Beri Ary aztán jó időre eltűnt a nyilvánosság elől. A 2010-es években kezdték el újra megkeresni az újságírók; adott interjút a Magyar Nemzet Magazinnak is. Régóta fest, megrendelésre szinte bármilyen klasszikus alkotást tökéletesen lemásolt korábban, de saját képeiből csak 2010 után nyíltak kiállítások. A rajongói, úgy tűnik, hűségesek a zenész-festő Berencsihez, Facebook-oldalát több mint ötezren kedvelik. A festményekből még falinaptár is készült.
Másnap találkozót beszéltem meg Berencsi Attilával a galériában. Beri Ary laza, sportcipőben és melegítőnadrágban érkezik, és meglepő ars poeticával áll elő: azért fest, hogy kifizesse a lakbért. – Azért van benne öröme? – Ha kifizetem a lakbért, akkor igen – mondja. Logikus. Nincs kedvenc képe, sőt azt se mondhatná, hogy valamennyire is kötődne a képeihez. Annak azért örül, hogy a vevői sosem adják tovább a képeit, pedig tud olyanról is, akinek jóval több pénzt kínáltak érte, mint amennyiért eredetileg vette.
A színkavalkádot azzal magyarázza, hogy léteznek színek, és ezt értelmes dolognak tartja. Vétek lenne nem élni vele. – Annyira szeretném, ha lenne valamilyen művészi hitvallásom, és jókat tudnék mondani. Nem tudok. Nem nagyon érdekel a kritika sem. Mondtak már olyat, hogy úgy néznek ki a képek, mint a strandlabda. De ha valakinek nem tetszik, fessen másmilyet, vagy ne vegye meg – mondja Berencsi Attila. Hihetetlen szerencsének tartja, hogy a budai Próféta galéria megrendezte ezt a kiállítást, és nagyon dicséri a galériásokat. Nagy nyitottsággal és profizmussal álltak a dologhoz.
A Szerelem-filmtrilógiát már eleve félve hozom szóba, hiszen Berencsi már nem egyszer elmondta, hogy nem kellett volna elvállalnia azokat a szerepeket. A filmezés nem az ő világa volt. A nagy sikerből pedig, úgy emlékszik vissza, semmi nem jutott neki. Még állandó lakcíme sem volt, alkalmi lakhelyeken hányódott-vetődött. A rajongói levelek nem találták meg, és internet sem volt még. A filmezésnek elmondása szerint csak a hátrányait érezte. – Ha nem vállaltam volna el, lehetett volna belőlem jó festő vagy jó zenész – vélekedik. – Miért, most nem jó festő? – Nem vagyok kifejezetten jó festő. De persze meg lehet tanulni törvényszerűségeket, praktikákat, és ami engem igazán érdekel, az a mese, a sztori. Hogy el tudok-e valamit mondani arról, hogy aki a képen van, az mit csinál, honnan jön, hova megy. Megy-e egyáltalán. Nem tartom magam művésznek, és senkinek nem kell megfelelnem. Az a célom, hogy saját tudásomhoz és ízlésemhez képest normálisan megfessek dolgokat.
