Sziget: sokkal több, mint egy fesztivál

Azt mondják, a Sziget multikulti volt, és az is marad. Idén lesz Rihanna, telt ház és szigorított beléptetés.

fib
2016. 04. 19. 16:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint félmilliárdos nyereséggel zárta a 2015-ös évet a Hajógyári-szigeti fesztivál mellett többek közt a Volt Fesztivált és a Balaton Soundot rendező Sziget Kft. Nagy szerepe volt ebben a tavaly minden korábbi rekordot megdöntő Sziget Fesztiválnak, amelyre 441 ezren látogattak el. Közülük a bérlettel érkező vendégek kilencven százaléka külföldi volt.

Nem véletlenül hangsúlyozta egy januári sajtótájékoztatón Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára, hogy a fesztiválok az államnak igencsak előnyösek, sikerük a hazai turizmus bevételein is meglátszik: évi 100 milliárd forintot hoznak. A három említett nagy zenei rendezvény egyébként tavaly összesen közel 500 millió forintos állami támogatásban részesült. Ebből a Szigetre 150 millió jutott, ami az 5 milliárd forintos költségvetés 3 százaléka.

Nem változott a büdzsé az idei évre, ezúttal is 5 milliárd forintot fordítanak a fesztiválra – mondta el Gerendai Károly főszervező kedden. Hozzátette, hatalmas a verseny a fesztiválpiacon, a Sziget pedig az anyagiak tekintetében nem képes versenyre kelni a nagy nemzetközi zenei rendezvényekkel, így akárcsak az elmúlt években, ezúttal is a hangulatra helyezik a fő hangsúlyt. – A Sziget több, mint egy fesztivál: nyaralás és kulturális élmény egyben, ahová már nem is elsősorban a fellépő sztárok miatt érkeznek a vendégek – hangsúlyozta Gerendai.

Ezt bizonyítja, hogy jóval a program kihirdetése előtt elfogyott a bérletek jelentős része. Ötnapos bérletet már nem is lehet kapni, a hétnaposnak pedig már a háromnegyedén túladtak, így aki még bérletet szeretne, siessen, különben lemarad – hívta fel a figyelmet a főszervező. Lassan nagyobb az igény, mint amit ki tudnak elégíteni. – A Hajógyári-sziget kapacitása véges, így nem lehet a végtelenségig terjeszkedni – tette hozzá.

Higiénia szempontjából a fesztivál eddig is jobban teljesített versenytársaihoz képest, idén azonban még tovább fejlesztik a WC- és a zuhanyblokkokat. Nagyobb figyelmet szentelnek a környezetvédelemnek, még zöldebb lesz a Sziget, bár ennyi ember mellett nehéz elérni, hogy a terület valóban zöld maradjon – fogalmazott Gerendai. Hozzátette, napjainkban a biztonság elsődleges szempont, ezért is szigorítanak a beléptetésen. Idén, „mintha repülőtéren csekkolnánk be”, minden jegy és bérlet névre szóló lesz, csak igazolvánnyal lehet átvenni, az adatokat pedig „a biztonsági szervek átfuttatják majd az adatbázisukon”, hogy illetéktelenek ne léphessenek a fesztivál területére.

Kardos József programigazgató elmondta, a fesztivál kiemelt témája a menekültválság lesz. A Sziget múzeumi negyedében a párizsi Musée national de l’histoire de l’immigration (Bevándorlástörténeti Nemzeti Múzeum) utazó kiállítása és a Néprajzi Múzeum tárlata járja körbe alaposan a témát. Emellett filmvetítésekkel és kerekasztal-beszélgetésekkel készülnek a szervezők, és ellátogat a fesztiválra Antonio Gutierrez, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának volt vezetője is.

Gerendai Károly ezzel kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem foglalnak állást ideológiai-politikai kérdésekben, de a fesztivál tükröz egy világlátást: a nyitottságot és az elfogadást. – A Sziget „multikulti” volt és az is marad – tette hozzá Kardos József.

A programigazgató hangsúlyozta, idén is színes kulturális program várja a látogatókat. Lesz cirkusz, ahol mások mellett a Baross Imre Artistaképző növendékei is fellépnek, lesz utcaszínház, vurstli, művészeti és civil zóna, színház- és táncsátor, illetve komolyzenei, opera és jazz színpad is. Ez utóbbi vendége lesz Gabriel Prokofjev, a zeneszerző unokája, aki klasszikus zenei DJ-ként igyekszik megszerettetni a műfajt a fiatalokkal.

A nemzetközi sztárok sem maradnak el: a nulladik napon a többszörös Grammy-díjas barbadosi énekesnő, Rihanna lép színpadra. De hazánkba érkezik mások mellett Noel Gallagher, Marky Ramone, a Die Antwoord, Jake Bugg és a Parov Stelar, Manu Chao, a Muse, SIA és az izlandi Sigur Rós. A világzenei színpadra érkezik a szerb Goran Bregovic, a Fanfare Ciocarlia, Rachid Taha és Rupa Marya is. A magyar fellépők között szerepel mások mellett a Quimby, a Cimbaliband, a Punnany Massif és a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny győztese is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.