A valóságnak ezt az értelmezését meglepő, ám kétségtelenül logikus módon a nemeuklideszi geometria alapelmélete egészíti ki a Nemzetiben. Don Quijote azt kérdezi Sanchótól: mi az, amit Isten egyedül egyenesnek teremtett? Válasz helyett a kardjára mutat, majd Bolyai és Lobacsevszkij valóságfogalmunkat átformáló nézetei nyomán a tér görbülete kerül rövid időre a diskurzus középpontjába.
A tér lüktet: a színpadon az egymásba illesztett, fehér kapuk szétválásával, összeillesztésével tágul, illetve szűkül időről időre. (Díszlet: Olekszandr Bilozub.) A művet színpadra író Verebes Ernő nyelve egyszerre magasztos, ironizáló, olykor a Mohácsi testvérekéhez hasonló módon játékos. A filozófiájában mély, képi világában szép munka kiváló színészi alakításokban gazdag; a teljesség igénye nélkül Bodrogi Gyulát, Reviczky Gábort, Udvaros Dorottyát, Trill Zsoltot, Tompos Kátyát, Szarvas Józsefet és Nagy Marit emelnénk ki.
(Verebes Ernő: Don Quijote. Nemzeti Színház. Rendező: Vidnyánszky Attila.)
