Bő húsz évvel ezelőtt, 1996 júliusának utolsó napján a régi és az újdonsült operarajongók is az időjárás kegyeit lesték: fog-e még esni az este, eláll-e a szél. Nem volt kicsi a tét: megtartják-e a szuperkoncertet a Népstadionban, vagy megint megtép minket a balsors. Az eső ugyan néha szemerkélt, Plácido Domingo, José Carreras, Diana Ross és Rost Andrea végül csak ott állt a tömeg előtt, s bár a díszvendégként várt jordán hercegnő végül nem érkezett meg, élményből így sem volt hiány. Aztán Carreras másnap szűk körben privát koncertet is adott: a Tűzoltó utcai gyermekklinika kis betegeinek.
A Három tenor – Carreras, a már-már félig magyarként tisztelt Domingo és a 2007-ben elhunyt Luciano Pavarotti – ekkor már hat éve járta a világot, huszonkét évig tartó „vetélkedésüknek” klasszikus zenei rekord, 96 millió eladott lemez lett a vége. Domingo az Operalia énekverseny alapítójaként a tehetségek felkutatásán is fáradozik a mai napig, Carreras pedig, aki a nyolcvanas években legyőzte a leukémiát, Spanyolországban és Németországban is alapítványt hozott létre, és a leukémiás betegek gyógyítására eddig mintegy 250 millió eurót (77,5 milliárd forint) gyűjtött, részben jótékonysági gálákon. Németországban minden évben rendez jótékonysági koncerteket – az ügy mellé olyan német művészek sorakoztak fel, mint például Klaus Meine, a Scorpions énekese –, így érthető, hogy nagy volt a csalódottság, mikor egy héttel ezelőtt Carreras lemondta a frankfurti fellépését. Megfázott.
Izgulni tehát most is volt miért Budapesten: lesz-e koncert, és ha lesz is, Carreras hangja bírni fogja-e. A katalán tenor utolsó világ körüli turnéja egyik állomásaként a budapesti sportarénában lépett fel péntek este, s a hangja nemcsak hogy bírta: engem már rögtön az elején levett a lábamról. Könnyednek titulált programmal érkezett: musicalekkel, zarzuelákkal, operettekkel és örökzöldekkel, az operaslágereket épphogy csak megidézte. A repertoár azonban több szempontból is elfogadható: egyrészt Carreras decemberben ünnepelte 70. születésnapját, s bár még mindig kiváló művész, nem várható el tőle, hogy három felvonásban végigénekelje az operairodalom legnehezebb áriáit. (66 opera van a repertoárján egyébként.) Másrészt olyan műveket hozott el – néhány olyan kivételtől eltekintve, mint a Csárdáskirálynő vagy a West Side Story –, amelyek nem közismertek, vagy legalábbis nem unásig hallott darabok. Harmadrészt: ezek a dalok egyszerűen nagyon jók, és jól állnak Carreras hangjának.
Nem valószínű, hogy közülünk sokan hallottak például José Serranóról, Jótét lélek (Alma de Dios) című művéből idehozott zarzuelája miatt azonban feltétlenül érdemes megjegyezni a nevét. „Magyarország, szerelmem, édes hazám, dalaiddal te borítod be fénnyel szomorú életemet” – énekelte Carreras, a büszke katalán ekként fejezve ki tiszteletét a magyaroknak, ami rendkívül figyelmes és csak erre az estére szóló gesztus volt. Gardel érzelmes tangója vagy Satie klasszikus csillogású duettje is meglepetésként hatott: Carreras figyelemre méltó partnere egyébként a tavalyi Operalia győztese, Jelena Sztyihina (Elena Stikhina) orosz szoprán, a Mariinszkij Színház és a Bázeli Opera tagja volt. A Budafoki Dohnányi Zenekar kísérte őket, David Giménez – Carreras unokaöccse – vezényletével.
Két és fél óra úgy repült el, mint egy álom. Carreras egyébként nem a színpadtól búcsúzik, csak a földrészeken átívelő turnéktól, s meglehet, hallhatjuk még őt hazai pódiumon.
