Kaktus: érettségiző pszichedelika

Most érettségiztek, de a következő lépésen törik a fejük. Óriási potenciál van bennük. Ők a Kaktus.

Noha a kezdetkor volt olyan elképzelés, hogy egy koncepciót követve alakítsák ki stílusuk, ám később ez inkább magától alakult. No de akkor mégis, miben utazik a Kaktus? Bence szerint épp abban, amit a Facebookon is kiraktak: elektronikus, pszichedelikus, experimentális. Olivér ennél picit árnyaltabban látja a kérdést: „Eleinte viszonylag hagyományos elektronikus tánczenei alapokra akartunk építeni, és azokat szerettük volna a pszichedelikus gitárral összehozni, meg a kicsit kicsavart, érdekesebb dobtémákkal. Aztán persze ez nem feltétlenül lett igaz az első lemezre, talán a következőt az elektronikus része jobban fogja uralni.”

Gergő ezt megfejelve megjegyezte, ahogy körbenéz, hasonló gondban vannak a velük egykorú srácok alapította bandák: nem igazán lehet besorolni konkrét stílusirányzatokhoz. Ez egyébként nagyon igaz, különösen az elmúlt bő évtizedben irtózatosan összefolytak a stílusjegyek, karakterek. Gergő annak is kifejezetten örül, hogy mostanában az emberek egyre nyitottabbak, és ha például megszeretnek egy zenét, akkor azt nem azért teszik, mert az rock, metál vagy elektro. „Ez talán fordítva is igaz. Egyre kevesebbet hallok olyat, hogy »én ezt nem szeretem, mert én rocker vagyok« vagy, hogy »Elektronikus zene? Bocs, nem szeretem a diszkót.« És ennek természetesen örülünk, mivel a mi zenénk olyan, hogy sok teljesen különböző ember számára lehet szerethető vagy utálható” – véli a dobos.

Az alkotási folyamatba Olivér kalauzolt el. Mint mondja, ha jön egy ötlet, akkor azt egy neten megosztott Ableton projektben kezdik el csinálgatni, esetleg küldenek Gergőnek belőle egy-két félkész verziót, majd ő kitalálja a dobokat rá. Előfordul azonban olyan is, hogy ő is ötletel hozzá dobtémát, és megbeszélik, hogy az úgy jó lenne-e vagy sem. Igaz, így kicsit Gergő kiesik a konkrét alkotási folyamatból, de ha összejönnek próbálni, akkor mindig átbeszélik a számokat, és Gergő véleményét is meghallgatják. Ez azért nagyon jó, mert ugyan ő is a zenekar tagja, mégis egy megbízható külső fülként (is) jelen van. Gergő az, aki meg tudja mondani, ha valami nagyon nem úgy jött össze, ahogy azt a srácok magukban hallották, így lehetőség lesz a csiszolásra, változtatásokra.

A próbák azonban már csak azért sem úgy zajlanak, mint egy átlagos zenekarnál, hiszen a srácok, noha nem borzasztóan messze, de azért két városban (Bence Pécsett, a többiek Kaposváron) laknak. Bence szerint nem sűrűn vannak egy helyen, de akkor viszont akár napokra is összegyűlnek alkotni.

Külön jó dolog szerintem a számokban olykor nyomokban megjelenő dzsesszes hangzás. Erről szólva Olivér megjegyezte, ez nem minden számukra igaz, de az tény, hogy a Localize című dalban van egy kis átvezető, amit direkt dzsesszesre vettek. Kicsit unalmasnak érezték a számot, ezért Gergő dobta fel, hogy mi lenne, ha csinálnának valami nagyon nem oda illő részt a közepébe, és így ugrott be, hogy akkor csináljanak egy ilyet, ha már úgyis 5/4-es a szám, ami, ugye, jellemző a dzsesszre.

Noha a csapat zenéjét nem a dalszövegek, mint inkább az instrumentalitás határozza meg, az a kevés ének angol nyelven íródott. Olivér elmesélte, hogy az első kislemezen a Localize pár sorát ő szerezte, és a She Be Like szövegét is, ami tulajdonképpen a címe, amihez jött még néhány halandzsa szó utána. „Ellenben a következő lemezen lévő szövegeket Bence írta. Szerintem neki ez jobban megy, így innentől kezdve főleg ő fogja, ha lesz még olyan szám, amiben énekel valaki.”

És hogy miért az angol? Bence szerint valahogy mindig is természetesnek tűnt, hogy angolul legyenek a szövegek, ez sosem volt kérdés. Úgy véli, talán mert a legtöbb zene, amit hallgatnak, szintén angol, még ha magyar zenekarról is van szó.

Külön izgalmas, hogy a srácok nemrég rakták össze az élő koncepcióját és május 30-án adták életük első koncertjét. Ebben a zigótaállapotban érdekes, hogy az élőbe beleszagolva a srácok vajon alkotni vagy koncertezni szeretnek-e jobban.

