Vajon mire elég a polkorrektség Kijevben?

Pápai Joci Origo című dala kellően eklektikus ahhoz, hogy sikeres legyen az Eurovízió közegében.

Balogh
2017. 02. 19. 16:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Eurovízió hosszú évek óta nem a dalról, hanem teljesen más dolgokról szól. Leginkább a politikai korrektségről, olyan párhuzamos dimenzióról, amelyben nem a tűpontosan megírt ütemek, hanem a popcornhoz passzoló látvány, ha kicsit erősebb jelzőt használunk, a parasztvakítás számít, meg épp az aktuális mumusok elleni politikai manifesztó.

Tavaly például egy olyan ukrán dal nyert, aminek üzenete egyértelműen a „mai főgonosz” Oroszországnak szólt. Korábban egy hiperdekoratív „énekesnővel”, a fényshow-tól felrobbanó színpaddal és egy rém ciki, zeneileg kevéssé értelmezhető eurodance „slágerrel” el lehetett vinni a fődíjat, ma meg a már előbb említett polkorrektség dívik.

Ebbe a közegbe kerül és verseng majd idén Pápai Joci Origo című száma, amely szombat este a közönség szavazatai alapján megnyerte a magyar válogató, A Dal 2017-es kiírását. A nagy kérdés ilyenkor persze az, vajon mire lesz elég ez Kijevben? Ha magát a szerzeményt nézzük, egy eklektikus darabról beszélhetünk, amibe talán picit hűbelebalázs módjára megpróbáltak belesűríteni mindent: cigányzenét, magyar népzenét és némi hiphop szövegelést is. Igaz épp utóbbinál az egyik sor végén nyomatékosan kirappelt szamuráj helyett talán a huszár szó jobban illett volna az összképhez, de nincs mit tenni, ritmikailag biztos nem jött volna ki, így marad a szamuráj.

Ami pedig a látványt illeti – amelyben talán a legfigyelemfelhívóbb giccs az egy apró tükrökkel kirakott vizes kanna volt –, ott történt fejlődés, ám ugyancsak kérdés, mennyire lesz képes belakni a nagyszínpadot a produkció. A sikerhez vezető eurovíziós úton ugyanis ez elengedhetetlennek tűnik.

Az esélylatolgatás mellett ilyenkor érdemes picit elmélázni azon, magyar szinten mit hoztak az eurovíziós dalválogatók, milyen számok, előadók tűntek fel, s egyáltalán van-e értelme ennyit ölni egy kizárólag piárcélokat szolgáló megjelenésbe. Ez utóbbira talán még lehet úgy felelni, igen, érdemes. Hiszen minden ilyen megjelenés jó lehet az országnak, egy jól eltalált dal, illetve egy jól felépített előadó csak a jó hírünket viszi a világban. Belülről követve az eseményeket viszont – s ez még csak véletlenül sem az indulóknak szól – úgy tűnik néha, mintha az illiberális demokrácia mindenáron azt szeretné megmutatni a világnak, hogy ő igazából annyira mégsem az. Vagy a voksoló nézők szeretnének adni egy pofont az illiberalizmusnak, hiszen ők – idén több mint százezren – szavaznak, de közben meg ők is abból választhatnak, amit eléjük raknak.

Ez pedig sokszor elég lapos és egysíkú. Vannak előadók, akik szinte minden évben, így idén is, jelentkeznek egy-egy dallal, miközben tudjuk, irreális a dolog, hiszen minden évben nem lehet „világslágert” írni. Ehhez hasonlót egyébként utoljára talán még 2014-ben Kállay-Saunders András hozott, a Running végül az ötödik lett abban az évben, de ha az akkori felhozatalt nézzük, elfogultság nélkül, a mezőny legjobbja volt, simán nyernie kellett volna. De ugye, nem ez számít. S még ha ezt figyelembe vesszük, hiába próbálkozik azóta ő is évről évre, ahogy idén is döntőbe jutott, azt nehéz lesz megugrania.

Az pedig, hogy az indulók fele szinte mindig a kertévés tehetségkutatók táborából érkezik, s ők mindig döntő közelbe is érnek, annak kérdését is felveti, mi zajlik a kulisszák mögött. Kifáradt a szelekció, vagy ami még kellemetlenebb lenne, egy szakmai kör ráült a dolgokra. Igaz, fel-felbukkan egy-egy ígéretes produkció, amilyen idén a Zävodi és Berkes Olivér duó #háttérzaj című száma volt. Persze nem az égő zongorát hiányoltuk például eddig, hanem annak örülünk, hogy vannak 17 éves fiatalemberek, akik például ilyen dalokat képesek szerezni. De ez sajnos akkor is kevés. Érdemes lenne inkább vagy újragondolni a koncepciót, vagy egy-két évig rápihenni a dologra. Nagy baj nem lenne belőle.

Ahogy abból sem, ha az idei kiírást megnyerő 35 éves tatai előadó a lehető legtovább jutna. Az ember ugyanis kíváncsi, mit szól az adott magyar produkcióhoz az Euróvízió népe. Szurkolni ér. S reméljük, Kijevben sikerül meg is tartani a rendezvényt, amelynek vezető szervezői közül sokan nemrég felmondtak, ám az ukrán miniszterelnök, Volodimir Hrojszman jelezte, nem lesz gond a döntővel. Májusban kiderül.

###HIRDETES2###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.