József Attila verse nem lehet bírálat tárgya?

Nagy vihart kavart Tőzsér János filozófus, miután az Eszméletet bírálta egy esszéjében. Interjú.

Adatlap

Tőzsér János (PhD, habil) az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének munkatársa, valamint az ELTE BTK Filozófiai Intézetének oktatója. Kutatási területe: elmefilozófia, metafilozófia. Legutóbbi könyve: Metafizika, Budapest, Akadémia Kiadó, 2009.

– Elsőként talán érdemes kitérnünk az Eszmélethez való viszonyára s arra, miért ezt a József Attila-verset választotta elemzése tárgyául. Miközben a bírálatokra reagáló válaszcikkében írta, hogy az Eszmélet gyakori olvasója, és korábban is leszögezte, hogy nem a verset támadja, több bírálója is ezzel ellentétes megállapításra jutott. Pór Péter szerint „az embernek az a benyomása, hogy nem szenvedheti”, Marno János pedig még azt is említette, hogy neki nem szívügye a vers, de azért mindent nem hagyhat szó nélkül.
– Adva volt az Eszmélet, amit – szemben József Attila olyan verseivel, mint a Mikor az uccán átment a kedves vagy a Mama – gondolati költeménynek szokás tartani. Mármost, ha így van, akkor nem lehet ördögtől való feltárni a benne rejlő filozófiai-gondolati tartalmakat. Erre tettem kísérletet, és arra jutottam: filozófiai mondanivalója vagy közhelyes/triviális, vagy bizonyos kulcsfontosságú helyeken inkonzisztens. A célom az volt, hogy ezeket pontosan, viszonylag provokatív formában megfogalmazzam, vitaindító gyanánt.

– Igaz tehát, hogy nem szenvedheti a verset?
– Nem tartozik a kedvenc József Attila-költeményeim közé. Az, hogy nem szenvedhetem, azért elég erős megfogalmazás.

– Mi a helyzet a többi József Attila-verssel, azoknál is érzett már hasonlót? Válaszában Marno János rögtön a Tehervonatok tolatnakból vette mottóját, s a ciklus többi darabját is figyelmébe ajánlotta. Mondván: ne ragadjon ki egy József Attila-költeményt a kontextusból.
– József Attila többi műve esetében, például a szintén gondolati költeménynek tekintett Külvárosi éj vagy A Dunánál című versek esetében nem tapasztaltam ilyen fajta inkonzisztenciákat. Nyilván ismerem egyéb műveit is, de én konkrétan az Eszméletről kívántam írni.

– Gyakori olvasója József Attilának?
– Ez hangulatfüggő: ha valaki nem irodalmár, úgy nem kerül minden nap a kezébe verseskötet. Mikor mégis, akkor sem akármi: régi magyar irodalmat például viszonylag kevesen olvasnak. Nekem mondjuk Zrínyi vagy Balassi az érettségi óta nem volt a kezemben. És ez – felteszem – nemcsak rám jellemző, az átlagolvasók így vannak vele, szerintem.

– Furcsa kettősség figyelhető meg a kritikájára adott válaszokban: miközben amellett érvelnek, hogy a filozófiai versként való értelmezés nem elhibázott, addig a filozófusságot gúnnyal emlegetik önnel kapcsolatban. Tverdota György Platón kései utódjaként hivatkozott önre, míg Pór azt írta, „a filozófiából iskolázott professzor magasságából szól”, s általában is úgy vélték a megszólalók: afféle Horger Antalként próbálja leiskolázni a nem elég képzett költőt.
– Tverdota professzor tulajdonképpen válaszra sem méltatott, csak gúnyolódott. Másrészt néhány Eszmélet-elemzést ajánlott a figyelmembe, többek között a sajátját. Felhívta továbbá a figyelmemet, hogy számos filozófus hatott József Attila lírájára: ezt speciel soha nem is vitattam. Ahogy azt sem, hogy az igazságra törekvés a filozófia mellett megilleti a költészetet és a művészeteket általában. Én is úgy gondolom, hogy a művészet az emberi létezés megértésének eszköze, csak teljesen más módon járul ahhoz hozzá, mint a filozófia. Hangsúlyoztam azért a válaszomban: a témában Tverdota episztemikus feljebbvalóm, emiatt különösen fájó a vitakultúrájának színvonala. Úgy érzem, nem akarta megérteni az álláspontomat (az érveimről nem is beszélve), s nem gyakorolta a hermeneutikai jóindulat elvét.

– Vitaindítójában említette, hogy outsiderként ír, és mintha a válaszadók is azt sulykolták volna, hogy filozófusként nem kompetens véleményformáló.
– Pór Péter egész pontosan azt írta: értelmezésem azért elhibázott, mert nem ismertem fel az Eszmélet műfaját. Hogy nem tanköltemény, hanem gondolati líra, ami a gondolatért való küzdelemről szól. Belső feszültséget említett, ami szerinte egyáltalán nem probléma egy versnél, sőt. Álláspontom viszont, hogy egy filozófiai költeménynek, ha nem is filozófiai kérdések megéneklése a célja, valamilyen koherens filozófiai víziót kell tartalmaznia. Azt szándékoztam megmutatni: ebből a szempontból az Eszmélet nem sikeres.

