„Sokan alkotnak nagyot egy-két millióból”

Gulyás Márton balliberális aktivista MMA-ról, Soros Györgyről, rendszerváltásról, vidéki Magyarországról.

– Eddig csak olyan alkalmakkor találkoztunk, amikor éppen valami ellen demonstrált. Meglepett, hogy ilyen visszafogott egyéniség.
– Volt gyerekszobám, de a tüntetés más műfaj. Nem feltétlenül van lehetőség arra, hogy kellő szerénységgel adja elő a mondanivalóját az ember. Ebből még nem következik, hogy egy barom lenne.

– Egyszer csak megjelent az MMA november eleji közgyűlésén, és megszólalási jogot kért. Miért?
– Ha az MMA valóban köztestületként akar működni, akkor sokkal szélesebb körű egyeztetésekre van szükség annál, mint hogy az akadémikusok maguk között kitalálják, miről szóljon a kultúra. Jeleztem Fekete Györgynek, hogy ha nem is ad most szót, legalább mondja el, hogy a közgyűlés melyik pontján lehetne előadni az ellenvéleményt, és lesz-e lehetőség valamikor a jövőben nyílt vitára.

– Mik az ellenvetései az akadémiával kapcsolatban?
– Fekete György nem hajlandó széles körű egyeztetést folytatni, és transzparenssé tenni az MMA működését. Nem folyt érdemi egyeztetés arról sem, hogy az Alkotmánybíróság aggályosnak találta, ahogyan az MMA egy egyesületből köztestületté alakult. Két éve húzódik az akadémia művészetelméleti kutatóintézetének kialakítása. Több százmillió forintot kifizetnek egy intézmény fenntartására, amely már működik, de nem produkál semmit. 2012-ben kapta feladatául az MMA, hogy készítsen átfogó stratégiát a kulturális élet egészével kapcsolatban; ez máig nem született meg, ehhez képest most már a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működésében is stratégiai szerepet szerez az akadémia. Az NKA-ban egyébként már évek óta látszik, hogy ellehetetlenítik azokat a kurátorokat, akik egyfajta szakmai nézőpontot képviselnek. Korábban ilyen nem volt, vagy nem ilyen szinten. A Krétakörrel utoljára évekkel ezelőtt pályáztunk az NKA-hoz. Most már nem pályáznék, ez elvi kérdés. Az MMA által kiírt pályázatokon sem indultunk annak idején. Bojkottot is szerveztünk. Már nem szívesen beszélek a Krétakör nevében, év eleje óta nem vagyok ügyvezető. De személyes véleményem szerint az MMA átláthatatlan szempontok alapján szór ki száz-kétszázmillió forintot pályáztatás címen, miközben több milliárd felett diszponál, szintén átláthatatlan módon. Ez nem professzionális forráselosztás. Egy köztestülettől elvárható lenne a világnézeti semlegesség is, miközben az MMA deklaráltan kormányhű.

– Az nem tette kérdésessé az önök függetlenségét, hogy a Krétakör a Soros Györgyhöz kötődő alapítványtól fogadott el támogatást?
– Miért?

– Azért, mert Soros György nemzetközi szinten is jelentős gazdasági szereplő, akinek nyilván szintén megvannak a saját politikai természetű érdekei.
– A Nyílt Társadalom Alapítványtól valóban kaptunk támogatást, ez benne is volt a beszámolóinkban. Nem látok összefüggést a támogatások odaítélése és Soros György között. Lehet, hogy volt olyan rendezvény, ahol egy helyiségben tartózkodtunk, de sosem mutatkoztunk be egymásnak. Direktívákat végképp nem kaptam, nemhogy tőle, a munkatársaitól sem.

