Mom: egy centiről üvölt az arcunkba anya

Másnaposan nem írunk köpködős számot. Itt a Mom bemutatkozó kislemeze, a Bipolar Disorder. Kiabálj!

A kiabálós, nyomokban mogyoró helyett zaklatott, felfokozott izgalmat sejtető rockzene évszaka ez a mostani ősz. Vagy épp a bipoláris fejetlenségé. No, jó, azé talán mégsem. Egyedül talán csak az „anyazenekarnál”, a Mom fiainál lehet ez a helyzet.

A jelenleg Kálmán Dénes (dob), Fodor Gábor (ének, gitár), Patonai Álmos (basszus) felállásban, Bordás Máté (szólógitár) közreműködésével működő csapat négy hónap alatt összerittyentett egy öt számos kislemezt. A Bipolar Disorder munkacímet viselő EP első hallásra egy nagyon egyben lévő cucc. Annak ellenére, hogy még a banda fenekén ott a tojáshéj, igen jó kis koncepció így egy az egyben.

Némi ’90-es évek, ilyen posztnirvanás attitűdökkel, mai, hangos, üvöltős, indusztriális rockba csomagolva. Persze semmi értelme sincs stílusilag bárhová is beágyazni. Épp ezt szeretem. Nincsenek végtelenített egyenes vonalak, hanem kellemesen sziporkázik a hangzás.

Ha pedig sziporkák. Picit faggattam a srácokat, hogy akkor most hogy s mint? Izgi genezis-analízis, trükkös hálószobatitkokkal megfejelve.

Hogyan nyomatjátok a kislemezetek? Szétbombázzátok vele a sajtó, rádiókat?

„Elküldtük az Ígéretes Titánoknak a lemezt, mert szerettük volna, ha írnak rólunk. Na, meg persze több százezret fizettünk a Facebooknak hirdetések miatt, és felbéreltünk egy menedzsert, hátha talál valakit, aki nem anyám, és tetszik neki.”

Ekkor, az merült fel bennem, mégis mi a stratégia?

„Nincs. Inkább abban bízunk, hogy valaki egyszer csak megjelenik fehér lovon, hisz bennünk és segít nekünk.”

A Mom amúgy egy családias műhely. Mint Gábor elmesélte, mivel alapból dalszerzés közben érzi magát a legjobban, ezért gondolta, jó lenne egy kis család körében egyesíteni másokkal az energiákat, és kialakítani egy igazán egyedi rockbandát. Ehhez keresett embereket, és talált is. Igaz, most úgy alakult, új szólógitárost keresnek.

Dénes persze azt is megjegyezte, nincs új a nap alatt, hiszen a bandát megelőzően már többször is zenéltek együtt, kisebb-nagyobb változásokkal a felállásban. A srácok tehát már ismerték egymást. A kisebb projektek után pedig valami komolyabbat akartak összehozni, így jött képbe „anya”. Haha!

Gábor szerint pont abban van a stílusuk, hogy sokszínű a dolog, mert sokfélék, és sokféle hangulatban alkotnak. Szerinte több lemez és sok-sok szám kell ahhoz, hogy a „Momsztiló”, meg hangulatkör átjöjjön. Ezért is igyekszenek kidobni sorra a számokat, ahogy idejük engedi.

Nem igazán értik, hogy képesek más zenészek ugyanazzal a hangzással dolgozni egy nagylemezen vagy akár egy életen át.

„Nekem annyira evidens, hogy ha például másnaposan lemegyek a próbaterembe egy forró tea után, és a villamoson még felhív kedvesen a barátnőm, hogy mizu’, akkor nem aznap fogjuk a legdühösebb, köpködős grunge számunkat megírni”

– magyarázta Gábor

Persze gyorsan azt is hozzátette: „Persze, sose lehet tudni. Ha épp akkor szakítunk, akkor mégiscsak esélyes az üvöltözés meg a fuzz pedál.”

Mint mondják, sok zenei stílusból építkeznek, és próbálnak újat létrehozni. „Ez manapság nem egyszerű, tekintve, hogy ennyi embernek lóg gitár a nyakába, meg már mindenki énekes, aki egy kicsit is jobban néz ki, mint az ördög. Szóval, még nagyon az elején vagyunk, de nem hisszük, hogy beragadnánk egy hangzásba” – vélik a srácok.

A bemutatkozó öt dal egyébként az eddig meglévő kilencből lett kiválogatva. A céljuk az volt, tudassák másokkal, hogy léteznek, megismerjék a zenekart. Valamint, hogy materializálják azt a nyers és gyors alkotási folyamatot, amivel a számok készültek. Illetve nem utolsó szempontként, hogy megtudják, milyen stúdióba felvenni, meg átlátni, hogy is lesz a véletlenszerű témákból végül 3 perc hallgatható valami.

S milyen véletlenek tudnak olykor uralkodni az univerzumban.

„Még az első próba után kiültünk egy közeli parkba, ahol azzal büszkélkedtem a srácoknak, annyi dalt írok otthon, hogy ez a harmadik telefonom, ami ötszáz hangfelvétel fölött jár. Persze egyből azt kérdezték, no, jó, de milyen minőségű cuccok ezek? Mondtam nekik, találomra pörgessenek bele a felvételekbe, és indítsanak el egyet. Álmos rá is tette az ujjbegyét a 328-as hangfájlra, ami most a Trapped című nóta a lemezen”

– avatott be a kulisszatitkokba Gábor.

Akadt közben utolsó utáni pillanatos helyzet is. „A lemez utolsó száma tulajdonképpen véletlenszerűen alakult ki. Fáradtan, több órás zenélés után már csak szenvedtük, ami mindenkiből kihozta az állatot. Mondhatjuk, hogy a próba utolsó 5 percében született meg a dal. Köszönet érte a nyulaknak, a virágárus kövér bácsinak és a hajszárítómnak” – mesélte Dénes.

Több kérdésem már nem lenne, de a Mom, azaz anya elnevezés valahogy nem hagy nyugodni. Miféle allegóriával állhatunk itt szemben?

A válasz Gábortól érkezett:

„Már kész volt a kislemez, amikor még mindig nem volt nevünk. Olyan erőltetett volt az egész névválasztás. Magyar gyerekek vagyunk, de angolul játszunk. Na, akkor válasszunk ki valami elvont jelentésű, nulla tartalommal bíró kifejezést a Sztaki szótárból, amivel hú, de megkülönböztetjük magunkat. Felvetődött pár elmebeteg név, aztán egyik este azt mondtam, egy olyan nevet akarok, amihez azonnal kötődni lehet. Egy olyat, ami szerethető vagy utálható, de semmiképpen sem közömbös. Szóval, szia, anya, szeretlek!”

Én is szeretlek, anya!