Kultúraőrzés vakolókanállal és okostelefonnal

Kiemelt nemzeti intézmény lett a Hagyományok Háza. Interjú Kelemen László főigazgatóval.

– Időszerű volt a belső rekonstrukció. Mikor volt a legutóbbi felújítás?
– A hetvenes évek elején, és persze a második világháború után sok mindent megcsináltak, főként társadalmi munkában, de azt leginkább tűzoltásnak, ideiglenes megoldásnak nevezném. Nálunk, Erdélyben ezt úgy mondják, hogy kekerálás.

– Át is alakították a belső tereket, szoc­reál alapon.
– A hatalmas belmagasságot kihasználva felezték a szinteket, és emeleteket építettek be a házba. A földszinti díszes terek és a körfolyosós rendszer helyett párhuzamos, zegzugos folyosók jöttek létre, rengeteg kicsi irodával, hiszen az akkori hatalomnak leginkább erre volt szüksége, és nem közösségi terekre. Ekkor tűntek el a lépcsőház gyönyörű világítóablakai, a helyüket semmitmondó panelek vették át, a meglévő liftet is elbontották. A pincében 1974-es orosházi kazánok pöfögnek, a vízvezeték- és fűtésrendszer is korabeli. 1951-ben alapították a Magyar Állami Népi Együttest (MÁNE), de a mai napig nincsen próbaterme, hatvanöt éven át a színpadon próbáltak. A rekonstrukció során most ki tudjuk alakítani a tetőtérben a próbatermeket, ahol az ország első számú hivatásos néptáncegyüttese végre megfelelő körülmények között tud dolgozni.

– Ha másfél-két év múlva belépünk ide, mit látunk majd?
– Először is azt, hogy a közönségforgalmi terekben visszaállítottuk a műemlékhez méltó eredeti állapotokat. A másik nagy változás, hogy a hajdani báltermet, amelyet először mozivá alakítottak még a harmincas években, majd utána a MÁNE használta színháztermének, többfunkciós, a mai kor igényeinek megfelelő, úgynevezett polivalens színházteremmé alakítjuk. Ez azt jelenti, hogy a nézőteret az oldalfalba tudjuk süllyeszteni, így a terem közösségi eseményeknek is megfelelő helyszíne lehet, például táncháznak vagy bálnak. A technika is igazodik a korunk elvárásaihoz, lehetőséget teremtünk arra, hogy az előadásokat felvegyük, illetve neten közvetítsük. A Fő utcai oldalon végig kézművesek látványműhelyei lesznek, be lehet nézni az utcáról, a könyvtárunk négyszer ekkora lesz, az udvart befedjük, és itt is lehet majd rendezvényeket tartani, illetve megteremtjük a Corvin tér és a ház kapcsolatát azzal, hogy a szolgálati bejáratot az Iskola utca felől nyitjuk meg. És hogy mit látunk majd? Remélem, hogy elsősorban sok-sok programot.

– Eszerint nyitott házban gondolkodnak.
– Eddig sem voltunk zártak, de még ennél is sokkal nyitottabbak leszünk. A gazdasági-személyzeti bejárat átkerül az Iskola utcába, a Corvin teret megszabadítjuk a parkoló autóktól, lehetővé tesszük a ház-tér kapcsolatot, így nyári időszakban egy külső színpadon is tudunk majd programokat szervezni.

– Az irodai részlegük probléma nélkül működhet bárhol. A táncosok hol töltik a rekonstrukció idejét?
– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az MTVA-tól tudunk irodákat bérelni a Naphegy téren, a Fém utcában pedig egy olyan épületet, amely némi födémmegerősítés után megfelelőnek tűnik a MÁNE számára.

– Az előadások hová költöznek?
– A bérletes előadásainkat a MOM fogadta be, futnak produkcióink a Müpában, az új bemutatónkat pedig a Nemzeti Színházban tartjuk december 2-án.

– És a Fonó? Velük is régi a stratégiai együttműködés.
– Főként a közösségi rendezvényeink kerülnek oda, a tanfolyamainkat pedig a Fő utcában található Népi Iparművészet Múzeum épületébe helyeztük át, illetve egy nagyobb teret hoztunk létre a Szilágyi Dezső téren, ahol korábban is a népművészeti főosztály működött. Az MTA Zenetudományi Intézetébe (ZTI) költözött az archiválásunk, a digitalizáló, katalogizáló részlegünk. Velük már régi az együttműködés, azokat a gyűjtéseket, amelyeket mi feldolgozunk, betesszük a közös adatbázisunkba, így közkinccsé válik. A ZTI archívuma ugyanis kutatói archívum, ott nincs közönségszolgálat. Ezért is fontos ez az együttműködés, hogy amit összegyűjtöttünk, azt bárhol akár netes formában hasznosítani lehessen.

– Ez a mai korban már elengedhetetlen.
– Annyira, hogy azon gondolkodom, egy virtuális Hagyományok Házát fogok létrehozni, és oda teszek minden olyan szolgáltatást, amely digitálisan elérhető, a neten hasznosítható, és az összes figyelemfelhívó eszközt is oda rakom. Olyasmire gondolok, mint a képgyűjtés, a magazinműsorok, a YouTube-csatornák hivatkozása vagy épp a legújabb kézműveshírek. Olyan friss felületet képzelek el, mint a víz felszínén a hab. A mostani honlapunkon a nívós, súlyos szakmai mondanivaló ott marad, és adott esetben a hab is visszanyúl a vízhez, hiszen nem tud nélküle létezni. Az emberek elkényelmesedtek, megszokták, hogy minden információ egy kattintásra van, a második, harmadik kattintásig már nem mindig jutnak el.

