A 95 éves Kolozs Éva és Kolozs Veronika világhírűek lettek: az egypetéjű ikerpár Németországban és Európa-szerte táncolt a legnagyobb színpadokon, de a háború kitörésekor kettétört a karrierjük, amit nem tudtak többé folytatni – mondta el Dombrovszky Linda rendező, kiemelve, hogy a film főhősei a háború után a kommunista rendszernek estek áldozatul, kitelepítették őket. Egymáson kívül szinte mindenüket elveszítették: munkát, karriert, majd otthont, végül szerelmeket és álmokat – fogalmazott a rendező.
A balerinák személyes történetét követve a magyar történelem 20. századának jelentős eseményei elevenednek meg a nézők előtt. A rendező szerint szubjektív dokumentumfilmet forgatott, amelyben arra fókuszál, hogy az ikerpár miként élte meg a történteket.
„Megfogott bennük, hogy nagyon pozitívan mondják el történetüket, és láthatóan nem tragédiaként élik meg a múlt század rájuk mért sorscsapásait” – hangsúlyozta rendező.
A háború befejezése után a testvérpár soha többé nem tudta folytatni balettkarrierjét.
„A balett-táncot nem lehet újrakezdeni évek kihagyása után, és lelkileg sem voltak rá felkészülve„
– mondta Dombrovszky Linda.
Életük másik nagy törését a kitelepítés jelentette, amikor Budapestről a román határ mellé, a Hajdú-Bihar megyében található Sápra száműzték őket 1951-ben. Kolozsék nem voltak tehetős polgári család, csupán egy kávézójuk volt, ennek ellenére valaki feljelentette őket. „Számukra egy kicsit abszurd is volt, hogy miért pont ők szúrtak szemet valakinek” – fogalmazott a rendező.
Az egykori ünnepelt balerinák három évig a földeken dolgoztak, majd Budapestre visszatérve sokáig nem kaptak munkát: később takarítóként és házmesterként tudtak elhelyezkedni. A politikai enyhülést követően gépírónőként és titkárnőként kamatoztatni tudták némettudásukat. „Iskolázottak, olvasottak és műveltek voltak, ennek ellenére tíz évig parkolópályára kerültek, de közben a méltóságukat mindvégig megőrizték” – hangsúlyozta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!