A kreatívipari központ kiemelt intézményként közel egymilliárdos büdzséből gazdálkodhatott, ez a változás teremtett lehetőséget arra, hogy útjára indítsák az inkubációs programot. Ennek révén a divat, a formatervezés és az új médiatechnológia területén tevékenykedő kis- és középvállalkozások fejleszthették a menedzsment- és márkaépítési kompetenciájukat, vállalkozási ismereteiket, illetve a hazai és nemzetközi piacra lépésük megteremtésében és a szakmai befektetők megtalálásában is segítséget kaptak. Az évek alatt a Gombold újra! öltözéktervezői pályázat is kinőtte magát: tavaly már a párizsi divathét után és az isztambuli előtt rendezték meg Közép-Európa legnagyobb divatipari seregszemléjét, a Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe-ot a Várkert bazárban, amelynek kiemelt eseménye volt a Gombold újra! pályázat. Erre a visegrádi négyek mellett már szerb és horvát tervezők is jelentkezhettek.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium átalakítása után is úgy látszott, biztos a Design Terminál jövője, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felügyelete alá került. 2016 elején azonban váratlanul ért mindenkit, hogy a kreatívipari központ is szerepelt a bürokráciacsökkentés miatt megszűnő intézmények listáján. Sokan úgy vélték, az Orbán Viktor és Navracsics Tibor közötti eltávolodás állhat a döntés hátterében, mivel az intézményt vezető Böszörményi-Nagy Gergely a mérsékelt konzervatív tábor tagja, aki a Navracsics-féle minisztérium osztályvezető-helyetteseként került a Design Terminál főigazgatói székébe.
A kormány döntése értelmében a kreatívipari központ jogutódlás nélkül megszűnt, de az Emmivel együttműködve, részben pedig piaci alapon közhasznú nonprofit szervezetként működhet tovább. Az elképzelés szerint a jövőben az Emmi közszolgáltatási szerződést köt az intézménnyel, amely bizonyos állami feladatokat átvállalna a tárcától. Ám a konkrétumokkal kapcsolatban elég zavaros választ kaptunk az intézménytől. Mint írják: „A Design Terminál fő tevékenysége továbbra is az üzleti és kulturális tehetséggondozás, a vállalkozói ökoszisztéma fejlesztése, új közösségi terek létrehozása és nemzetközi jó gyakorlatok hazai szervesítése lesz.” A tervek szerint folytatják a mentorprogramot is, amelyre mostantól a közösségi értéket teremtő (az egészségügy, az oktatás, a közlekedés vagy a zöldenergia területén működő) startupvállalkozások jelentkezését várják.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!