Azért maradtak tán holtuk után ülve

Új, első világháborús állandó tárlattal bővült a Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

Makrai Sonja
2016. 06. 01. 12:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Láthatóvá válnak a hátország propagandagyárának emlékei is, plakátok, ahol arra hívják fel a figyelmet, hogy a „fehérneműgyűjtéshez hozzájárulni erkölcsi kötelesség”, dokumentum arról, hogy az egykori Nemzeti áldozatkészség szobrához Schöchter Jenő hány korona értékben vett fémlemezt. A nyersanyag- és élelmiszerhiány miatt is megszorítások nehezítették a hétköznapokat: forgalomba hozták a hadikávét, szigorították a sütemények árusítását, jegyre lehetett csak lisztet, babot, rizst, szappant és főzőlisztet venni. A nélkülöző lakosság a háború véget érésekor sem lélegezhetett fel: nyilvántartásba vették azokat a lakosokat, akik a visszatérő katonákat nem várták kaláccsal, süteménnyel, hússal, kolbásszal a pályaudvaron.

A kiállított tárgyak java része a Hadtörténeti Múzeum saját gyűjteményéből származik, de a tárlaton helyet kaptak a XXI. Századi Intézettel közös felhívásra érkező adományok is. Látható a szövetséges és ellenséges hadviselő felek hadseregeinek egy-egy jellegzetes fegyvere, gyújtószerkezetek, kitüntetések, egyenruhák, sőt még egy 1914 mintájú, 10 centiméteres könnyű tábori tarack is, amely a Monarchia hadseregének legnagyobb számban gyártott – még a második világháborúban is bevetett – tarackja volt.

A személyes tárgyak mesélnek talán a legtöbbet a történelem ezen kegyetlen időszakáról. Az az amulett például, amelyben egy orosz fronton hősi halált halt katona édesanyja fia hamvait hordozta. Megrendítő látványt nyújtanak a harctéri hulladékból, a lövészárok sarából gyártott dísztárgyak, azok a nyírfakéreg lapok, amelyeket a harcok szünetében a katonák maguk készítettek, hogy tudathassák szeretteikkel, életben vannak. Vagy Koritsánszky Viktor hadifogságban használt teveszőr takarója. Az orosz fogságból hazakerült melegítőre tulajdonosa saját maga hímezte rá kézzel a nyolc évig tartó utazását Magyarországtól Magyarországig, hét országon át. De ott van Daróczy Pál 1915-ben Przemyslben papírra vetett verse, amelynek utolsó strófájában benne van mindenki fájdalma: „Azért maradtak tán holtuk után ülve, hogy számba vehessék, hány test lett kihűlve. Vezessék lelküket s odafent jelentsék: Felséges jó Atyánk, tízezren érkezénk.”

Sok családban őrizhetnek ilyen személyes emlékeket. E tárgyakat viszontlátni a múzeumi vitrinben méltó és sokat jelentő.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.