A lemez igazi világzenei hungarikum, a trió két fado-feldolgozást leszámítva saját szerzeményekkel rukkolt elő. A dalokban a melankólia és a lágy hangzás minden előjel nélkül hirtelen átvált tébolyba, ugyanakkor a népdal opera- avagy dzsesszelemekkel bővül. A Maya album különlegessége, hogy a szerzők lemondtak a hagyományos, többsávos rögzítésről, élőben és sztereóban vették fel a kompozíciókat, így annyiszor játszották fel a szerzeményt, míg mindannyian úgy nem gondolták, hogy „megtörténik” a dal. A stúdiófelvételek alatt a zenekar segítségére volt Bartha András, aki hangzástervezőként (sound designer) elektronikus eszközökkel járult hozzá egy innovatívabb, izgalmasabb hangzás létrejöttéhez, anélkül hogy a dalok elveszítették volna intim, akusztikus jellegüket.
A koncert záróakkordjaként egy fényekre hangoló dal csendül fel. A flamenco szenvedélyessége itt már elköszönt a közönségtől, és az album címadó dalával, a Maya lágy dallamain keresztül ringatózunk az A38 hajón. Néhány perccel később ebből az érzéki világból, a Maya káprázatából felébredve eszmélünk rá, hogy a zenei utazás itt véget ért.
