Bécsi muzsika. Kellemes és andalító. Copfos kislány klimpíroz háttal nekünk, félre-félreüt, majd rutinos, szinte virtuóz zongorajátékra vált. A forgószínpad hirtelen fordulatot tesz: akit kislánynak hittünk, szakállas férfi, hosszú hajjal; mintha csak az Ödön von Horváth-dráma címe és tartalma között feszülő ellentmondást kívánná egy gegbe sűrítve elénk tárni Bagossy László rendezése.
Remekül eltalált nulladik pillanat, amely már a poén lecsapódásakor túlmutat az asszociációként beugró osztrák énekes alakján. A különös tünemény (Kákonyi Árpád zenei munkatárs) groteszk transzcendens figurává átlényegülve bizonyos pillanatokban párkaként szövi a cselekményt; a gyónási jelenetnél barokk templomi szoborként tűnik fel.
Remekül eltalált pillanatot egyébként többet is találhatunk az előadásban. „Ne vigyétek a lányt magas iskolákba, ne tanítsátok sok hideg tudományra” – szavalja reflektálatlanul Ida például (Osváth Judit egyetemi hallgató alakítja igen meggyőzően) a Duna-parti kiránduláson Szabolcska Mihály bizonyos körökben manapság is népszerű versét a női hivatásról.
Für Anikó trafikosnője nagy ívű, mély alakítás, az előadás legjobbja; szakmai magabiztosságról, kibontakozó tehetségről árulkodik az egyetemi hallgatók jelenléte (Osváth Judit mellett a Mariannt játszó Zsigmond Emőkét, Jéger Zsombor náci joghallgatóját s a több szerepben feltűnő Lénárdt Laurát kell megemlíteni). Helyenként lehetne következetesebb a színészvezetés, például az előadás nagy részében pontos, kiváló, a Varázskirályt megformáló Znamenák István esetében, akinek túlzásait mondjuk a lokáljelenetben érdemes lett volna visszanyesni. A díszlet jelzésszerű – Bagossy Levente munkája –: kopott fekete falak ölelik körül Ödön von Horváth illúziótlan világát.
Az első rész után sajnos a történet lendülete megtörik; kétségtelen, hogy Von Horváth opusát nem könnyű egyben tartani, azonban nem csupán erről van szó. A második felvonástól kezdve egyre szembetűnőbb az a zsákutca, amelybe a Mesél a bécsi erdőt kormányozza a rendezés. Az eleve elrajzolt, a tanító jelleget nem nélkülöző darab figuráit az előadás erősen, ritka pillanatokban kifejezetten bántó direktséggel túlrajzolja; odalesz az eredeti mű szikársága.
Feltehetően szerepet játszik ebben Parti Nagy Lajos fordítása, amely csak tovább habosodik a színen; a számtalan jó ötlettel fölszerelkező előadás Mariann tragédiájának ábrázolásával már bántóan szembetűnő módon a melodráma, a leányregény és a társadalmi tanmese különös kevercséből álló, ritmusát vesztett, túlságosan hosszú s túl érdektelen produkcióvá alakul át. Pedig hazai hétköznapjainkban fontos figyelmeztető jel lehetne a darab.
(Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő. Örkény István Színház. Rendező: Bagossy László)