– Második írásában említette is, hogy a következetlenség nem lehet erénye semmilyen emberi alkotásnak, Pór Péter viszont azzal érvelt, „egy költészeti szöveg eszmei tárgya nem feltétlenül a konzisztencia, hanem esetleg éppen annak az ellenkezője.” Az eszmei tárgy szándékosságot feltételez, ön pedig mintha azt bírálná, hogy a vers úgy inkonzisztens, hogy a költő szándéka nem ez lehetett.
– Így van, szándékolatlan inkonzisztenciáról írtam. Paár Tamás példaként hozta Villon versét, az Ellentéteket. Itt az első pillanattól tudható, hogy a költő szándéka bizonyos ellentétek vagy ellentmondások megfogalmazása. Milan Kundera írja valahol, hogy minden írónak és költőnek mindjárt a legelején egyértelművé kell tennie, mire számítson az olvasó. Úgymond hamarjában „szerződést” kell kötnie a befogadóval. Az Eszméletben József Attila nem teszi nyilvánvalóvá, hogy versében inkonzisztenciákat fog állítani. Ismétlem: nekem úgy tűnik, a vers célja egy filozófiai vízió kifejtése. És azt állítom, ez nem volt sikeres a részéről. Ezzel azonban nem mondom, hogy a vers nem jó, hogy esztétikailag ne lenne kiváló.

– Módszerét bírálva Varga Péter András és Pór is problémásnak nevezte az analitikus filozófiai megközelítést, Varga szerint „ha egy kanonikus szöveg ilyen kis arányban bizonyul hasznosíthatónak”, akkor nem a művel, hanem az elemzési módszerrel lehet a probléma. Ön válaszában részben szándékos provokációként beszélt erről, de volt más célja is a módszernek?
– Megemlítettem a kekeckedés kedvéért: ha a kontinentális filozófia „nyelvén” írtam volna, vagyis annak tipikus stílusjegyeit alkalmazom, jóval kevesebbeket bosszantott volna fel az írás. Megjegyzem, a kontinentális beszédmódot nagyon könnyű parodizálni. Nem gondolom azonban, hogy az inkonzisztenciára való hivatkozás, illetve a lehetséges világok terminológiája kizárólag az analitikus filozófia sajátossága volna.

– Miért szeretett volna provokálni? Hogy válaszokat kapjon?
– Olyan közegből jövök, ahol úgy tartják, hogy a racionális vita önmagában értékes dolog. Érdekes cikket akartam írni, ami reagálásra késztet. Az analitikus filozófiát azért szeretem, mert szabad a légköre: nincsenek dogmái, nincsenek olyan filozófiai elméletek, melyek mellett vagy ellen ne lehetne érvelni. Síkra lehet szállni amellett, hogy a fizikai tárgyaknak vannak temporális részei, de ezzel szemben is. Lehet amellett érvelni, hogy léteznek univerzálék, de amellett is, hogy nem léteznek. A kontinentális filozófia abban az értelemben kevésbé szabad, hogy vannak bizonyos szent tehenei, akiket nem nagyon szabad vagy illik kikezdeni. Még nem olvastam magyar kontinentális filozófustól olyat, hogy valamelyik nagy kontinentális filozófust részletesen bírálta volna. Inkább maradnak a szövegértelmezésnél. Ha fogalmazhatok patetikusan: az analitikus filozófia a kritikai gondolkodás legnagyobb tanítómestere. Az analitikus filozófiai beszédmód a szövegem esetében azonban tényleg puszta stíluselem: enélkül is megfogalmazhattam volna a mondandómat a versről.

– Marno azt említette, hogy József Attila a szélsőségek embere, akitől nem meglepő, hogy egyszer így látja a világot, máskor a szöges ellentéteként.
– Igen. Úgy látja, nem veszem figyelembe József Attila költészetét általában. Csakhogy, attól hogy más műveit hozzávettem volna, az Eszmélet nem vált volna konzisztenssé. Nagyon furcsa lenne, ha egy versről nem lehetne bemutatni, hogy ilyen és ilyen hibái vannak. Olyat semmiképp nem akartam általánosságban állítani, hogy a költő fejében káosz lenne, vagy ne lenne egységes víziója a világról: konkrétan az Eszméletről akartam megmutatni, hogy bizonyos pontokon inkonzisztens.

– Két inkonzisztenciát mutatott ki: egyik szerint itt azt írja a költő, hogy szabadság nem lehetséges, ott azt, hogy igen. Másik pedig a világ felépítésére vonatkozik: széthull darabokra vagy szorítja egyik dolog a másikát? Előző kapcsán utóbb arra jutott, Paár meggyőzte: József kétféle szabadságfogalmat használ, a társadalmit és a metafizikait, előbbi lehetséges, utóbbi nem.
– Így van, Paár érvelését meggyőzőnek tartom. Hogy a kritikáját elfogadom, szerintem épp azt igazolja, hogy az a perspektíva, ahonnan a vershez közelítettem, nem eleve rossz. Elfogadom viszont, hogy figyelmetlen voltam. A vers leghíresebb passzusa kapcsán azonban továbbra sem vagyok meggyőzve: egyszerre vázolja a világ merev struktúrájú képét, illetve törékenységét, esetlenségét. A kettő együtt nem megy. A világ nem lehet egyszerre determinált, stabil rendszer is és egyúttal a természete szerint darabjaira hulló.

