Kósa Lajos valószínűleg türelmes ember.
Ezt onnan gondolom, hogy csütörtökön öt méterre állhattam tőle, azonban a köztünk lévő távolság – hála istennek – fényéveknek tűnt, mert körülöttünk – értsd: előttünk, mögöttünk, mellettünk – még nagyjából ezer-ezerötszáz ember állt úgy összezsúfolódva, mint azok a bizonyos heringek (tonhalak, egyéb tengeri kopoltyúsok) abban a bizonyos hálóban. Szóval egyetlen négyzetméterre jutott négy-öt-hat (mindegy is, túl sok) ember.
Mindez a Sziget Fesztivál VIP / Guest / Press / Artist / Vendor / Staff elnevezésű bejáratánál zajlott, közvetlenül a Hajógyári-sziget K-hídjának feljárójánál. Az inkriminált eseményekbe én egészen pontosan 19 óra 15 perckor, kettő és negyed órával a Rihanna-koncert hivatalos kezdete előtt (21 óra 30 perc) kapcsolódtam be azzal, hogy újságíróként, szakmai jeggyel beálltam ebbe a tömegbe, hogy bejussak elvégezni a munkámat, vagyis azt, hogy most ide Rihannáról és az ő koncertnek látszó valamijéről írjak.
„Ingyenélőző” olvasóinknak egy kis kitérő: a Press, az Artist, a Vendor és a Staff kifejezés mind-mind munkáról szól, tehát akik ilyen jegyekkel mennek be a Szigetre, azok dolgozni mennek oda, nem úgy a VIP és a Guest kategóriások, akik saját jogon (tehát csak azért, mert híresek vagy befolyásosak) vannak ott, magának a Szigetnek vagy pedig saját cégüknek, munkahelyüknek, ismerősüknek, politikai kapcsolataiknak köszönhetik az ingyenes bejutást.
Újságíró és fotós kollégáim szóltak előre, hogy számítsak majd némi torlódásra, mert már előző nap is csak egy-másfél óra alatt tudtak bejutni – teszem hozzá rögtön, hogy ez is sok –, ezért érkeztem több mint két órával a koncert kezdete előtt. Aztán ebből az előző napi egy-másfél órából lett három, és hogy rögzítsük ismét: 19 óra 15 perckor álltam be a tömegbe, és 22 óra 15 perckor érkeztem meg a Sziget Nagyszínpadához.
De hát azért három óra alatt elég sok mindent volt időm megfigyelni.
Például azt, hogy nem csupán Kósa Lajos lehet türelmes ember, de Ganxsta Zolee, Pély Barna és Majka is, akik szintén az öt-tíz méteres körzetemben álldogáltak – értsd: állva tartotta őket a tömeg. Merthogy ez az ezer-ezerötszáz ember egy körbezárt területen zsúfolódott össze, amelynek rövid időn belül a közepén találtam magam, s ha akartam volna, sem tudtam volna onnan kiszabadulni.
Ezt legszelídebben is csupán csak úgy tudnám jellemezni, hogy baleset- és életveszélyes szituáció, ugyanis többen a pánikhangulat határára kerültek, miközben láthatóan esély sem kínálkozott a helyzetből való kikeveredésre. Volt, aki sírt, volt, aki a West-Balkánt emlegette (ahol három fiatal lányt tapostak halálra), más beszámolók szerint pedig voltak, akik össze is verekedtek ebben a tömegben. Mindegyiket megértem: ilyen helyzetben semmin sem könnyű uralkodni.
Mindezt tetézte az a fejetlenség, amely a szervezők, a rendfenntartók, a koordinátorok és az önkéntesek munkáját jellemezte. Állítólag előfordult az is, hogy többen mindenféle ellenőrzés nélkül jutották át a bejáraton.
Képgalériánk a Sziget csütörtöki napjáról:
Szóval itt van néhány példa a háromórás sorban állásból:
Mindez ahhoz képest, hogy repülőtéri szintűre emelt biztonsági ellenőrzést ígértek a szervezők, kifejezetten visszás Európa egyik legelismertebb fesztiválján, amelynek a látogatói 85 százalékban külföldiek. És mondom még egyszer: legszelídebben is úgy tudnám csak jellemezni, hogy baleset- és életveszélyes. Ráadásul az előző napi beszámolók szerint ez a megnövekedett sorban állás és fejetlenség nem csak Rihanna miatt alakult ki. A Sziget sajtóirodájának már megküldtük ezzel kapcsolatos kérdéseinket. Amint megérkezik a válaszuk, természetesen frissítjük a cikket.
Végül bejutottam. Ekkor Rihanna már elkezdte a koncertet, mintegy negyven perces késéssel, tehát nagyjából öt perccel azelőtt, hogy én megérkeztem, szóval ha rajongó lennék, még annyira nem is lettem volna szomorú. De hát aztán a színpadhoz sem jutottam oda, annyian voltak (a tömegből szintén síró és pánikoló emberek híréről lehetett és lehet ma is hallani), így sem a színpadképről, sem Rihanna fenekéről nem tudok frappáns jelzőkkel szolgálni, csak arról, hogy a koncert onnan, ahol én álltam, kifejezetten rossznak tűnt, és mindössze hatvanakárhány percig tartott, a végén némi valódi énekkel.
Az énekesnő bizonyára megdolgozott a pénzéért (se), hiszen hatszor is elmondta, hogy „Hello, Budapest!” A rossz zenei rendezés azonban alulmúlt mindent, amit csak lehetett.
Hogy aztán mi lett Kósa Lajossal, Ganxsta Zolee-val, Pély Barnával, azt nem tudom. Majkáról még azt csiripelték a madarak, hogy miután bejutott, a Sziget területén belül már nem engedték be a VIP-be. Gondolom, betelt a pohár.
