Hetvenhét éves korában, február 7-én Párizsban életét vesztette Tzvetan Todorov bolgár-francia filozófus – olvasható a New York Times cikkében. Fia, Sacha szerint multiszisztémás atrófiában (MSA) szenvedett: ennek során több idegpályarendszer is károsodik az agyban.
Mindig visszautasította, hogy felületes megállapításokat tegyen, vagy hogy közvetlenül egy esemény megtörténte után reagáljon – emlékezett vissza a francia Books magazin alapítója, Olivier Postel-Vinay a február 7-én, 77 éves korában elhunyt Tzvetan Todorovra. Jól ismerték egymást, a bolgár-francia filozófus is a folyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt. Postel-Vinay szerint Todorov havonta írt a lapba, és ez rendkívül stresszes feladat volt számára: „mindig több időt szánt volna a gondolkodásra. A médiában látható úgynevezett elemzések növekvő felületessége igencsak aggasztotta.”
Todorov irodalomelmélettel, eszmetörténettel, filozófiával is foglalkozott, tucatnyi könyvet írt többek között a gyarmatosítás morális következményeiről, a fanatizmusról, illetve a holokausztról. Roland Barthes tanítványaként a hetvenes években vált ismertté a strukturalizmusról szóló kutatásaival.
Tzvetan Todorov 1939. március 1-jén született Szófiában, Bulgáriában. Filológiából diplomázott a Szófiai Egyetemen 1963-ban, majd a doktoriját a Párizsi Egyetemen végezte. 1968-ban a Francia Nemzeti Kutatóközpont (CNRS) kutatási igazgatója lett, majd 1970-ben részt vett a Poétique folyóirat megalapításában. Ezután 1987-ig szerkesztette Gérard Genette-tel közösen a Collection Poétique irodalomelméleti könyvsorozatot. Előadott a Harvardon, a Yale-en és a Kolumbiai Egyetemen is.
Fontosabb művei a Bevezetés a fantasztikus irodalomba (1970), a Conquest of America: The Question of the Other (1984), a Mihail Bahtyinról szóló 1984-es könyv, a Voices from the Gulag: Life and Death in Communist Bulgaria (1999), a Hope and memory (2003) és az In Defence of the Enlightenment (2009).
Bahtyin mellett olyanok intellektuális portréját rajzolta meg, mint Benjamin Constant, Jean-Jacques Rousseau vagy Marina Cvetajeva orosz költőnő.
A Conquest of Americában arra jutott, hogy az őslakosok képtelenek voltak megvédeni magukat egy olyan ellennel szemben, amelyik befolyásolni tudta, miként fogják fel a valóságot, és képes volt összezavarni a tervezés- és gondolkodásmódjukat. Az 1989-es On Human Diversityben már azt tekintette át, a francia szerzők hogyan néztek a „másik”-ra, miként álltak azok önálló kulturális értékeihez.
Fear of the Barbarians című 2009-es könyvében az érkező migránsokról írt, de nem látta úgy, hogy kulturális fenyegetést jelentenének. Szerinte meg kell követelni az érkezőktől, hogy tiszteljék a befogadó ország törvényeit, de „csak a totalitárius társadalmak teszik kötelezővé egy ország szeretetét.” Úgy látta, a személyes érzelmek és a közösségi kötelezettségek külön hatáskörbe tartoznak, összekeverni ezeket nem szerencsés. A Le Monde-nak adott decemberi interjújában kifejtette azt is: szisztematikusan bombázni egy közel-keleti települést nem kevésbé barbár dolog, mint egy francia templomban elvágni valaki torkát.
A kommunista Bulgáriából emigráló filozófus ösztönösen szkeptikus volt a kormányzatokkal szemben, de a vasfüggöny leomlása nála is enyhített ezen aztán. A holokausztról és Gulágról is író szerző a Facing the Extreme-ben úgy látta: a jóság még a leggonoszabb helyzetekben is felbukkanhat. Egyben a Hope and Memory-ban úgy vélte: a gonosz térnyeréséhez nem elég néhányak cselekvése, elengedhetetlen a többség közönye is – amire mind igencsak képesek vagyunk. S ugyanitt írta meg azt is: nem harcolhatunk a gonosszal szemben szimplán csak a jó nevében, de küzdenünk kell azok bizonyosságával szemben is, akik mindig pontosan tudnák, hol húzódik a határ jó és rossz között. Mert elég eltorzult a világképük azoknak, akik a jó megtestesítőjének hiszik magukat – írta. Vagy ahogy Vonnegut nagyszerű Éj anyánkjában olvashattuk: „A gonoszság minden embernek az a része, az a jókora része, amely korlátok nélkül akar gyűlölni, amely Istennel az oldalán akar gyűlölni!”
