Mielőtt kiegészültek volna művészeti alkotásokkal, a csodakamrákban, a múzeumok elődeiben gyűjtötték össze az ismert világ természeti kincseit és érdekességeit, néprajzi, vallásos és történelmi emlékeit. Az idén negyvenéves Gyermek- és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely (GYIK) jubileumi kiállítása Az alkotás csodakamrája címet kapta, amelynek jelentéstartalma azonban jóval túlmutat a reneszánsz palotákban kialakított gyűjteményeken.
E gondolatból kiindulva a kiállítás megnyitóján Eplényi Anna, a műhely vezetője varázslatosnak nevezte, hogy a Várban, a nemzeti galéria egyik „toronyszobájában” már négy évtizede, „a szürke hétköznapokból kiemelkedve” működik zavartalanul az alkotóműhely, amely mára elválaszthatatlanná vált a helyszíntől.
A Fuga építészeti központban nyílt tárlaton csaknem száz, a GYIK-ben készült gyerekmű – festmények, grafikák, nyomatok, fa-, agyag-, gipsz-, textilinstallációk, szobrok, videofilmek és riportok, valamint a jubileumi Táj-Tér-Tár kiadvány egyes feladatainak modelljei – láthatók. A GYIK csoportos foglalkozásai olyan vizuális témakörökre épülnek, amelyek kiindulópontja lehet egy könyv, egy mese, egy anyag vagy akár egy szín. A művésztanárok megtervezik, a gyerekek pedig tovább fűzik a szálakat, így kibontva a saját értékítéletükből származó művészi válaszokat. Évente hét-nyolc témakörben tizenöt-huszonöt diák, azaz százötven-kétszáz fő vesz részt a foglalkozásokon óvodástól a 14 éves korosztályig.
A GYIK kezdetektől változatlan, kreatív alkotói és művészetpedagógiai szemlélete és az évek során kifejlesztett, egyedülálló módszerei idővel általános és középiskolai tantervekbe is beépültek. A galéria emeleti műhelye családias, barátságos, játékos hangulatot áraszt, és a szülői kontroll nélküli, szabad világot jelenti a gyerekeknek. A bútorzat és a berendezés mozgatható, a lógatható és mindig elérhető tárgyak, a létrák és az anyagok pedig olyan rugalmas, de kaotikus installációs teret alkotnak, amely maga is az alkotási folyamat részévé válik.
Eplényi Anna korábban úgy fogalmazott, hogy „az alkotást sokkal inkább segíti a káoszból való kiválasztás, mint a rendből, a tisztaságból való teremtés”. A műhelyben ma már építészek, tájépítők is „oktatnak” (Eplényi Anna maga is tájépítő mérnök), így a térbeli gondolkodásnak, a téralkotásnak egyre fontosabb szerep jut a foglalkozásokon. E komplex szemlélethez más kifejezési formák is társulnak. Nem zárkóznak el a technikai vívmányok elől sem, például GoPro kamerával rögzített felvételekből is készítenek kisfilmeket, de a zene, a mozgás, a film is kezdettől fogva fontos szerephez jut a foglalkozásokon.
Szabados Árpád, a műhely alapítója kérdésünkre felidézte az indulás éveiben alkalmazott módszereket. Mint mondta, a foglalkozásnak megfelelően a termet folyton átalakították, például bokszokat készítettek, amelyekből a gyerekek nem látták egymást, s pusztán hanggal vagy tárgyak átdobálásával kommunikáltak, míg máskor vaksötétben kellett egymással kapcsolatot teremteniük.
A grafikus és festőművész, a képzőművészeti egyetem későbbi rektora és felesége, Várnagy Ildikó szobrászművész azzal a céllal alapították a gyermekstúdiót, hogy az átlagos adottságú gyerekeket is megismertessék a művészetekkel, az alkotói folyamatokba pedig beépítsék a kortárs művészet által felvetett kérdéseket. – Számomra az volt fontos, hogy ne posztamensen álló, megközelíthetetlen csodának lássák a művészetet, hanem együtt éljenek vele, hiszen a műalkotás róluk is, nekik is szól. A művészet csak akkor fontos, ha segít önmagunkat és környezetünket megismerni és értékelni, saját életünk alkotójává tenni – mondta.
Szerette volna, ha annak idején elsősorban a külső kerületekben hirdetik meg a műhelyt, de a nemzeti galéria felkérése 1975-ben új helyzetet teremtett. Ugyan évekig a külvárosokból is szép számban jöttek a gyerekek, aztán elmaradoztak, az odautazás komoly kihívások elé állította a szülőket.
A Fugában február 27-ig látható jubileumi tárlat szakmai programsorozat kíséretében a Deák 17 galériában folytatódik március 11-én.
