A térszint alatti termek a Márvány csarnok alatti területtel összefüggő, 1200 négyzetméteres kiállítótérré válnak, az átrendezések révén pedig a múzeumi kiállítótér jelentős mértékben, összesen 2500 négyzetméterrel növekszik.
Mányi István tervező beszámolója szerint a tetőszerkezetbe napkollektorokat építenek, az üvegfelületek pedig gépi szabályozású, a műtárgyak hő- és fényvédelmét szolgáló árnyékoló rendszert kapnak. Az építész elmondta, hogy a 80 főre tervezett ruhatárak kapacitását 1200 fősre növelik, és gondoskodnak az épület teljes körű akadálymentesítéséről is.
A kerekesszékesek kényelmesen mozoghatnak az egész épületszárnyban, ahol Braille-feliratok és audioguide rendszer segíti még a tájékozódást. De új elektromos hálózatokat is kiépítenek, új felvonókat helyeznek üzembe, valamint komplex biztonsági, vagyonvédelmi és informatikai rendszereket installálnak az épületben.
Baán László és Mányi István szerint a nagy léptékű korszerűsítésre elsősorban az egyre intenzívebb közönségforgalom miatt van szükség. Az időszaki kiállítások rendszeresítése „demokratizálta” a kiállításrendezési szempontokat, illetve „szociális megoldást” kínált azzal, hogy a külföldről kölcsönzött remekműveket helyben, egy múzeumi belépő árából kínálta megtekintésre a műkedvelőknek, így megspórolva nekik a műtárgyak kedvéért olykor megejtett hosszú utazások költségeit.
A főigazgató úgy látja, a Szépművészeti Múzeum nem csupán minőségében, hanem tartalmában is megújul azzal, hogy a Nemzeti Galériából visszaköltöznek a régi magyar mesterek művei, amelyeket annak idején két etapban – 1957-ben és 1975-ben –, szovjet mintára „kioperáltak” az intézményből. Az 1906-ban megnyílt, Schickedanz Albert által tervezett múzeumban saját hagyományainak megfelelően így ismét együtt lesz a régi nemzeti és az egyetemes művészet, míg a Nemzeti Galéria a modern alkotásokat mutatja be a nagy nyugati múzeumok – a párizsi Louvre és a Musée D'Orsay – mintájára – emlékezetett a főigazgató.
