Hanem a Locomotiv GT jellegzetes hangú, trapézgatyás, pajeszos basszusgitárosaként, ahová Frenreisz Károly helyettesítésére került. Az LGT egyébként pályafutása ötödik együttese volt már 1973-tól gyakorlatilag mostanáig, előzőleg az Omegában is megmutatta magát. Azért gyakorlatilag, mert elméletben 1987-ben a zenekar megszűnt, Somló évekre Dániába távozott, ahonnan Demjén Ferenc baráti szavára jött haza. No de vissza a zenekar hőskorszakára (1973–1980): az LGT-ben megint nem volt neki elég az éneklés és a basszus, szájharmonikát ragadt, meg szaxofont, meg klarinétot… Dal született varsói „eltűnéséről”, ő vetette papírra az Álomarcú lányt, a már említett Boogie a zongoránt, az Annyi mindent nem szerettem méget, és a sor hosszan folytatható – talán nincs olyan korábban szerelmes magyar ember, aki ne botlott volna bele az Olyan szépek voltunk című Dés-dalba, amely szintén az ő előadásában lett sláger.
Fájóan hosszan. E dalok szerzője és előadója pedig most már csak a felvételeken van köztünk. Tíz magyar és hét angol nyelvű zenei albumhoz adta magát a zenekarban, a kilencvenes évektől öt szólókorongja is kijött, idén nyárra is számos koncertje volt lekötve.
Korábbi daganatos betegségéből állítólag meggyógyult, és egyébként kendőzetlenül beszélt is róla, nem kevés öniróniával, de gyomorbetegsége az utóbbi hónapokban ledöntötte a lábáról. Részleteket a közeli hozzátartozók kérésére nem lehetett tudni, annyi volt nyilvános, hogy rettenetesen le van fogyva, és nincs műthető állapotban, otthon ápolják.
Sokan mondják, hogy 2016 eddig mennyi szomorúságot hozott a zenekedvelőknek. Somló Tamás most volt soron, eddig akadt egy kerék, tovább forog még.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!