschlusst és Maria menekülését férjével. A „jelenben” pedig Maria szembenézését az emlékeiben mélyre eltemetett történelemmel, s egy furcsa barátság történetét ügyvédjével. Helen Mirren kevés, ám finom eszközzel jeleníti meg a nem a jussáért vagy igazáért, inkább a saját identitásáért küzdő embert, játéka ezúttal is élvezetes, fanyar humorú figurájának szerepe hálás. Ryan Reynolds nem remekel, karaktere kidolgozatlan. Curtis restitúciós krimije csupán a végén veszít a feszültségéből.
Bécs történetét jobban ismerők állíthatják, a film bizonyos részletei hajszálpontosak. Ám meglehetősen méltánytalan, ahogy a tényfeltáró bécsi újságíró, Hubertus Czernin (Daniel Brühl) a filmvásznon feltűnik. Curtis filmjében Czernin apja náci múltját ellentételezve segíti Maria Altmann ügyét. A Profil című lap egykori kiadója ugyanakkor a valóságban a történet kulcsfigurája volt, és apja nem volt náci.
