A kutatási stratégiák sokszor tévednek a művészetmenedzsment, az oktatás, a jogi szabályozás területére. Nehéz lenne a művészetelmélethez sorolni például olyan problémákat, mint hogy kevés irodalom jelenik meg a médiában, hogy a könyvkereskedelemben elsikkad a minőségi kortárs irodalom, vagy hogy kevés a középiskolában a heti egy rajzóra. Esetleg, hogy nincs a táncosoknak életpályamodellje, vagy hogy a kézművesek és a népi iparművészek számára nincsenek meg azok a magas állami elismerések, amelyek a népművészet többi művelőjének, a néptáncosoknak és a népzenészeknek megadatnak, például nem lehet őket Kossuth-díjra jelölni.
Persze a szoros értelemben vett művészetelméleti kutatási témákat is felvetnek a szerzők. Ennek ellenére úgy látszik, hogy a kutatóintézetnek az az egyik fő ambíciója az lesz, hogy a kulturális kormányzat agytrösztje legyen.
