Maszkos alakok biztatják Szamarkand hercegét: csodás kilátása lesz Peking városára. Csak épp előtte lenyisszantják a fejét. A hercegi fő a hóhéri beavatkozás után henteskampóra kerül: méltó társaságban az ötödik lehet a sorban. A cinikus figurák négyen vannak. Pantalone, Tartaglia, Brigella és Truffaldino az olasz vásári komédia, a commedia dell’ arte tipikus figurái, cselszövők, tréfamesterek – itt állami hivatalnokok, akik egy őrült rendszer őrült vezetőjét s nem kevésbé őrült lányát szolgálják ki a legjobb tudásuk szerint.
A férfiak, ha csak Kína hercegnőjének a képmására pillantanak, egyszerűen megbolondulnak, s végül szó szerint elveszítik a fejüket. Turandot – nevének jelentése: Turán lánya – történetét 1762-ben vetette papírra Carlo Gozzi az Ezeregyéjszaka meséihez hasonló perzsa elbeszélésgyűjtemény, az Ezeregynap meséi nyomán, Puccini halhatatlan operájának köszönhetően úgy ismerjük: a hercegnő kőszívét meglágyítja Asztrakán hercegének, Kalafnak a kitartó szerelme, aki a találós kérdéseinek is megfelel. Az opera aktualizáló rendezései előszeretettel helyezik előtérbe a férfiuralom ellen küzdő nőt, az egyenjogúság élharcosát, a prózai színpadokon is láthattunk hasonló előadást. Igaz, mindeddig a Turandot Schiller- és Brecht-féle átiratait játszották Magyarországon.
A Radnóti Miklós Színházban ezúttal Carlo Gozzi eredeti darabját állították színpadra, s Térey János szellemes fordítása sokszor azt az érzetet kelti: kortárs szerző művét látjuk, aki a XX. századi, minden logikát és tisztességet nélkülöző történelmi szörnyeket is beleszőtte a darabjába. Igaz, mindez nem volt a rendező szándéka ellen való: Juronics Tamás egy képzelt diktatúra keretei között álmodta újra a groteszk, egyszerre nevetségesnek és félelmetesnek bemutatott történetet.
A színpadi játéktér Cziegler Balázs díszlettervezőnek köszönhetően egy kanyargós bunkerfolyosó illúzióját kelti, amely hol Kína császárának, a fehér egyenruhában és napszemüvegben, Kadhafiként pöffeszkedő Altoumnak (Bálint András) a trónterme, hol Kalaf (Szatory Dávid) kényszerbörtöne, hol Turandot (Petrik Andrea) palotája. A színpadképet látva a nézőnek eszébe sem jut a Radnóti kapcsán kockacukorra vagy kukucskaszínházra gondolni, ám ezen tűnődni nincs sok idő, Juronics Tamás ugyanis az első perctől az utolsóig átgondolta a Turandotot, s bár Bartók A csodálatos mandarinjának dallamai is csábítanának az elkalandozásra egy gyengébb előadás alatt, a mértéktartó színpadi játék itt ezt szerencsére nem engedi.
Petrik Andrea Turandotja kellően utálatos nőszemély, aki szellemiekben is erős, s így érthető az őrület – mind a férfiaké, mind az, amelyet a törvénybe foglaltak. De hát apja lánya: Kína császára is kellően eszelős. Ellenpontja neki az egyetlen józan hang, Kalaf főudvarmestere (Schneider Zoltán), aki Asztrakán hercegét hiába óvná. Kalaf ezúttal nem nyeri el Turandot szívét: Kína hercegnője őt emeli maga mellé a véres trónra.
Társnak az őrületben.
(Carlo Gozzi: Turandot. Radnóti Miklós Színház. Rendezte: Juronics Tamás.)
