Rohadt az államgépben valami – nem Marcellus mondja ezt a kecskeméti színházban, ahogy Shakespeare-nél megszoktuk, hanem az egyik sírásó a nyitóképben, az öreg Hamlet temetésén. A Rusznyák Gáborék által betoldott, az eredetiben nem szereplő előjáték szerves párja a clownjelenetnek; a temetés, a temető amúgy is baljós-groteszk foglalata az előadásnak, a metaforikussá, amolyan közös nyughellyé váló sír közelében zajlik végig a játék. Váratlan fordulatként – már éppen feltűnik a háttérben az új uralkodó, Claudius – megáll a cselekmény, az ügyelő visszakéri a két sírásót a színre. Megerősítendő az allúziót, újra elhangzik a „Rohadt az államgépben valami”. Középen, a márvány sírkő mögött enyhén lehasznált öltöző-balett-terem forog körbe lassan. A körön kívül, a színpad szélére helyezett nézőtéri ülőhelyen feltűnik az ifjú Hamlet.
Hamlet jól ismeri a Hamletet – villan belénk, s a gondolat később megerősítést nyer. A dán királyfi meghasadva egyszerre van jelen külső megfigyelőként és cselekvőként. Előre ismeri talán a véget: Polonius szavába vágva is ő beszél. Az érkező színészek sem a Gonzágó halálát adják elő; Rusznyák arra készíti fel közönségét, hogy Oidipusz történetét látják az egérfogó-jelenetben – a Hamletet amúgy is gyakran kötik össze az Oidipusz királlyal –, ám feltehetően a királyfi ötletére, a Hamlet egy-egy része kerül színre – tömören, a dráma egyéb helyeiről vett szövegrészletekkel. (Tegyük hozzá, volt már példa arra Marosvásárhelyen, hogy a vándorszínészek Szophoklészt adjanak elő az egérfogó-jelenetben. Igaz, nem az Oidipuszt, hanem az Élektrát.)
Az előadás bizonyos pontjain erősen emlékeztet Heiner Müller Hamletgépére. Müller 1977-ben készítette el Hamlet-átiratát, amelyben Hamlet hasonló módon hasad ketté, s bomlik fel nyomában általában a szerep és az identitás egysége. (Polonius ott Horatióval mosódik egybe.) Müller hőse, akár Rusznyáké, hangsúlyozottan a „kizökkent időben” cselekszik, ám tetteiben az apa erős befolyása vezérli mindkét esetben. Kecskeméten az öreg király szelleme végigkíséri az előadást, s nem csak végigkíséri. Az idősebb Hamlet időnként rászól fiára – ezt teszi például Polonius megölésekor –, figyelmezteti az anyjával szembeni helyes viselkedésre – az asszonyt a királyfi kezében késsel kis híján megerőszakolja (Müllernél ez meg is történik).
Akár Müllerre, Rusznyák rendezésére is jellemző az erős intertextualitás. – Mit is akarok? Magam sem tudom. Végigmenni egy járatlan uton? Megölni a vérnősző állatot? – halljuk Petri György Hamlet-monológját. A Mester és Margaritából Jesua a legnagyobb bűnről, a gyávaságról ejtett szavai hangzanak el; nem állásfoglalásként, hanem szemlélődő próféciaként idéztetik meg Izajás próféta, mikor a pusztítás szikár logikája alapján már javában tart a mészárlás: – Mint a vakok, tapogatjuk a falat, és bukdácsolunk, mint akiknek nincsen szemük. Megbotlunk délben, mintha szürkület volna, homályban lakunk, mint a holtak.
Szép és gondolatiságában rendkívül gazdag Hamletet láthatunk Kecskeméten, kitűnő szereplőgárdával: Porogi Ádám erősen értelmiségi Hamletjét, Kőszegi Ákos egyszerre kisstílű és önmarcangoló Claudiusát, Kiss Jenő szinte kedélyes Poloniusát, Zayzon Zsolt Sírásóját emelnénk ki elsősorban.
(Shakespeare: Hamlet. Kecskeméti Katona József Színház. Rendező: Rusznyák Gábor)