A mai magyar társadalom szeret önmagába zárkózni, a saját problémáival foglalkozni, és nem túlságosan nyitott a világra. A berlini magyarok is ebben a társadalomban nevelkedtek, mégis mintha más viselkedésmintákat követnének: nyitottak, új közegben, új helyzetekben gyorsan feltalálják magukat – ez volt az egyik legfontosabb tapasztalata Szijártó Zsoltnak, a Pécsi Tudományegyetem Társadalom- és Médiatudományi Intézete vezetőjének, aki két hónapig kutatta a Balassi Intézet Klebelsberg-ösztöndíjával a berlini magyarok csoportjait.
„Ha megismerjük ezeket az élettörténeteket, az talán hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar társadalom is élhetőbb, nyitottabb legyen, jobban kapcsolódjon a világ történéseihez” – véli Szijártó Zsolt. Számára nagy meglepetés volt, hogy az együttműködés kultúrája, ami a magyar közegből eléggé hiányzik, milyen könnyen, magától értetődő módon kialakul Berlinben a magyarok körében.
A fiatalok tömeges elvándorlása átpolitizált téma, a történetek hősei viszont nem nagyon látszanak: nem igazán tudjuk, kik azok a fiatalok, akik úgy döntenek, hogy életük egy részét másutt töltik. A boldogulástörténetek, a kudarctörténetek kevésbé ismertek. A kulturális antropológia előszeretettel vizsgál olyan csoportokat, amelyek a sajátjuktól eltérő társadalmi közegben próbálnak meg boldogulni. Az antropológiai megközelítés segíthet abban, hogy jobban lássuk az egyéneket, megérthessük a motivációikat.
Most 6-7 ezer magyar állampolgár élhet a berlin-brandenburgi statisztikai hivatal adatai szerint Berlinben. Ebben azonban csak a berlini lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok szerepelnek, a kutató összességében tízezer fölé teszi a berlini magyarok számát. „Nem is a pontos szám az érdekes, inkább a növekedés dinamikája. Egyik évről a másikra majdnem 15 százalékkal több magyar érkezik Berlinben, s ez a tendencia az utóbbi két-három évben nem igazán módosul. Ez a többi etnikai csoporthoz képest látványos növekedés. Talán csak a dél-kelet európai országokból érkezők (románok, bogárok) száma nő még ilyen dinamikusan” – mondja Szijártó Zsolt.
A magyarázat összetett, a gazdasági helyzet csak az egyik lehetséges ok: „Sokkal könnyebbé vált a migráció. A tömeges kivándorlás azt hozta magával, hogy már vannak külföldön ismerősök, kialakultak a bejáratott utak. Nem a bizonytalanba érkeznek a fiatalok. Az idegenség radikális tapasztalata, ami még a kilencvenes években is megvolt, mára megszűnt. Nem egyedül kell megérkezni.” Szijártó szerint az is fontos, hogy a döntés nem végérvényes, nem egyirányú utca: haza lehet jönni, vagy tovább lehet menni máshová. Az otthoni kapcsolatokat sem kell feladni, egyre könnyebb fenntartani őket, a közlekedés átalakulása, az olcsó repülőjegyek is hozzájárulnak ehhez.
Berlin maga is egyre globálisabbá válik; kevés ilyen globális város van Németországban. A kulturális, életmódbeli sokszínűség pedig szimpatikus ennek a korosztálynak. „Ma már a német nyelvtudás hiánya sem akadály: az angollal is el lehet indulni Berlinben”
Pár éve még sok esetben gazdasági okai voltak annak, ha Berlint választották a magyarok. Olcsóbb volt a létfenntartás, mint mondjuk Londonban, ám az utóbbi pár évben Berlinben is jelentősen elszaladtak a lakásbérleti árak. A választásban fontos szempont, hogy Berlin nem nagyipari centrum: főleg olyan embereket vonz, akik informatikával, kulturális területekkel, művészettel foglalkoznak. A kutató szerint ők egyértelműen felülreprezentáltak a berlini magyarok között.
Berlin legendásan toleráns, befogadó város. De az egyéni tapasztalatok ezen a téren is különbözőek lehetnek; aki például a német bürokráciával szembesül, könnyen a nehézségek válnak a legfontosabb tapasztalatává. „Senki nem arról fantáziál, hogy Berlin toleráns város-e, hanem arról beszél, hogy melyik hivatalnál mit kellett csinálni. A mindennapokat más szinten éli meg az ember” – mondja a kutató. Egy új életet elindítani mindig együtt jár a társadalmi státusz megváltozásával is: az ember egyszer már volt valaki, és most kimozdul ebből a biztonságból.
Semmit nem tudnak egymásról a különböző generációk
A kutatás nemcsak a most kivándorló fiatalokat vizsgálja, hanem más berlini magyar csoportokat is: a most érkezők Szijártó szerint sokban különböznek azoktól, akik az ezredfordulón vagy a rendszerváltás környékén kerültek a városba. „Tíz-tizenkét évenként megtörténik egy generációváltás, ez sok esetben generációs szakadékok kialakulásával jár együtt. Új helyen, új módon kezdik felépíteni az életüket és beilleszkedni a többségi társadalomba, és nemigen vesznek tudomást egymásról.”
Ugyanakkor minden generáció létrehozta azokat a fizikai vagy virtuális tereket, ahol összejöhettek. A rendszerváltás előtti években kivándoroltak számára jellegzetes helyek voltak például az irodalmi-kulturális szalonok, ahol felolvasásokat és más rendezvényeket tartottak. Noha ezek a kezdeményezések azóta visszaszorultak, de a berlini magyarok kulturális örökségének és a magyar kultúrtörténetnek ez fontos része, amely itthonról nem igazán látszik.
A kulturális egyesületek mára elöregedő félben vannak. Az egyik, a Magyar Kolónia tavaly volt 150 éves, még a 19. században Berlinbe kitelepült iparosok alapították. A Berlini Magyar Egyesületet 1990 környékén az egykori Kelet-Berlinben élők hozták létre, s főleg a kilencvenes években játszott nagyon aktív szerepet. Az ezredfordulóig tartó időszakban a szalonok is megerősödtek, már csak azért is, mivel ez a magyar irodalom berlini jelenlétének nagy korszaka volt, sok író jött ösztöndíjjal Németországba. Utána azonban megjelentek más generációk, akik számára más igazodási pontok lettek fontosabbak.
A kutató szerint a berlini magyarok szerveződései egyre inkább a közösségi médiumok virtuális tereibe tevődnek át. A virtuális terek és a mobilizáció miatt egyszerre több helyen is jelen lehetünk, szerinte emiatt sincs már igazán igény arra, hogy megteremtse az ember egy idegen városban a fizikai tereket a saját kultúrája számára.
A fiatal generáció számára a szervezetek, egyesületek által kínált kultúra nem vonzó, és nem is nőttek bele ezekbe a szervezetekbe. Olyan, a mindennapi élethez szorosabban kapcsolódó szerveződések viszont megjelennek, amelyek például azzal foglalkoznak, hogy az ott született, második generációs gyerekeket miképpen lehet megtanítani magyarul. Így van hétvégi iskola, sőt, cserkészcsapat is.
A kutató szeretné, ha a berlini magyarok részt tudnának venni a saját történeteik összegyűjtésében, kulturális örökségük dokumentálásában – szerinte erre van is igény ezekben a csoportokban. Erre a célra külön nyilvános felületet szeretne létrehozni, ahol a kutató már csak „moderátorként” vesz rész a munkában.
