Szabados Árpád, a műhely alapítója kérdésünkre felidézte az indulás éveiben alkalmazott módszereket. Mint mondta, a foglalkozásnak megfelelően a termet folyton átalakították, például bokszokat készítettek, amelyekből a gyerekek nem látták egymást, s pusztán hanggal vagy tárgyak átdobálásával kommunikáltak, míg máskor vaksötétben kellett egymással kapcsolatot teremteniük.
A grafikus és festőművész, a képzőművészeti egyetem későbbi rektora és felesége, Várnagy Ildikó szobrászművész azzal a céllal alapították a gyermekstúdiót, hogy az átlagos adottságú gyerekeket is megismertessék a művészetekkel, az alkotói folyamatokba pedig beépítsék a kortárs művészet által felvetett kérdéseket. – Számomra az volt fontos, hogy ne posztamensen álló, megközelíthetetlen csodának lássák a művészetet, hanem együtt éljenek vele, hiszen a műalkotás róluk is, nekik is szól. A művészet csak akkor fontos, ha segít önmagunkat és környezetünket megismerni és értékelni, saját életünk alkotójává tenni – mondta.
Szerette volna, ha annak idején elsősorban a külső kerületekben hirdetik meg a műhelyt, de a nemzeti galéria felkérése 1975-ben új helyzetet teremtett. Ugyan évekig a külvárosokból is szép számban jöttek a gyerekek, aztán elmaradoztak, az odautazás komoly kihívások elé állította a szülőket.
A Fugában február 27-ig látható jubileumi tárlat szakmai programsorozat kíséretében a Deák 17 galériában folytatódik március 11-én.