– Egyszer fogadta önt az MMA elnöksége egy egyeztetésen. Miről volt szó?
– Amikor a Független Elődó-művészeti Szövetséggel bojkottot hirdettünk az MMA által kiírt pályázatokkal kapcsolatban, meghívtak egy egyeztetésre. Fekete György, az akadémia elnöke felháborodva kérte ki magának, hogy egyeztessen más szervezetekkel. Pedig az akadémiának elvileg a teljes magyar kulturális élet folyamatait stratégiailag kellene kezelnie, ezért jött létre. Kértük, hogy legyen transzparens a gazdálkodásuk, a szakmai tevékenységük, nyissanak a társadalom felé, és folytassunk nyílt vitát. Nekik is jobb lenne, ha vállalnák a nyilvánosságot.

– Fekete György személyével meglehetősen sokat foglalkozik, talán még többet is, mint magával a köztestülettel. Mi irritálja ennyire?
– Fekete György a szocializmus idején kedvezményezettje volt az akkori rendszernek. Most pedig az MMA elnöke. Szerintem ebben nincs értékválasztás, csak opportunizmus. Nehéz elviselni, hogy hiányzik a cezúra, ami lezárta volna az állampárti borzalmat, amelyben élni kényszerültünk. A Medgyessy-kormány alatt joggal kérhette ki magának bárki, hogy egy egykori D209-es ügynök az ország miniszterelnöke lehetett. 2010 óta viszont az antikommunista szólamok reflexszerű lötybölése folyik, miközben egy III/II-es tiszt államtitkár lehet, az ügynöktörvény pedig még mindig nem ment át.

– Nem éppen az volt a magyarországi szocializmus tragédiája, hogy kevés kivétellel és kisebb-nagyobb megalkuvásokkal, de szinte mindenki benne volt?
– Én nem voltam benne. És a generációm sem. Mindenkinek vannak megalkuvásai. Olyanok is, amelyeket nem szabályoz a jogrend. De a lelkiismeretünknek el kell számolni. Ez az elszámolás nem történt meg. Erős az önfelmentés gyakorlata: „Te is csináltad, ő is meg én is, miért olyan nagy ügy ez?” Különben sem vagyok híve a felelősség elkenésének: voltak olyanok is, akik hátrányokat, mellőzést vállaltak. Nem bosszúra, pellengérre állításra van szükség. De a közéletnek arról kellene szólnia, hogy elszámolunk azzal, amit csináltunk, vállaljuk a vitát, és ha hibázunk, újragondoljunk az álláspontunkat.

– Hogy befolyásolja ezt a helyzetet, hogy édesapja, Gulyás Gyula filmrendezőként az MMA rendes tagja?
– Megvannak a magunk vitái.

– Támogatja a tevékenységét?
– Ezt tőle kell megkérdeznie.

– Mikor jutott eszébe először, hogy közéleti kérdésekkel kell foglalkoznia?
– A 2010-es kormányváltás és az azt követő folyamatok váltották ki ezt a reakciót.

– Gondolom, sejti, hogy mit fogok most kérdezni.
– Hogy 2006-ban hol voltam? Nem voltam még a közéletre fogékony, és nem láttam meg az akkori események súlyát. Lehet, hogy láthattam volna, de más dolgok foglalkoztattak. Ez nem jelenti, hogy ne lett volna véleményem. De fiatalabb voltam annál, hogy bátorságom vagy indíttatásom lett volna szerepet vállalni. De azokról az eseményekről is világosan elmondtam a véleményemet több alkalommal. Nem gondolom, hogy kettős mércével mérnék a hatalom visszásságaival kapcsolatban.

