Nincs szükségünk kultúrára, annál inkább pálinkára

Az RTL új sorozata, A mi kis falunk szlovák minta alapján nevetne a magyar korrupción és kilátástalanságon.

Hogyan lehet ma választást nyerni Magyarországon? Ingyen gulyással és diópálinkával. Az sem baj, ha a gulyást egy döglött lóból főzték, a pálinka pedig pancsolt, és mindenki megvakul tőle. Hiszen előbbi háborús nosztalgiát kelt (?), utóbbi pedig legalább segít elfelejteni az élet nyomorát. Legalábbis az RTL Klub új sorozata, a csütörtök este vetített A mi kis falunk alkotói szerint.

Van abban valami melankolikus, amikor egy ország komédiát importál külföldről. Még szomorúbb a helyzet, ha ez a komédia (egyelőre) arról szól, hogy a politika milyen mélyen mászott bele a mindennapjainkba. A szlovák mintára készült A mi kis falunk egy fiktív magyar település életét és tipikusnak ítélt lakóit mutatja be, akik számára a korrupció és a kilátástalanság olyan természetes, mint hogy levegőt vesznek.

Pajkaszeg egy festői hegyi falu, amely a sorozatban a magyar valóság paródiájának díszleteként szolgálna. Van itt elképzelt vidéki hangulat, lepukkant épületek, szocreál önkormányzat, hangulattalan ivó, lusta, ám elmozdíthatatlan polgármester, identitászavaros pap, eszes kocsmárosnő, részeges közmunkások, ügyefogyott rendőr, helyi szívtipró és így tovább. Mindent és mindenkit bevetnek az alkotók, hogy úgy tűnjön, Pajkaszeg egy kis szelet Magyarország. Ám A mi kis falunk rettenetesen távol van attól a valóságtól, amit lerajzolni szeretne. A főcím alatt a szereplők miniatűr figuraként jelennek meg, egy-egy attribútumuk társaságában. Sajnos a sorozat már itt megreked: épp annyit képes megragadni a mai magyar abszurditásból, mint amennyit a főcím a karakterekből. Egyetlen mozdulatba dermedt apró műanyag világ.

Úgy pedig rémisztően nehéz valamit parodizálni, ha képtelenek bemutatni, hogy mi az, aminek a paródiáját kívánják nyújtani. Hiába rántottak össze kiváló színészgárdát a produkcióhoz: Udvaros Dorottya, Reviczky Gábor, Csuja Imre, Lovas Rozi, Bata Éva, Bánki Gergely, Lengyel Tamás és Schmied Zoltán játsszák a főbb szerepeket, de még az epizódszerepekben is olyan színészek bukkannak fel, mint Debreczeny Csaba, Kerekes József vagy Szabó Győző. Ha az alap hiányzik, ők sem tehetnek csodát.

A szlovák eredeti alapján a magyar változatot Kormos Anett és Kapitány Iván írták. Kormos Anett stand-up komikus, Kapitány neve pedig elsősorban az Üvegtigris miatt vált országosan ismertté. Ha annyira le akarnánk egyszerűsíteni a valóságot, ahogy azt A mi kis falunk teszi, nyugodtan mondhatnánk, hogy a sorozat nem más, mint a két alkotó legismertebb attribútumának keveréke. Mintha az Üvegtigris útszéli romantikája vegyülne a stand-up csattanós aktualizálásával és altáji humorával.

A sorozat – legalábbis az első rész alapján – elég alacsonyra lőtte be a szintet, ami meglepő, ha az RTL másik friss sorozata, a tisztességesen sikerült Válótársakból indulunk ki. A mi kis falunk bántóan egyszerű és közönséges tréfákkal, és olyan sikamlós poénokkal igyekszik megnyerni a nézőt, amelyen legfeljebb a kiskamaszok nevettek fel zavarukban és gerjedelmükben, úgy húsz évvel ezelőtt. Ez azonban úgy tűnik, nem okoz gondot, A mi kis falunk minden várakozást felülmúlva, több mint egymilliós nézettséget produkált.

Persze nem igaz, hogy Kormos és Kapitány híján lenne a humorérzéknek. A nyitó epizód elején a faluban szobrot avatnak a híres pajkaszegi kakaós briós tiszteletére. Az emlékmű azonban nem sikerül a legjobban, hiszen nem egyéb, mint két nyitott tenyérben egy adag szar. Nem tudom, hogy ez az önironikus szimbólum szándékosan mutat-e túl Pajkaszeg fiktív világán, vagy sem, mindenesetre nehéz nem odaképzelni minden egyes jelenethez.

A legendássá vált Az én kis falum meg-, illetve újranézhető itt. „Nem akarta az arcunkba dörgölni a szocializmus abszurditását.” 

Jiri Menzel több mint harminc éve forgatta le mesterművét, Az én kis falumat. Talán szerencsétlen dolog egy 1985-ös játékfilmet egy mai magyar sorozattal összehasonlítani, de ha már az alkotók voltak annyira bátrak, hogy a címben rájátszottak a Bán János, Marián Labuda és Rudolf Hrusínsky főszereplésével és Zdenek Sverák forgatókönyve alapján készült filmre, miért ne tehetnénk meg nézőként ugyanezt? Főleg, mivel Kapitányék sorozata szinte tökéletes inverze a csehszlovák komédiának. Menzel alkotásának ereje ugyanis a humor visszafogottságában, szelídségében rejlett. Nem akarta az arcunkba dörgölni a szocializmus abszurditását, nem kényszerített minket arra, hogy mindenáron kacagjunk a saját nyomorunkon. És mert nem így tett, nem tudtunk nem sírva vigadni a kis falun, amelyben élünk.

A már említett szoboravatásra igyekszik a mi kis falunk polgármestere, késésben vannak, az asszisztense sürgeti, mire a falu vezetője visszavág, minek sietni, szobor nélkül is újraválasztják, különben is, „itt semmi szükségünk a kultúrára”. Talán ez az egyetlen igaz mondat a sorozatban, amely egyszerre ragadja meg a saját és az ország lényegét.