– Ez a sorozat is licenc alapján íródott, ahogy sok más magyar sikerszéria is. Mikor jelennek meg végre a sorozatban a mi íróink, alkotóink gondolatai?
– Nem tudom, de ezen már többször gondolkodtunk. Pedig sok amerikai sorozat is néha elképesztően egyszerű, de lehet, hogy ott egyszerűen több a gagman, vagy csak jobban bele tudják sűríteni az élettapasztalataikat a cselekményekbe. Annak mindenesetre örülök, hogy már idehaza is eljutottunk oda, hogy komoly színészek szerepelnek a sorozatokban. Ez egy nagyszerű lehetőség például a fiataloknak arra, hogy megismerjék őket.
– Ha már szóba került Amerika. Szerepelt korábban egy igazi, Budapesten forgatott szuperprodukcióban, a Suszter, Szabó, baka, kémben. Nem jutott eszébe, hogy ha nyugatabbra születik, akkor nemcsak egy ordító szovjet tisztet alakítana, hanem a főszerepet is megkaphatta volna akár?
– Eljátszadozik az ember a gondolattal, de hát én ide születtem. Meg aztán egyáltalán nem biztos, hogy ezzel a tudással elértem volna ezeket a sikereket. Egy színész amúgy is csak a saját nyelvén tud érvényesülni szerintem. Én nem tudok angolul, csak magyarul tudok gondolkodni is, de volt pár három-négy mondatos külföldi szerepem, és hát rémálom volt mindegyik.
– Miben más egy ilyen produkció belülről, mint egy magyar film forgatása?
– Semmiben. A magyarok ugyanolyan profik, felkészültek, mint a külföldi stábok, úgyhogy nem látok óriási különbséget. Közel száz filmszerepem volt már, úgyhogy nem beszélhetünk mázliról, de szinte kizárólag profi, felkészült magyar alkotókkal dolgozhattam, mint amerikaiakkal.
– A filmek és sorozatok forgatása, valamint a színházi szerepek mellett van még ideje versmondásra?
– Hogyne. Most is fellépek majd a kardiológián, az egészségügyi dolgozóknak adok egy versműsort, utána pedig megyek a Máltai Szeretetszolgálat által üzemeltetett hajléktalanvonatra. Önkéntesként szoktam mentőzni is, egy műszakot végigdolgozom egy esetkocsin, erre az újraélesztős kisvideó kapcsán kértek fel a mentők. Így általam is egyre több emberhez jut el, hogy bizony nem gyerekjáték, amit az egészségügyi dolgozók csinálnak. Ezekbe a karitatív tevékenységekbe egyébként véletlenül csöppentem bele, de ez egyrészt egy misszió számomra, másrészt én így reagálok a közéletre. Nem sajnálkozom, szánakozom, hanem elmegyek egy hajléktalanszállóra verset mondani, és utána még beszélgetünk egy jó órát. Így aztán lehet, hogy derűsebbé tettem a napjukat.
