„Befejezzük – bár vége nincsen”

Kevesen kísérték utolsó útjára az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjast.

Az utolsó út előtt végül Lukács Sándor A kudarcból olvassa fel az utolsó fejezetet, amely így kezdődik: „Befejezzük – bár vége nincsen, hiszen – tudjuk már – sosem ér véget semmi: folytatni kell, tovább, tovább, bizalmasan és émelyítő közlékenységgel, ahogyan két gyilkos beszélget.” Aztán hazafelé már csak a gépek zúgnak, az autók, a mozgólépcsők, a metrókocsik, a buszok. A gimnazisták otthon vannak. A felnőttek pedig befejezték a napot, bár vége nincsen. De csönd.