Ahogy a kiállítás címe is sugallja, az első emeleti termek nemcsak az elsősorban haditudósítóként elismert fotós háborús képeiből, hanem békeidőben készített munkáiból is igen erős válogatást nyújtanak, és erős kontrasztként vonulnak fel a vérmentes hétköznapok pillanatképei. A spanyol polgárháború képsoraiban A milicista halála vagy a légitámadásban elpusztult menekültkaraván mellett a köztársasági fegyveresek egy örömteli pillanata is helyet kapott, a japán–kínai háború nyomasztó képei között a Hankuban boldogan hógolyózó gyerekek, az észak-afrikai hadszíntéren a mosolyogva újságot olvasó amerikai tüzér. A történelemóra azonban nem ér véget a normandiai partraszállás Spielberget is megihlető felvételeivel, vagy a felszabadított Chartres-ban megalázott és kigúnyolt kollaboráns francia nő ikonikus képével (amelyet egyébként Capa élete legjobb felvételének tartott).
A háború utáni Szovjetunióban John Steinbeck társaságában tett látogatásán a sztálini diktatúra hétköznapjairól, természetéről és a városok lassú feltámadásáról készített képes beszámolót. Akárcsak 1948-as, hathetes magyarországi útján, amelyen a fotós a kommunista hatalomátvétel megannyi mozzanatát is megörökítette. A békés életet bemutató fotók sorában a családjával nyaraló Picasso, valamint a frissen megalapított Izrael mindennapjairól készült képek marasztalják a tekintetet. Aztán a kronológiát követve végül visszatérünk a hadszíntérre. Capa 1954. május 25-én az indokínai hadszíntéren aknára lépett, ha minden igaz, éppen azon a töltésen, amely itt látható utolsó képein is feltűnik. Tulajdonképpen a saját halálát dokumentálta.
