Mégsem száll szembe Rambo az Iszlám Állammal

Stallone ügynöke cáfolta az Utolsó vér forgatókönyvéről szóló híreket.

MTI
2015. 07. 14. 16:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hoax a Washingtontimes.com.co portálról, a The Washington Post hamisított oldaláról indult a múlt hét végén, a hírnek a befolyásos amerikai Foreign Policy magazin is felült, és hétfőre a feltüzelt rajongók már az egész internetet elárasztották vele. Az MTI hírét aztán az MNO is átvette kedd hajnalban.

A szélhámos forrás szerint a filmsztár maga jelentette be a San Diegó-i Comic Con szórakoztatóipari vásáron egy közönségtalálkozón, hogy legközelebb az IÁ-nak csap oda Rambóként, és már komoly előkészületek folynak a produkcióval kapcsolatban.

Stallone ügynöke azonban kedden határozottan cáfolta a hírt. Mint közölte: a filmszínész-rendező nem is jelent meg idén a Comic Conon – éppen Velencében tartózkodik –, és semmiféle hivatalos közlemény sem hangzott el a vásáron a Rambo újabb részéről.

A Rambo – Első vér című film 1982-ben jelent meg, később három folytatás követte 1985-ben, 1988-ban és húszéves kihagyás után 2008-ban. Az ötödik Rambo-epizód azóta várat magára, az Imdb.com mozis adatbázis szerint Rambo – Az utolsó vér címmel tervezik az alkotók.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.