– Alföldi-tanítványnak vallja magát. Az igazgatóváltás után miért döntött mégis úgy, hogy marad?
– A kíváncsiság hajtott. Ismertem egy színházi látásmódot, nyelvet, érdekelt, hogy Vidnyánszky Attila milyen utat jár. Alföldi is ezt javasolta. Bár volt olyan terv, hogy ő tíz-tizenöt emberrel a korábbi társulatból létrehoz egy önálló csapatot, és független helyeken játszva együtt maradunk. Ez azonban anyagi támogatások hiánya miatt nem valósult meg. De nem bántam meg, hogy maradtam. Lehetőséget kaptam Vidnyánszkytól is, és számos külföldi rendezővel dolgozhatok együtt, akik nagyon más eszközökkel nyúlnak hozzá a darabokhoz. Tanulhatok, tapasztalhatok. Nagyon izgalmas lehetőség. A sokféle világ révén önmagamat is jobban megismerhetem. Utat nyit az itteni lét.
– Megtalálta magát ebben az új helyzetben?
– Szinte gyerekként kerültem a színházhoz, itt nőttem fel. Családra leltem Alföldi Róbert társulatában. A váltáskor leginkább azt sajnáltam, hogy ez a család felbomlik. Az emlékek, a gesztusok, egy-egy mondat vagy egy illat, sokszor előjönnek még. Vidnyánszky Attila kienged külsős munkákra is, amiért nagyon hálás vagyok neki. Így együtt dolgozhatok még most is Alföldi Róberttel például az Őrült nők ketrecében az Átrium Filmszínházban. Ilyenkor, amikor találkozom a régi kollégákkal, úgy érzem, mindannyiunknak hiányzik a régi csapat. Tényleg egy családdá kovácsolódtunk össze. Ugyanaz a gondolkodás, ugyanaz az iskola. De az a fajta műhelymunka, ami ott működött, most ezzel az új társulattal is szép lassan kezd kialakulni.
– Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila színházi látásmódja nagyon különbözik egymástól.
– Szerintem nem. Valahol egy nyelvet beszélnek. Olyan jó lenne, ha a színházi szakma észrevenné: a nyelv mindig közös. Ahogy a cél is. Csak a mód különbözik. Én az Alföldi-iskolán nőttem fel, de Attilával is ugyanolyan jól együtt tudok működni. Ha néha nem is tudom önmagammal az ő világát teljes mértékben elfogadtatni, akkor is meg kell benne keresnem magam. Biztos, hogy van találkozási pont. Erre törekszem.
– Huszonegy évesen hívta Alföldi a Nemzetibe, akkor még gyakorlatra, és rögtön magának adta a Bánk bán címszerepét. Erős kezdés.
– Egyetemista voltam, és igazából még nem tudtam, mi a színház. Ez volt az első éles helyzetem. Éjszakákon át olvastam a művet, elemeztem a szerepet. Visszagondolva most már úgy látom, a Bánk bán nem volt egy jó előadás, de ennél fontosabb, hogy elérte a célját, és megszólította a fiatalokat. Rengeteg olyan közönségtalálkozó volt, ahol a fiatalok fontos kérdéseket, problémákat vetettek fel a darab kapcsán, majd hozzátették, hogy egyébként nem olvasták a művet.
– Most újra megtalálták a nehéz, nagy feladatok. Csongort alakíthatja Vidnyánszky Attila rendezésében, míg David Doiashvili grúz rendezővel a Cyranóban dolgoznak majd együtt. Ott is a címszerepet osztották önre.
– Én magam is meglepődtem. Főleg azért, mert a szerződtetésemkor Attila jelezte, bár tetszik neki a munkám, mégsem fog nagy szerepeket adni, épp a Bánk bán miatt, mert úgy érezte, túl fiatal vagyok a feladathoz. Aztán mégis egyre jobb lehetőségeket kaptam: az Ahogy tetszikben Céliát, egy nőt kellett alakítanom, Gombrowicz Operettjében, amit Andrzej Bubień rendezett, a negatív főhőst, Hufnágel grófot játszhattam. Velejéig romlott figura, aki jön és tarol, képtelen megoldást kínálni. Imádtam. Jólesik, hogy Attila bizalmat szavazott nekem. A Csongor és Tünde merész vállalás a részéről, úgy tudom, még nem rendezte. Én biztos, hogy nem mernék belefogni, de remélem, most sikerül valami emlékezeteset létrehoznunk. A David Doiashvilivel való próbákat is nagyon várom. A Szentivánéji álomban már dolgoztunk együtt. Nagyon hamar ráhangolódtam, eleinte tolmács segített nekünk, de kis idő elteltével már nem volt rá szükség, félszavakból is értettük egymást. Huszonhét évesen Cyranót eljátszani elképesztő lehetőség. Lehet, hogy soha többet nem lesz ilyen alkalom a pályámon. Formabontó előadás lesz: nem lesz nagy orrom, Roxane-t pedig öt nő fogja játszani.