Bence szerint ez picit olyan, mint összehasonlítani az almát a körtével, mert koncertezni és dalt írni más miatt jó, de az biztos, hogy ő nagyon élvezi mindkettőt. Olivér szerint mindegyik más miatt élvezetes, bár nevetve hozzátette, a koncertezésről nem túl sokat tud mondani egy fellépés után, ám neki személy szerint nincs jobb annál, amikor összeülnek, ott vannak a hangszerek, ott vannak a számítógépek és azt mondják: „Akkor találjuk ki, hogy legyenek a számok.”

– Nálunk a koncertezés, az egy érdekes történet átszőve több kilométernyi kábellel. Nem olyan egyszerűek a hangbeállások sem, mint egy punktriónál, de eddig nagyon szeretjük, és szépen lassan megszokjuk ezt – állítja Gergő. Mint megjegyezte, a zenék írásából eddig nem nagyon tudta kivenni a részét, vagy legalább is nem annyira, mint szerette volna, de ez, ha minden jól megy, a nyáron már megváltozik.

Ilyen ifjaknál külön érdekes, hogy miként látják a jövőjüket. Gondolkodtak-e azon, mit csinálnának, mondjuk tíz év múlva?

„Talán nem mondok butaságot azzal, hogy addig csináljuk, amíg szeretjük meg amíg van hova fejlődni, és ebben a műfajban van bőven. Egyszer a Gergő mondta, hogy: »Ez olyan, mintha három szinttel a technikai tudásunk fölött álló zenét próbálnánk csinálni.« Ettől függetlenül nagyon élvezzük. Ez egy olyan formációnak indult, amiben nincsenek szabályok, nincsenek korlátok, nincs görcsölés. Azt csinálunk, amit csak akarunk” – adott választ a felvetéseimre Olivér. Szerinte ez a legjobb része. Nem foglalkoznak vele, hogy ki fogja meghallgatni vagy ki nem, arra törekszenek, hogy nekik tetsszen, mert akkor az hallatszik rajta, hogy őszinte.

Úgy vélik, a lényeg, hogy nincs megfeszülés, nincsenek nem szívből jövő elemek. Szerintük ez az ereje, és talán ezért is tetszett meg ilyen hirtelen viszonylag sok embernek. Azt azonban vallják, vigyázni kell, hogy ne menjenek át teljes öncélúságba, mert szeretnék, ha azok, akik megkedvelték a bandát, meg is maradjanak mellettük.

Gergő mindezt mindössze annyival toldotta meg, hogy „én tíz év múlva a Wembley-stadionban szeretnék koncertezni”.

A srácoknak idén egy fesztiválfellépésük lesz, a július 20–26. közötti Rakétán zúznak majd Budapesten. Más fesztiválon azonban egyelőre nem láthatjátok a fiúkat. Bence ezzel kapcsolatban hozzátette: „Mivel nekünk a vetítésünk nagyon fontos részét képezi az élő show-nak, nappali időponttal nem is tervezünk nagyon. Egyelőre ki kell járnunk ezt az utat, több emberhez kell eljutnunk, hogy esetleg nagyobb hazai fesztiválokra eljuthassunk jó idősávban, mint minden más zenekarnak. Talán jövőre.”

A srácok azonban még véletlenül sem csüggednek, hiszen ha minden igaz, akkor idén nyáron felveszik második kislemezüket is, amely jó esetben kora őszre már hallgatható formában a nagyközönséghez is eljut. Addig is nincs más hátra, mint Rakéta! Mindenkinek ott a helye!

Ha magatokra ismertek, és úgy érzitek, ti is ilyen előadók, zenekarok vagytok, írjatok nekünk a [email protected] címre! Szívesen vesszük, sőt örülünk neki. Ha tudtok olyan bandát, amelyben valóban ott az a bizonyos sansz, írjatok! Érdemes követni a közösségi oldalainkat is (Facebook, Tumblr, Instagram és Twitter), ahol hasznos információkról, hírekről, egyéb érdekességekről, koncertajánlókról lehet olvasni, illetve a hét zenekarának kampányát is itt lehet figyelemmel kísérni.

U. i.: Kedves zenekarok, jelentkezők! Nem hittem, hogy ennyire gyorsan ilyen népszerűek lettünk, aminek örülünk, ám ezzel párosul az, hogy a sok jelentkező miatt türelemmel kell lennetek. Fontos ugyanakkor aláhúzni, hogy szinte kivétel nélkül mindenkinek lehetőséget adunk, ám az „egy hét, egy zenekar” elvéhez ragaszkodunk, és mint írtam többször is, ennek épp a riportos, emberszagú közelség a lényege, nem a darálós, agyatlan „Ctrl+C, Ctrl+V” hentesmunka. Csüggedni tehát még csak véletlenül sem szabad, annál inkább követni, figyelni és jó zenéket hallgatni tehetséges magyar zenekaroktól. Nagyon nagy köszi nektek! Senkit sem hagyunk el, még csak véletlenül sem!