– Nem teremt értéket ön szerint az MMA? Végül is jó néhány jeles művész tagja a testületnek.
– Soha nem mondtam, hogy az MMA másodvonalbeli művészek gyülekezete lenne, bár biztos, hogy vannak olyan tagok, akiknek az életműve nem áll arányban a nekik juttatott elismeréssel. De az MMA-vita nem a tagokról szól. Én például nagy Marton Éva-rajongó vagyok, Jankovics Marcellt is tisztelem. Örülök, ha például kiadnak egy kötetet Szőts Istvánról. Én úgy nőttem fel, hogy ez a hallatlanul fontos életmű alig volt hozzáférhető. De az az érték, amit az MMA teremt, közel sem áll arányban a pénzmennyiséggel, amiből gazdálkodik. Ismerjük a kulturális szektort, sokan alkotnak elképesztő dolgokat egy-két millió forintból. Ha ehhez viszonyítjuk az MMA több milliárdos költségvetését, akkor a teljesítményük szinte mérhetetlenné zsugorodik. Ráadásul a kérdések, amiket föltesznek, álmosítóak és unalmasak. Olyan országban, ahol a kulturális aktivitás a fővárosra koncentrálódik, nem arról kellene beszélni, hogy hozzunk létre még két-három ilyen-olyan villát Budapesten. Hanem arról, hogyan lehet élő kultúrát szolgáltatni vidéken. Az MMA országos intézményként jött létre, de nincsenek nagy ívű programjai, amelyekkel kultúrát szolgáltatnának ezeknek az elhanyagolt régióknak. Ehelyett önmaguk felhabosítása, egymás között díjak osztogatása és a kényelmes együttlét a jellemző. Én járom a vidék Magyarországát, és nehéz megállnom, hogy ne robbanjak fel.

– Nem az MMA-nál ugyan, de történnek mostanában komoly lépések a közművelődés erősítésére. Viszont kevés a forrás programokra. Egy kistelepülés művelődési háza például csak nagyon nehezen tudja kigazdálkodni egy szerényebb koncert vagy egy néhány szereplős színdarab meghívását.
– Abban kellene érdekeltté tenni a művészeket, akik erre alkalmasak, hogy ne csak a fővárosban dolgozzanak. A magyar zenészek például fantasztikus teljesítményt nyújtanak. Őket kellene ösztöndíjakkal ösztönözni, hogy itthon maradjanak, és például egy vidéki turnén ne csak Pécsre és Szegedre jussanak el, hanem a kettő között négy-öt olyan településre is, ahol évek óta nem hallottak élő zenét.

– Miért jár ennyit vidékre?
– A munkám is megköveteli, hogy vidéki civil szervezetekkel találkozzam. De személyes indíttatásból is: a menekültválság idején például kíváncsi voltam, mit gondolnak az emberek a helyzetről. Ha pedig munkaügyben mentem vidékre, akkor képzéseket tartottam.

– Milyen képzéseket?
– Erről nem szeretnék beszélni. Kommunikációs képzéseket.

– Legújabban egy videóblog szerkesztőjeként tűnt fel. Slejm, ugye?
– Igen.

– Szép neve van.
– A teljes neve: Slejm – A torkon ragadt politika. Amit sem kiköpni, sem lenyelni nem tudunk. Szerintem jól jellemzi a mai helyzetet. Ez egy Youtube-csatorna, amelyben politikai eseményeket elemzek. Tavaszra lesz színházi, zenei projektem, de ezek még előkészítés alatt állnak. Európai uniós alapokból és külföldi partnerektől szerzek majd támogatást.

– A Slejm mögött van pályázati támogatás?
– Nincs, ez magánkezdeményezés.

– A Krétakörnél minden rendezése erősen politikus volt. Miért?
– Az érdekelt, hogy már létező szövegek helyett hogyan lehet a mai kor anyagából építkezni a színpadon. Ezek inkább kísérletek voltak. Nem csináltam propagandaszínházat. Nem csépeltünk Orbán Viktor-képmásokat a színpadon, nem fideszeztünk.

– Hogy képzeljük el a jövőbeli projektjeit? Színház és aktivizmus kereszteződése?
– Nagypofájú dolog lenne azt mondani, hogy színházi rendező vagyok. Rendezővé az ember akkor érik, ha alázatosan és kitartóan gyakorolja a szakmát. De színházi embernek mondhatom magam. Nagyra értékelem azokat az életműveket, ahol a művészet és a politikai aktivizmus nem vált el. Szükség van erre, és lehet érvényesen csinálni úgy, hogy az művészetnek minősül. Szerintem én ebben lehetek jó.