Emlékeznek a Vissza a jövőbe 2 azon jelenetére, amiben Marty McFly (Michael J. Fox) az időgép segítségével megérkezik 2015-be? Nem sokkal később kétségbe esve kell tapasztalja: ebben az alternatív valóságban apja ellenlábasa, a rossz arcú Biff Tannen csinálta meg a szerencséjét, vagyonos üzletember lett, sőt, még Marty édesanyját is feleségül vette. „Isten áldja Amerikát” – hallja a televízióból attól a Tannentől, akihez hasonló karakterre a legtöbben emlékezhetnek iskolás éveikből. Tipikus másokat megszégyenítő, kellemetlenkedő, bandája élén nyomuló figura, aki két tanóra közt rendre a nála gyengébbeket terrorizálja.
Mióta a milliárdos Donald Trump politikai pályára lépett, többeknek is feltűnt: a republikánus jelölt szakasztott Biff Tannen, nemcsak a viselkedést, de még a megjelenést illetően is. A találgatásokra pedig meg is érkezett tavaly ősszel a válasz: Bob Gale forgatókönyvíró elismerte, valóban Trumpról mintázták a karaktert. Az 1989-es filmben a sikeres üzletemberré váló Tannen kaszinót nyit, és a pénzét ráadásul arra is használja, hogy befolyásolja az amerikai politikát. Trump ekkorra már megszerezte a manhattani Plaza Hotelt, a Taj Mahal Kaszinót New Jersey-ben, de elkészült már az 58 emeletes felhőkarcoló, a Trump Tower is.
A klasszikus jelenetnek pedig a republikánus milliárdos színre lépése után el is készült a trumposított változata. A még hónapokkal az elnökválasztás előtt készített verzióban Marty már Trump megszavazásáról értesül. A tévé Tannen eredményei helyett Trump beszédeit adja: Amerika „első számú állampolgára” azt fejtegeti, hogy megtöri az ellenségeit, a nőket pedig természetesen senki nem tiszteli nála jobban. (Ismert, a választás előtt többen úgy vélték, a nőkkel szemben kevés tiszteletet tanúsító megnyilvánulásai, illetve feltételezett zaklatásai miatt sokan el fognak fordulni a jelölttől.) Marty végül meghallja, hogy Trump lett az Egyesült Államok 45. elnöke, mire üvöltve hátrálni kezd: nehezen lehetne jobban leírni a Trumppal nem szimpatizálók választás utáni reakcióit.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!