Tizenharmadik alkalommal, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően tíz kategóriában kiválasztották az idei Prima Primissima harminc díjazottját – jelentette be tegnap Csányi Sándor, a főtámogató OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumi elnöke. A kuratórium hétszáz olyan hazai kiválóság közül válogatott, akik munkásságukkal kiérdemelhették a Demján Sándor nagyvállakozó által alapított elismerést. A jelöltek száma tavaly volt a legmagasabb, akkor 900 jelölt közül válogattak.
Kategóriánként hárman kapnak helyet a „primák” soraiban, a kuratórium tagjai a decemberi díjátadó gálaest előtt közülük választanak ki titkos szavazással minden területről egy-egy „primissimát”. A közönségdíjas személyéről a szeptember végén kezdődő SMS-szavazás dönt majd. A primák fejenként ötmillió, a primissimák 15 millió forint jutalomban részesülnek.
Csányi Sándor megjegyezte, az előző években előfordult, hogy a primissimák személyével nem minden szakember és szavazó értett egyet, szerinte azonban a díj történetébe belefér néhány megkérdőjelezhető döntés. – A korábban jutalmazottak ugyanakkor mindannyian kiérdemelték a címet – vélekedett. A hagyományoknak megfelelően folytatódik a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, harminc év alatti fiatalokat támogatása is, a Junior Prima-díjjal jutalmazottak kétmillió forinttal lesznek gazdagabbak. Emellett átadják a területi, illetve megyei Prima-díjakat, amelyek célja a helyi közösségek erősítése. A díjazottak jutalma fejenként egymillió forint.
Magyar irodalom kategóriában Kodolányi Gyula költő, esszéista, Marosi Gyula író, dramaturg és Oravecz Imre költő, író, műfordító nyerte el a Prima-díjat. A színház és filmművészet területén Börcsök Enikő és Máté Gábor színművészek, valamint Sándor Pál rendező munkásságát jutalmazták. Képzőművészet kategóriában Csáji Attila képzőművész, Károlyi Zsigmond és Vojnich Erzsébet festőművészek; az építészek, építőművészek közül Benczúr László, Dévényi Tamás és Tomay Tamás építészmérnökök vehetik át a díjat. Népművészet és közművelődés kategóriában ifjú Csoóri Sándor népzenészt és zenetanárt, a Levente Péter–Döbrentey Ildikó párost és a Fonó Budai Zeneházat választotta ki a zsűri. Baráti Kristóf hegedűművész, Kovács János karmester és a Budapest Klezmer Band a magyar zeneművészet legkiválóbbjai a kuratórium értékelése szerint.
A tudományos élet képviseletében Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, É. Kiss Katalin nyelvész és Stépán Gábor gépészmérnök, a magyar oktatás és köznevelés területén Csapó Benő oktatáskutató, Gyarmathy Éva klinikai és nevelés-lélektani szakpszichológus, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum veheti át a kitüntetést. A sportolók közül Kásás Tamás vízilabdázót, Keleti Ágnes tornászt és Taróczy Balázs teniszezőt találták idén a legérdemesebbnek. A sajtót Hajdú B. István sportújságíró, Stumpf András újságíró, valamint Vinkó József újságíró, dramaturg, műfordító képviseli a díjazottak körében.