Jövő tavasszal mutatják be a közönségnek a felújított Román csarnokot – árulta el Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója pénteken a múzeum sajtóbejárásán. A Liget-projekt részeként megújuló Szépművészeti rekonstrukciója csaknem 14 ezer négyzetmétert érint, amely a Schickedanz-palota negyven százaléka, több termet pedig évtizedek után vehet birtokba újra a közönség. A főigazgató hangsúlyozta, a munka derekán már túl vannak, az év végére befejeződnek a munkálatok, így az eredeti terveknek megfelelően, 2018 őszén időszaki kiállítással nyithatja meg újra a kapuit a múzeum.
A Szépművészeti felújítása 2015 februárjában vette kezdetét. Az eredetileg csaknem 10 milliárd forintos beruházás keretében három és fél év alatt megújul a második világháborúban súlyos károkat szenvedett Román csarnok, korszerűsítik az elavult fűtőrendszert, lecserélik a régi, zajos klímát, napelemeket és kollektorokat helyeznek el a tetőn. A restaurátor- és raktárműhelyeket is korszerűsítik, és nagy hangsúlyt fektetnek az épület akadálymentesítésére is. Kerekesszékkel is kényelmesen lehet majd mozogni az egész épületszárnyban, ahol Braille-feliratok és audiokalauz-rendszer segíti még a tájékozódást. Új elektromos hálózatokat is kiépítenek, új felvonókat helyeznek üzembe, valamint komplex biztonsági, vagyonvédelmi és informatikai rendszereket installálnak az épületben.
A felújítás leglátványosabb része kétségkívül a Román csarnok, amely az elmúlt hetven évben zárva volt a látogatók elől, raktárként használták. A középkori bazilikabelsőt idéző helyiségben tárolt gipszmásolatok – köztük Donatello Gattamelatájának és Verrocchio Colleonijának replikája – a komáromi Csillagerődbe és a Szabolcs utcában épülő restaurálási és raktározási központba kerülnek majd. A felújításnak köszönhetően újra megnyitják a freibergi katedrális főkapujának és a gyulafehérvári székesegyház kapujának gipszmásolatával keretezett bejáratokat is, amelyeket a háború után falaztak be. „A Román csarnokba a magyar középkori kőtár legszebb darabjai költöznek, hiszen a terem időszaki kiállításokat csak úgy fogadhatna be, ha a falfestményeket installációkkal kitakarják, ám ennek nem lenne értelme” – hangsúlyozta Baán.