– Szeret lovak társaságában zenélni. Miért?
– Majdnem ugyanolyan, mint növények közt zenélni. A természet, az állatok, a növények stresszmentességet hoznak. Ráadásul őszinte ez a közönség. Valószínű, hogy nem is érdekli túlságosan a zene.
– Szoktak azért reagálni? Mármint a lovak?
– Persze. Hogy az érzelmi részére reagálnak-e, azt nem tudom. De a zene gyorsaságára, az intenzitására, az idegesítőségére biztosan.
– Amikor nem zenél, hogyan kapcsol ki?
– Olvasgatok. Sétálok. Ott a tanya, az is ad tennivalót. Találkozom a barátaimmal.
– Milyen állatok élnek a tanyán?
– Három ló, három kutya, két macska. A faluban még egy kutya.
– Ha a kutyák és a macskák hallják, ők is reagálnak?
– Nyilván. Ha hangos a hegedű, nem nagyon örülnek. Furcsa nekik.
– Palics mennyire hat önre?
– Tudom, hogy ha hazajövök, vár a nyugalom.
– Az, hogy magyarok, szerbek, mindenféle nemzetiségűek élnek itt együtt, mennyire formálta?
– Gyerekkoromban előbb magyar népzenét játszottam, majd mindenféle mást is. Ez Palics miatt is van. Érződik a közeg azon, amilyen zenét játszom. Ez jó.
– Azóta a legkülönfélébb nemzetiségű zenészekkel játszott együtt. Bármilyen zenei kultúrát össze lehet illeszteni bármilyennel?
– Szerintem igen. De a partnerek nem érzik mindig így. Iráni ütősöm is úgy érezte, nem jó, amit együtt csinálunk. Így nem is zenélünk már együtt.
– Önnek tetszett?
– Igen, nem volt rossz. De nem akartam erőszakoskodni.
– Soha nem merült fel, hogy elköltözzön Palicsról?
– Alig egy évet laktam Budapesten. Aztán gyorsan visszajöttem. Úgy éreztem, nagyon sok energiát vesz el tőlem a honvágy.
– Olvastam, hogy New Yorkról sem voltak túl pozitívak az élményei. Azt is mondta, inkább a vidéki turnékat szereti. Előfordul, hogy megérkezik egy városba koncertezni, és úgy érzi, nem megfelelő az atmoszférája?
– Régen volt ilyen. De New Yorkkal nem ez volt a probléma. Hanem az, hogy harminc éven keresztül néz az ember filmeket, hallgat történeteket egy városról, és amikor odamegy, mást lát. Az egészet inkább díszletként éli meg, nem igazinak. De New York azért erős hely, hatott rám. Nem mentünk el egymás mellett csak úgy.
– Előfordul, hogy maga a hely formálja a zenét is?
– Inkább a természetes helyekről mondható ez el. De negatívan is hathatnak. Persze számít az akusztika is vagy az, hogy nagyon száraz helyen például nem jó hegedülni. Nem élvezem. Sok mindentől függ, hogy egy koncert milyen lesz. Attól, hogy az ember hogy játszik, kivel játszik. A közönségtől. Vagy hogy a koncert előtt mit ettem, mit ittam. Ha lenne törvény rá, minden esetben úgy csinálnám, hogy jó legyen.
– Ha már a törvényszerűségekről és a tervezésről beszélünk: önt mindenki őstehetségnek mondja. Ha valaki nem így születik, de sokat gyakorol, eljuthat erre a szintre?
– Nem én mondom, hanem Johann Sebastian Bach: bárki képes lenne arra, amit ő csinál, nincs az egészben semmi különös, ha eleget dolgozik. Igazából nem tudom.
– Ön egy nap mennyit dolgozik?
– A fizikai gyakorlás ideje véges. Az ember elfárad. De a napi több óra megvan. Hogy mi megy tovább fejben, más dolog. Nem feltétlenül kell hangszer a kezedbe, hogy zenélj.
– Gyermeke születése is hatott a zenéjére?
– Igen. De nem csak a gyerek. A családban élés, az, hogy az ember megnősül, hogy eljut bizonyos pontokra, sok mindent megváltoztat. Emiatt egy csomó dolog egyszer csak már nem érdekli annyira. Tud mással foglalkozni.
– A lánya is zenél, fuvolázik. Az apja hatására kezdte el?
– Nem. A barátnői is elkezdtek zenélni mindenféle hangszeren. Az iskolában volt egy hangszerválasztósdi, sokfélét bemutattak nekik, és ő a fuvolát kedvelte meg. Csodálatosnak tűnt a hangja, azt mondta. De nem akarok zenészt faragni belőle.
– Mégis, a zenének mekkora szerepet adna a gyerekek nevelésében?
– Mondják, hogy a zene fejleszti a gyerekeket. Szerintem a felnőtteket is. De ha nem szereti, akkor kínszenvedés.
– Egy citerás koncertsorozata előtt azt mondta, azért ezt a hangszert választotta, mert a menedzsmentje is úgy szerette volna, hogy inkább ezzel foglalkozzon. Kinek a döntése, hogy milyen hangszeren játszik, és hogy milyen turnét szerveznek?
– Az a turné egy lemezről is szólt. Szerettek volna egy olyan albumot, amelyen csak citerázok. Meg is lett. Közösen döntünk, de az utolsó szó az enyém. Igaz, a koncertek rendezői is szólnak néha, hogy szeretnének-e citerát a programba. Egyelőre jobban vonz a hegedű, de a citera nem követel annyi gyakorlást, így az ember boldogabban nyúl hozzá. Ez nem azt jelenti, hogy szenvednék a hegedűtől, de a citera tényleg egyszerűbb.
– Amióta elkezdett zenét is szerezni, mi változott?
– Szívogattam magamba a hatásokat gyerekkoromtól. De most is. Középiskolásként jött az érzés, hogy én is komponálni akarok. Egy érzést akartam kifejezni vele. Volt benne minden a szerelemtől kezdve. A zenecsinálás sosem magáért a zenecsinálásért jött. Hanem hogy kifejezzek valamit. Gyerekként is az érzések miatt kezdtem játszani. Hogy ne féljek.
– Mitől?
– Egyedül voltam otthon egy nagy házban. Nem volt áram. Ez gyakran előfordult. Akár hat órákra is elvették. Én meg népdalokat citeráztam. Egy idő után az ismételgetésbe belekerültek más hangok is. Nem tudtam még, hogy éppen improvizálok. A középiskolás komponálással is így volt.
– Amikor otthon gyakorol, akkor is jön az az eksztázis, amit a színpadon látunk?
– Skálázás közben nyilván nincs ilyen. De estefelé már van.
– Amikor a lánya látja ebben az eksztázisban, mit szól?
– Amikor a nyelvemet öltögetem, kinevet.
Kedvencek
Kedvenc könyv: Weöres Sándor, Edgar Allan Poe, Kosztolányi Dezső művei
Kedvenc film: az Akkumulátor című cseh és a Mediterraneo című olasz alkotás
Kedvenc zeneszerző: „Igazságtalan lenne bárkit is kiemelni, de ha választani kell, Mozart, Beethoven, Bach, Ravel és Csajkovszkij biztosan.”
Kedvenc művészeti ág a zenén kívül: irodalom, festészet
Kedvenc étel: hal mindenféle formában, libamáj, töltött paprika, pörkölt
