A könyv rejtegetéséről ugyanúgy beszámolt a News.com.au is. A nagy nyilvánosságot kapott kirohanások ellenére ugyanakkor jelen pillanatban megtaláljuk az Auletrist, ha beírjuk az Amazon keresőjébe. Így lehetséges az is, hogy az Amazon lépett a sajtóhírek megjelenése után, de az sem elképzelhetetlen: egy ügyesen felépített médiahackkel van dolgunk, és Herron ezzel a marketingfogással szerette volna még többekhez eljuttatni a könyv hírét. Előbbit valószínűsíti az, hogy a The Guardian még linkelte a cikkében, hol nem található az Auletris, és most már ott bukkanhatunk rá a kötetre.
Anaïs Nin 1903. február 21-én született Franciaországban. Már 11 éves korában naplót vezetett, erotikus műveket pedig egy ismeretlen megrendelő kérésére kezdett írni a negyvenes években. Bohém életet élt: 1923 és 1977 (1955?) között a művész-bankár Hugh Parker Guiler felesége volt, harmincas években írt naplójában viszont említést sem tett róla. Annál inkább Henry Miller íróról, akit gyakorlatilag anyagilag is támogatott. (Többek közt Tropic of Cancer című művének első kiadását is.) Az írónő második férjét, az egykori színész Rupert Pole-t 1947-ben ismerte meg, és 1955-ben úgy ment hozzá, hogy Guilertől sem vált el. Nem aprózta el: 1977-es haláláig Guilernek fogalma sem volt a másik házasságról. (Bár Deirdre Bair életrajzíró szerint azért sejtette, hogy Nin miért utazgat Kaliforniába, de úgy döntött, ő inkább nem tud erről.) 1966-ban ugyan Pole-lal való házastársi viszonyát megszüntették jogi problémák miatt, de ezután is ugyanúgy együtt éltek.
Az írónőt olyan szerzők inspirálták, mint D. H. Lawrence, Marcel Proust vagy André Gide. Az egyik első írónő volt, aki erotikus műveket jegyzett. Legismertebb műve a Vénusz deltája (1977) mellett a Little Birds 1979-ből. Az irodalmi élet számtalan ikonikus arcával alakított ki baráti vagy szeretői viszonyt: többek közt John Steinbeck, Antonin Artaud és Gore Vidal is közeli ismerősei közt voltak. Anaïs Nin 1977. január 14-én, 73 évesen vesztette életét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!