– Az internet lehetőségei azért is lehetnek e téren fontosak, mert a hagyományőrzés nem Budapestre koncentrál, bárhol el kell tudni érni az információkat.
– Továbbmegyek: az argentínai magyar néptáncosnak is, hiszen mi, magyarok nagyon szétszórattunk. Most fejlesztjük ki éppen a telefonos alkalmazást, hiszen magam is tisztában vagyok azzal, hogy most már minden gyerek kezében ott a mobil, és a számítógépről egyre inkább erre kerül át a böngészés, zenehallgatás. A világ úgy változik, hogy helybe kell vinni az információt. Éppen ezért szeretnénk létrehozni egy médiaműhelyt is, ahol audio- és videomagazinokat gyártanánk, amelyeket mindenki, így például a média számára is elérhetővé tennénk. Kiemelt nemzeti intézménynek nyilvánítottak minket, végre esélyt kaptunk a konszolidációra, és gazdaságilag is építkezhetünk, ez a Hagyományok Háza tizenöt éves történetében soha nem tapasztalt, kivételes lehetőség.

– Az alapító okirat is tartalmazza, hogy a működési területük az egész Kárpát-medence. Milyen a kapcsolatuk a határon túli intézményekkel, szakmai szervezetekkel?
– Nagy szerencsénk, hogy a táncházmozgalom olyan közös platform, ahol már kipróbálhattuk, megismerhettük egymást, és baráti viszony alakult ki a résztvevők között. Tudom, ha felhívom például Molnár Szabolcsot Gyimesben, hogy szükségünk lenne egy báránycsengőre a műsorunkhoz, másnap felrakják Csíkban egy buszra, mi pedig itt, Budapesten elmegyünk érte az állomásra.

– Vagyis lehet szívességet kérni.
– És ez nemcsak Erdélyben működik így, mondhattam volna felvidéki, délvidéki példát is. Nem is tudnánk másképp ennyi eredményt elérni. A Fölszállott a páva műsort sem tudnánk megszervezni, ha nem lennének helyi ismeretsé­geink és olyan embereink szerte a Kárpát-medencében, akik elkötelezettek a közös ügy iránt, és önként segítenek. Ezt a fajta működési formát viszonylag könnyű hivatalos mederbe terelni.

– Kárpát-medencei hálózatot építenek. Pontosan hogyan kell elképzelnünk ezt a rendszert?
– A legfontosabbnak azt tartom, hogy mindig a helyi igényekhez alkalmazkodjunk, és ezeket először fel kell mérni. Erre van a hét szamuráj.

– Kárpát-medencei szamurájok?
– Mondhatjuk hét vezérnek is, ha jobban tetszik. Ők azok a helybeliek, akik pontosan tudják, helyben mire van szükség, mi pedig megismertetjük őket a Hagyományok Háza lehetőségei­vel. A szamurájok három nagy területen dolgoznak. Az egyik a disztribúciós terület, a magyar–magyar kapcsolatok színtere, a cél megteremteni vagy éppen újjáépíteni azt a jó viszonyt, amelynek egy kis-magyarországi és egy erdélyi falusi táncegyüttes között normális módon működnie kell. Ennek a része az is, hogy helybe vigyünk programokat, onnan pedig a legjobb produkciókat elhozzuk ide bemutatni, és nemcsak ide, hanem a kapcsolatainkat kihasználva a nagy, nyugati fesztiválokra. A lokális rendezvények is idetartoznak, fel akarjuk éleszteni például a székelyudvarhelyi táncháztalálkozókat. Ezekhez mi szakmai segítséget tudunk nyújtani.

– A helyi gyűjtésekkel is foglalkoznak?
– Ez a második nagy terület. Még mindig nagy számban lappanganak gyűjtések, ezeket össze kell szedni, fel kell dolgozni, digitalizálni, katalogizálni, és felrakni a netes adatbázisba, hogy közkinccsé váljon. A harmadik terület pedig az élő hagyományátadás. Akkreditálni kell a tanfolyamainkat, és elindítani a környező országokban, elsősorban helyi oktatógárdára építve. Ha nincs helyi szakember, akkor nekünk kell odaállnunk.

– Ehhez a nagy munkához elég régiónként egy-egy elkötelezett szakember?
– A rendszer két szintre épül: a szamurájok mellett a programok megvalósítása mindig helyi civil szervezeteken keresztül zajlik. Kis-Magyarországot sem felejtjük el, itt is építjük a megyei rendszerünket, ami hasonló munkaterv alapján megyénként egy folklór- és egy kézművesszervezet bevonásával valósulna meg. Jövőre három megyével indulunk, reményeink szerint 2019-re az egész országos hálózat kiépülhet.

Apám ablakából az ég

Szabó Balázs, a népszerű énekes, zenész, bábszínész és zeneszerző rendezi a Magyar Állami Népi Együttes új produkcióját, amely az apa-fiú kapcsolatot, a férfivá érést, az apává válást helyezi a középpontba, s egyben ő a darab zeneszerzője is. Az Apám ablakából az ég nem hagyományos táncelőadás, sem muzsikájában, sem tánclépéseiben, de minden egyes mozzanata a régi gyökerekből táplálkozik, a múlt őszinte tiszteletével rajzolja meg és ábrázolja apját dalokkal, mozdulatokkal, sajátos formanyelvvel egy apa-fiú kapcsolat sokdimenziós érzelmi kötődéseit – vallják az alkotók. A táncszínházi előadást bábjáték és kisfilm színesíti, a bemutatót december 2-án tartják a Nemzeti Színházban.

###HIRDETES2###