Politikusok magánéleti epizódjairól előszeretettel számolnak be a bulvárújságok, négy évvel ezelőtt mégis a tekintélyes német konzervatív napilap, a Die Welt adta hírül, hogy Düsseldorf akkori kereszténydemokrata főpolgármestere, Dirk Elbers új háziállatra tett szert. A kedvenc nem eszik és nem iszik, s bár szőrének színe meglehetősen egzotikus, különösebb gondozást nem igényel, elég néha leporolni. Az ápolási tanácsok között ugyan a cikkszerző nem említette meg, hogy az állat nem szereti a nagynyomású vízsugaras tisztítást, ám ezt indokolja, hogy egy dolgozószobában egyéb károkat is okozhat, ha slaggal locsolnak egy műanyag birkát.
Két német akcióművész, a kölni Bertamaria Reetz és férje, a rheinhauseni Rainer Bonk akoljából 2009-ben indultak vándorútra az ultramarinkék, poliésztergyantából készült juhok, amelyek – színűket leszámítva – meglehetősen élethűek. Eddig százhatvan, többségében német városban bukkantak fel, de Brüsszelben és Strasbourgban is megkóstolhatták már a füvet az európai uniós hivatalok közelében. Néhány napot a düsseldorfi Burgplatzon is legeltek. Dirk Elbers hivatalába egyikük annak köszönhette a bebocsátást, hogy szimbolikus jelentőségét is méltányolta a városvezető. Ami a jelképet illeti, Reetz és Bonk értelmezést is kínál a nyájhoz, birkáik ugyanis egy állandó szlogennel járják Európát: „Mindenki egyenlő, és mindenki ugyanolyan fontos.”
A kék színt az alkotók szerint az indokolja, hogy ilyen az Európai Unió, az ENSZ, az UNESCO, az UNICEF és minden európai békemozgalom színe, szimbolizálja az összetartozást és a toleranciát is. E gondolatisággal terelték be állatkáikat 2009-ben és 2015-ben is a velencei biennáléra. Installációjukkal kétszázötven településre szeretnének eljutni: egy birka mindig a vendéglátónál marad, míg a továbbköltöző nyáj egyik tagja egy táblácskát kap a vendéglátó város nevével. A juhok május 6-án és 7-én a bécsi MuseumsQuartier előtti füves területen is a békéért legelnek. Burkolt politikai üzenete – utalva a kékekre, azaz az elnökválasztáson előretörő osztrák Szabadságpártra –, tekintettel hétéves múltjára, nincs az installációnak, ráadásul az állati szitkozódások a német nyelvben a tehenek szellemi képességeit veszik számba, nem pedig a birkákét.
A békebárányok vándorlása a felületes szemlélőt emlékeztetheti a CowParade (TehénParádé) művészeti akcióhoz, ám amiben látványosan különbözik: ellentétben a svájci Pascal Knapp kezdeményezésével, eddig még sehol sem kavart botrányt. (A különböző művészek által kipingált műanyag tehenek Budapesten, Dublinban, Edinburgh-ban, Manchesterben, Stockholmban és Prágában is sikerrel okoztak felháborodást.) Reetz és Bonk békebárányai ugyanis senkit sem provokálnak, bár előszeretettel tűnnek föl forgalmas helyeken, keresve a festői kulisszákat, kastélyokat, kolostorokat.
A kék bárányokról eddig három mesekönyv is megjelent, míg a pénzért adott birkák bevételéből egy wiesbadeni gyerekhospice-alapítványt segítettek az alkotók.
