„A múzeumot eredetileg több mint száz éve, 1909 végén alapították, a közönség számára azonban csak a gyűjtés megkezdése után évekkel, 1916-ban nyílt meg”
– mondta lapunknak Toronyi Zsuzsanna igazgató, a kiállítás kurátora a 100! című tárlat pénteki sajtóbejárásán. Mint mondta, az adományozott emlékek mellett a gyűjtemény komoly részét képezi a múzeum munkatársai által gyűjtött, illetve a pusztuló közösségekből kimentett tárgyegyüttes is.
A kurátor bemutatta azokat a judaikákat, amelyeket a világon először 1884-ben Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum ötvöskiállításán lehetett látni nem zsinagógai környezetben. Az 1742-ben készített parokhet, azaz a tóraszekrényt és a zsinagógai teret elválasztó hatalmas, díszes tóraszekrényfüggöny szerepelt 1896-ban a nagy millenniumi kiállításon is a többi felekezet kegytárgyai mellett, ami akkor a zsidó vallás befogadását is jelentette.
Vele szemben, a tárlat másik végében egy móhelszéket helyeztek el, amelyet körülmetélések alkalmával használtak. A még restaurálás alatt álló kárpitozott bútor érdekessége, hogy párnáját szokatlan módon mohával, avarral tömték ki.
Értékes és szinte lomnak tűnő tárgyakat egyaránt felvonultat az új installáció, amivel a kurátor szerint arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a hiedelmekkel ellentétben a zsidó múzeum nem ezüstraktár, hanem olyan intézmény, amelyben a legegyszerűbb tárgy is értékes, önálló történetet hordozó dokumentummá válik.
A magyarországi zsidók a magyar iparban élenjáró szerepének egyik szimbólumaként szerepel az anyagban a Fischer Mór alapította herendi porcelángyárból származó szédertál. A legértékesebb tárgyi emlékek közé tartozik az 1602-ből származó feliratot hordozó rimonpár, amely a világon ma ismert második legkorábbi fennmaradt tóradísz.
Toronyi Zsuzsanna különösen fontos darabként mutatta be azt az imaszövegekkel díszített tóraszekrényfüggönyt, amelyet a tassi ortodox közösség rabbija adományozott a múzeumnak az első világháború idején. Forradalmi gesztus volt ez akkor, hiszen a szakrális hagyományok szerint a használaton kívül került szakrális tárgyak bizonyos csoportjait el kell temetni, hogy ne érje azokat méltánytalanság.
Az utolsó teremben látható Fehér László Haszidok című hiperrealista festménye, és a tárlat legszomorúbb relikviája: egy vonatból kidobott, a kistarcsai deportálások emlékét őrző levél, amely az Eichmann-perben is szerepelt.