– Pályáját főszereppel kezdte, és most újra ön kerül a középpontba. Máshogy készül a feladatra, mint néhány évvel ezelőtt?
– Pont a napokban olvastam egy spanyol kortárs írótól, hogy az ember nem változik, csak a dolgok körülötte. Nyugodtabb vagyok, már nem a megfelelési kényszer hajt. Talán jobban harmóniában vagyok önmagammal, ismerem a képességeimet, a hibáimat. Már nem készülök görcsösen egy szerepre. És beláttam: meg kell tanulni bízni a rendezőben. Sokszor buktam el emiatt.
– Például a Jó estét nyár, jó estét szerelemben.
– Elment mellettem az előadás. Tele voltam görcsökkel, erőből akartam megoldani a szerepet. Az utcán próbáltam, idegen embereket szólítottam le, hogy a tört magyarságot gyakoroljam. Baromság volt. Ahhoz, hogy eljátssz egy gyilkost, nem kell leszúrni senkit, hogy megtudd, milyen érzés. Nagyon pofára estem ezzel a szereppel, nagyot sérültem. De most már tudom: kell a bukás. Rengeteget lehet tanulni belőle és azóta is táplálkozom a negatív tapasztalatokból. Már egészen máshogy közelítek egy szerephez. Bár egy premier mindig is élet-halál kérdés marad.
– Persze a kis szerep is lehet óriási. Az Isten ostorában például minden színész végig színpadon van. Egy ilyen feladat is akkora kihívás, mint egy főszerep?
– Az egyik legnehezebb úgy jelen lenni a színpadon minden zsigereddel, hogy nincs semmi dolgod. A néző rögtön észreveszi, ha valaki nincs ott teljes lényével. Egyszer Törőcsik Mari, amikor a Jó estét nyár, jó estét szerelem legelső jelenetét próbáltuk, rám nézett és megkérdezte: maga itt ülni fog? Mondtam, hogy nem tudom, még mi lesz a feladatom, lehet, hogy állnom kell. Mire ő: nagyon kell ám tudni állni, mint egy szálfa! Óriási igazság.
– A hangját még azok is ismerhetik, akik esetleg nem látták még színpadon, hisz rengeteget szinkronizál. Az utóbbi időben sok támadás éri a műfajt, a silány minőség miatt. Van ebben igazság?
– A nagy öregek sokat mesélnek arról, régen milyen volt. Egy mozifilmet egy hét alatt szinkronizáltak, úgy hogy előtte megnézték, kielemezték, rendezőasszisztens segítette őket. Ma két délután alatt kell mindezt összehozni, van, hogy még próbát sem kapunk, csak egyből felmondjuk a szöveget. Nincs idő, nincs pénz. Kontármunka van. Erről nem a szakma tehet, a szinkronrendezők, hangmérnökök, hanem a rendszer. Lehet minőségi munkát végezni, csak meg kell adni a módját. Pedig a magyar szinkron kuriózum, nagyon jó szakemberek vannak, csak meg van kötve a kezük.
– Nemrég megkapta az első filmes munkáját is. Hogy érezte magát a forgatáson?
– Tavasszal egy bank reklámját vállaltam, amit Goda Krisztina rendezett, ő hívott az MTVA új sorozatába, a Csak színház és más semmibe, melyben Csányi Sándor és Schell Judit a főszereplők. Egy színházi társulat életéről szól, nagyon jó humora van, én egy világlátott, tehetséges fiatalembert alakítok, aki a színházigazgató feleségét, Szávai Vikit próbálja meghódítani. A film most az új szerelem az életemben!
