A diagnózis hihető, a gyógymód valószerűtlen

Párterápia: házassági tanácsadás a Belvárosi Színház bulvárdarabjában.

Az osztrák sikerszerző, Daniel Glattauer Gyógyír északi szélre című műve után az Orlai Produkció most a szerző háromszereplős kamaradarabját, a Párte­rápiát mutatta be. Az előbbi az online társkeresés problematikáját vázolta fel, a legújabb írás a válságban lévő házasságokról szól. A negyvenes évei elején járó Joanna (Balla Eszter) és Valentin (Debreczeny Csaba) tizenhét éve él házasságban, van két kamasz gyerekük. Jól szituált, értelmiségi pár, a férj repülőmérnök, a feleség egyiptológus. Kapcsolatuk, úgy tűnik, teljesen kiégett, veszekedés és az egymásra mutogatás az egyetlen, ami talán még összeköti őket. Na meg a gyerekek, épp az ő kérésükre fordulnak terapeutához.

Harald (Mészáros Máté) öltönyös szakember, aki néha coelhói fejtegetésekbe bocsátkozik, jól ismert klisék szerint építi fel a foglalkozást. Kötelező kérdésekkel bombázza a pácienseket: mi a legrosszabb/legjobb tulajdonsága a másiknak, mi volt kapcsolatuk legboldogabb pillanata, miért szerettek bele a másikba etc. Ironikus szópárbajok követik egymást, elhallgatott fájdalmak törnek felszínre, Joanna és Valentin kifinomult sértéseket vág egymás fejéhez, jelentős és totálisan jelentéktelen dolgokat hánytorgatnak fel, folyamatos meg nem értettségüket mantrázzák. Hogy az asszony a munkája mellett egyedül neveli a gyerekeket, tartja rendben a háztartást, hogy a férj állandó nyomás alatt van a munkahelyén, felesége pedig a gyerekek születése után már egyáltalán nem figyel rá. Felhánytorgatják persze azt is, hogy elmaradtak a kettesben töltött esték, hogy elveszett a gyengédség a kapcsolatukból. A terapeuta nem akar döntőbíró lenni, inkább bizalom- és múltidéző játékokkal próbálkozik. Sokáig sikertelenül.

A második részben azonban váratlan fordulat áll be: Haraldot épp a kezelés közben hagyja el a felsége, mert elege lett az állandó harmóniából, a feszültségmentes hétköznapokból. A zsörtö­lődő pár pedig rádöbben, nem létezik ideális kapcsolat. Persze az egész csak újabb gyakorlat, Harald így próbálja visszaterelni egymáshoz a két embert, most már sikerrel. És épp ez a legnagyobb hibája a Párterápiának.

Egyáltalán nem hihető a felépített helyzet, hogy ez a két ember, aki még egymás érintését sem állhatta az elő­adás elején, röpke két óra alatt, minden fájdalmon túllépve boldogan hullik egymás karjába. A hitelesség érdekében a szerző elvégzett egy párterápiás szakértői kurzust, darabjában nagyon is valódi konfliktustípusokat vázol fel, ennek ellenére azonban sokszor erőltetettek és súlytalanok a párbeszédek, teátrálisak a megoldások.

Znamenák István rendező egyszerűségre törekedett: az egyszobás rendelőben alig mozognak a színészek, a lényeg a poénokon van. Bármennyire is jó színészeket választottak a szerepekre, valahogy egyikük sem tudta felépíteni a szerepét, egyformán hullámzó mindegyik karakter. Balla Eszter fele­sége rendkívül maníros, dacos cinizmusa is csak póz. Debreczeny Csaba nyúzott, pojáca férje ugyanilyen túlzással felel Balla játékára. Mészáros Máté sem találja igazán magát ebben a helyzetben, egy spiriguru és egy idegbeteg orvos között lavíroz.

A Párterápiában sokaknak ismerős helyzet jelenik meg a színpadon, komoly problémákat feszeget az Orlai Produkció új előadása, de a minőségi bulvárhoz híven épp csak a felszínt kapargatva.