Vilmos 15 évet ült börtönben egy halálos kocsmai verekedés és az alkohol miatt. Szabadulása után, 34 évesen hajléktanná vált, majd egy olcsó bérleményben húzta meg magát a budai hegyekben. Hosszú évek óta absztinens. Az adományozók egy láncfűrészt és egy kerékpárt is felajánlottak neki, így a szerszámra szánt összeget a nyári lak téliesítésére és kipofozására fordíthatta, a környéken adódó alkalmi munkákból pedig már képes fenntartani magát és állatait.
Orsi 18 évesen veszítette el az édesapját, a családja szétesett. Felvették irodalom és pszichológia szakra, de egészségi állapota miatt abbahagyta a tanulást, egyedül élt egy villany nélküli házban. Egy vonatbalesetben elveszítette egyik alkarját. Bár most egy hajléktalanszállón él, a szervezetek segítségével munkába állt, és folytatta az egyetemet. Az adományból laptopot vett, jelenleg azon írja a szakdolgozatát.
A tárlat felhívja a figyelmet a lakhatási szegénység problémájára is. Míg a ténylegesen hajléktalanok száma néhány tízezer, az „otthontalanság” legalább hárommillió embert – csak Budapesten százezreket, köztük a rezsiadósok, devizaadósok tömegeit – érinti. Ők nem az utcán élnek, a lakhatásuk azonban nincs biztonságban.
Ha minden igaz, a tárlat vándorkiállításként folytatja. Legközelebb Pécsett, vállalati irodaházakban tűnhet fel, a szerencsésebb sorsúaknak is motivációs, művészi díszletként közvetítve a program általános érvényű üzenetét. Azaz hogy „fel lehet állni, bárhonnan”.