– Nem lehet, hogy Reviczky Gyula Magamról című versét is idézve a világ itt és ott is a hangulat tükreként jelenik meg? Egy művészeti szövegben nem fogadható el, hogy a világot hol így, hol úgy látja?
– Dehogynem, nyilván elfogadható. Csakhogy az Eszmélet nem pusztán hangulatokat fejez ki. A magyar filozófiai líra egyik legnagyobb alkotásának tekintik: a filozófiában pedig gondolatok vannak, és nem hangulatok. Nekem nem tűnik úgy, hogy ez a vers kizárólag hangulatokat kívánna megjeleníteni: inkább a valóságról szóló metaforákkal találkozhatunk. József Attila hosszú ideig írta, összegző jellegűnek szánta, és sehol nem jelezte, hogy szándékosan ellentmondásokat kívánna közölni.

– A következetlenség mellett a másik vád a közhelyességé, egy ponton pedig még azt is kijelenti egy Eszmélet-rész kapcsán: „egyes kamasz (főként emós) lányok és fiúk mélynek és eredetinek semmiképpen nem nevezhető életfilozófiája.” József Attilát viszont általában is nevezhetjük a kamaszok egyik kedvenc költőjének, nem véletlen, hogy már punkegyüttes is dolgozta fel verseit. Közhelyesnek tartja József Attilát?
– Egyáltalán nem tartom közhelyesnek, viszont az említett részt a másfél mázsás szőke boldogságról annak látom. Úgy tűnik, a boldogságot az ostoba emberek kiváltságaként említi, és mindenki, aki nem ostoba, valamiképpen boldogtalan. Ez szerintem kínos.

– Beszélhet egyfajta felszínes boldogságérzetről is, nem? Ami valamiféle boldogság, de nem A boldogság.
– Nem hiszem, hiszen azt írja, látta a boldogságot. Ez a fogalomra vonatkozódik. De lehetséges másféle olvasat is, ahogy említettem: nem kizárt, hogy minden másként van, mint ahogy gondolom.

– Pór és Tverdota is olyan verseket említett még, mint Babitstól a Hadjárat a semmibe, illetve Vörösmartytól a Gondolatok a könyvtárban. Mintegy sugallva: ezek is gondolati versek, így ha az Eszméletet bírálja, kritizálnia kell ezeket is.
– Az Eszméletnek a magyar irodalmi kultúrában betöltött szerepe sokkal erőteljesebb, mint a Hadjárat a semmibe című versé. Ha utóbbit elemzem, szerintem nem is érdekelt volna sokakat. Az Eszmélet viszont tabu a magyar költészetben. A tanulmány története 2009-re nyúlik vissza. A Magyartanárok Szövetsége Németh G. Béla tiszteletére szervezett konferenciát, és ott előadtam tanulmányom protováltozatát. Ki is alakult egy szerintem érdekes vita, miközben, ha másról nem is, de arról megbizonyosodhattam, hogy az irodalmárok legnagyobb része úgy tekint e versre, mint ami nem lehet semmiféle bírálat tárgya. Engem ez kicsi zavart, többek között ezért is döntöttem hét év elmúltával a cikk megírása mellett.

Az Eszmélet-vita

„Elhibázott értelmezői stratégia az Eszméletet filozófiai versként olvasni, és abban explicit filozófiai tartalmakat keresni” – ezzel a megállapítással robbantott az Élet és Irodalom november 11-ei számában Tőzsér János. A filozófus esszéjében úgy vélte, József Attila műve inkonzisztens és/vagy közhelyes: hol lehetségesnek tartja a szabadságot, hol nem, a boldogságról írott versszaka szerinte pedig „zavarba ejtően kínos.” A válaszok nem maradtak el: Tverdota György Kínos viviszekció címmel írta november 25-én: Tőzsér „maga olvasta filozófiai versként a ciklust, és keresett benne explicit filozófiai tartalmakat.” Pór Péter is úgy látta december 9-én, hogy Tőzsér brutális költészeti eszményt határoz meg, ennek alaptételei viszont idegenek a költészet mibenlététől. Pór szerint az Eszmélet gondolati vers, ennek pedig nem egy tétel megismétlése a tárgya. Marno János felvetette: az Eszmélet különböző versszakait, s József Attila verseit együtt kell vizsgálni. Paár Tamás november 25-én szembeszállt a következetlenség állításával is, s egyben úgy látta, az inkonzisztencia sem lenne gond. December 16-án Varga Péter András is bírálta az analitikus megközelítésmódot. December 21-ei reakciójában Tőzsér már azt írta: elfogadja Paártól, hogy kétféle szabadságról beszél a költő. A filozófus úgy látta továbbra is: a következetlenség semmilyen emberi alkotás erénye nem lehet.