Öt évvel ezelőtt a Vágtázó Halottkémek néhány nappal a West-Balkánban bekövetkezett tragédia után tartott telt házas koncertet. Nyomasztó volt a hangulat: marcona biztonsági őrök mindenütt, a máskor mindig mosolygós személyzeten pedig a feszültség lett úrrá. Tartottam attól, hogy az Eagles of Death Metal koncertje is ilyen lesz, hiszen a szervezők jó előre közölték, hogy az érkezőket alaposan át fogják vizsgálni, sőt a Bors című bulvárlap még azt is megírta, hogy a Terrorelhárítási Központ emberei vigyázzák majd az Akvárium Klubot.
Persze az óvatosság teljesen érthető: 2015. november 13-án épp az Eagles of Death Metal adott koncertet a párizsi Bataclan klubban, ahol terroristák túszokat szedtek és tüzet nyitottak a rajongókra. Aznap este a francia fővárosban még három robbantás és hat lövöldözés történt: összesen 120 ártatlan ember életét követelte a támadás, ebből 89 embert a koncerten gyilkoltak meg.
Erről nem esett egyetlen szó sem a budapesti előadáson. Jesse Hughes frontember egyszer mondta csak, hogy „mint bizonyára mind tudjátok, rengeteg nehézségen mentünk keresztül az utóbbi időben, és nagyon sokat jelent nekünk, hogy ennyien itt vagytok”. Ez a szeretet pedig igazi és hihető is volt. Így a koncert pontosan az volt, ami lenni szeretett volna: egy szombat esti buli. Nem torkollott semmiféle politikai demonstrációba, és a bejáratnál tartott ellenőrzés sem volt szigorúbb, mint mondjuk egy teljesen átlagos fesztiválon szokott lenni.
Képzeljék, a biztonsági őr még viccelődött is. Hogy ez a profizmusnak vagy a józan észnek köszönhető, mindegy is: így volt jó, és kész. Ennek fényében azt sem érdemes taglalni, hogy mennyire játszott szerepet a tragédia abban, hogy ilyen sok embert vonzott a koncert. Biztos volt, aki emiatt jött, esetleg november 13-a után keresett rá az Eagles of Death Metalra és tetszett meg neki a banda leginkább rock-and-roll-paródiának beillő zenéje. De ha emlékeim nem csalnak, akkor bizony már arra a tavalyi budapesti bulira is eladták előre az összes jegyet, amely nem sokkal a párizsi koncert után következett volna.
Mert bizony jó banda ez jó zenével. Érdekes módon nem egy saját dalukkal tudnám őket a legjobban jellemezni, hanem egy feldolgozásukkal. Eljátszották ugyanis a Kutyaszorítóban című Tarantino-klasszikus egyik kultikus betétdalát, a füllevágós jelenetnél bejátszott Stuck in the Middle with You-t. Csakhogy countrys vinnyogás helyett AC/DC-sen karcoló riffek jöttek az erősítőkből, de a bugi ugyanúgy megvolt bennük. Máris az Alkonyattól pirkadatig sivatagi bárjában éreztük magunkat.
Persze ez már akkor megtörténik, amikor a zenekar kijön a színpadra, az Eagles of Death Metal tagjai ugyanis úgy néznek ki, hogy elég rájuk nézni, és már tudjuk is, milyen hangulatú zenét fognak játszani. Erre a hangulatra pedig több mint tucat dalnyi időnk volt, ami bizony egy kicsit sok. Elvégre ugyanabban a középtempóban írták a számokat, ami nem csoda, hiszen ez a banda bevallottan nem nagyon akar mást, mint megtáncoltatni a közönségét. Így a nyitó I Only Want You-t az különbözeti meg az I Want You So Hardtól, hogy utóbbi a nagyobb sláger, ezért azt játsszák később.
Magánál a zenénél így jóval érdekesebb lesz Jesse Hughes. Beszélünk egy ritka karizmatikus frontemberről, aki vélhetően házi feladatként magolta és gyakorolta be az összes létező rock-and-roll-klisét. Így pontosan tudja, hogy elindul egy dobtéma, arra elég rágerjeszteni a gitárt, a közönség megőrül majd tőle. Rengeteg pengetőt hoz a színpadra, hogy folyamatosan tudja szórni, és azt is pontosan tudja, hogy a konferanszokban meddig mehet el.
Vagyis az még belefér, hogy úgy beszéljen a publikumhoz, mint azok az amerikai neoprotestáns tiszteletesek, akik a párizsi események után közölték: az Eagles of Death Metal tagjai ne csodálkozzanak, ha ez történik, bűnös életük miatt az a legkevesebb, ha Kiss The Devil (Megcsókolni az Ördögöt) című számuk alatt az életükre törtek. Azt is tudja Hughes, hogy az viszont már nem fér bele, hogy büszke republikánusként ő prédikáljon arról, hogy megelőzhető lett volna a tragédia, ha mindenkinél van lőfegyver.
Csak semmi politika kérem, rockerek vagyunk, ettől volt jó a koncert. Attól nem lett tökéletes, hogy közben hamisan szóltak a gitárok és a bőgős vokalizása is fülsértőre sikerült néha. De most nem szükséges ecsetelni, hogy mennyire jó az, ha egy príma szombat esti buliban ez a legnagyobb problémánk.
