A csodadoktor folpakkba csomagolja együgyű páciensét

Alföldi Róbert a Budapest Bábszínházban állította színpadra Moliere művét, A képzelt beteget.

Kiknek az érdeke elsősorban, hogy a címszereplő Arganban a betegségtudatot táplálják? Egyértelműen az orvosoké. A kialakuló, a pácienst gyámoltalanná tévő, egyúttal neki viszonylagos biztonságot adó nexus egyenlőtlen szimbiózis, inkább élősködő és áldozata végzetes viszonyára emlékeztető. A királyától egyébként hasonlóképpen függő nagy színházcsináló nem szerette különösebben a doktorokat: A szerelem mint orvos című komédiájának rövid időre feltűnő, ám központi alakja, Doktor Dracula éppen a „tudomány nevében” leplezi le „kofanyelvű” orvostársait, és tárja elő a „gyógyítás” mögött meghúzódó valódi szándékot: a beteg lelki fogva tartását és pumpolását. Moliere jellemző visszatérő motívuma, hogy – nemcsak A szerelem mint orvosban, de A botcsinálta doktorban és utolsó darabjában, A képzelt betegben is – egy mindenkori Ál-Doktor (tehát antiorvos) hozza el a kedvező fordulatot. (Utóbbi előadása alatt érte a már egyébként beteg Moliere-t a végzetes rosszullét, s azután hamarosan meg is halt.)

A színpadi tér nagy része A képzelt beteg Alföldi Róbert rendezte bábszínházi változatában eleinte vetetlen, később úgy-ahogy rendbe hozott ágy: bizalmat keltő közeg, inkább lehetne párnacsaták helyszíne, mint súlyos kórban szenvedő ember aziluma. Alsóbb rétegeiből, ha kell, nyomatékul a szereplők bábfigura változatai bukkannak elő, akár több példányban is. Az előadás él a lehetőséggel, bátran merít a farce elemeiből, amely Moliere kezdeti alkotásait is leginkább jellemezte. Vaskos, bizarr, találó, egyszerre humoros és megdöbbentő jelenetek tanúja lehet a közönség. Alföldi a jól ismert moliere-i sablont úgy teszi napjainkra vonatkoztathatóan is érvényessé, hogy szordínósan abszurd irányba viszi el. A háttérben a bejárat mellett vödrök sorakoznak, funkciójuk az ürítés, ami időnként meg is történik. Máskor a szándékot baleset előzi meg. A megoldást ebben az esetben a vagyonra utazó feleség (Pallai Mara) hozza, gondos pelenkázással, hintőporozással urát valósággal a csecsemőlétbe támogatva vissza.

Az előadás három helyen ér el a csúcspontra: a bizarr vonások teljes kibontását tekintve Decretenus doktor (Pethő Gergő) és fia (Kemény István) megjelenésekor, a finomabb, ám hasonlóan erős humorú, a címszereplőt gondos orvosi ellátást imitálva folpakkba csavaró pantomimjátékban, illetve Pourgalot doktor (Blasek Gyöngyi) szigorú, kimért feltűnésekor. Utóbbi a hatalom hangján szól a beteg-alattvalóhoz, a darab keretein túllépve általános kiszolgáltatottságunkra, alapfélelmeinkre mutatva rá. Az előadás ereje nagyban merít a kitűnő színészi játékból: Ács Norbert az infantilizmust kegyetlenséggel, együgyűséggel és jó szándékkal ötvöző Arganját, Pethő Gergő egyszerre fanatikus és atyai Decretenusát, Kemény István némiképp együgyű Thomasát, Blasek Gyöngyi félelmetes, szuggesztív Pourgalot doktorát, Spiegl Anna a Moliere-nél megszokott módon talpraesett, temperamentumos szobalányát kell elsősorban kiemelni.

És persze Bognár Róbert friss fordítását, Zöldy Z Gergely invenciózus jelmezeit és díszleteit.

###HIRDETES2###