Még elkél némi élet az avarokba

Jó irányba mutat a Magyar Nemzeti Múzeum időszakos tárlata, de még több kell a fiatalok lenyűgözéséhez.

A népvándorló népek élete nem volt játék és mese. Semennyire sem. Évszázadokig izzadtak egy oltári nagy sakkpartin Európa északi, illetve keleti felében, kívül a nagy római limesen (szárazföldi) vagy ripán (folyami határ), kinek hogy tetszik. Egymást tologatták balra, jobbra, ide-oda.

Üdvözlet a barbaricumban: a Rajnán és a Dunán innen. Kelták, mindenféle germánok, például szarmaták, netán markomannok. Hosszú időn át ők néztek farkasszemet az ezüstsasokkal. Aztán jöttek a hunok, a gepidák, a longobárdok meg mindenféle gótok. Megbirkóztak a gladiustengerrel (a római légiósok rövid kardja). Majd érkeztek az avarok, miközben éltek még a Kárpát-medencében szép számmal szlávok és bolgár-törökök, olykor pedig bekukkantottak a görögül büszkén magukat rómainak nevező bizánciak.

Pannonia feladása után, az V. század második felétől tovább fokozódott a multikulti, az ember csak kapkodhatta a fejét. Megszűnt a klasszikus városi civilizáció, elapadtak a források, eldugultak a vízvezetékek, a kikövezett utak alatt futó csatornák, no meg az aquincumi római közlatrinák, hogy a közfürdőkről ne is beszéljünk! Lettek helyette sátrak, ridegtartásban állatok, csordák, sztyeppei népek. Fura szerzetek ontották nyilaikat, fosztogatták az aranyban dúskáló városokat nyugaton és a Keletrómai Birodalomban. Görögül, latinul nemigen tudtak, elvették hát, ami a városi puhányoknak „nyilván” nem kellett.

Ebbe az átalakuló világba kalauzol a Magyar Nemzeti Múzeum Életre kelt avarok című időszakos tárlata. Illetve hogy pontosak legyünk, egy apró szeletét bemutatva próbálja meg képbe helyezni a látogatókat április 9-ig.

A kiállítás két leletegyüttesen keresztül – két germán hölgy és egy tekintélyes avar harcos sírmellékleteit felhasználva – az interaktivitásra fókuszál (ahogy ismertetőjükben írták), s ezt a társadalmi, vallási vagy épp éghajlati szempontból is változó, a kora középkor irányába mutató közeget kívánják átélhetővé varázsolni. Mielőtt kiveséznénk – nem szakmai, inkább fogyasztói, felhasználói szemmel – a tárlatot, azt is érdemes jelezni, hogy az Életre kelt avarok a Connecting Early Medieval Collections (CEMEC) (amely hét ország régészeit, szakembereit felölelő uniós kutatási program) egyik kisebb, regionális bemutatkozója.

No, ami magát a kiállítást illeti, a beharangozó alapján valahogy több interaktivitást képzeltem el. Valami olyasmit, mondjuk, amit kisöcsémmel álmodtunk meg még 1996-ban, hogy egy virtuális szemüveggel (VR) egy olyan térben repülünk, amit ugyan megérinteni nem, de talán bejárni bejárhatunk. Persze ilyesmiről még (mindig) nincs szó, de a három teremben így is elfért volna például több virtualitás.

A két, Kölkeden előkerült germán hölgy egy-egy aranyékszerének a holografika irányába hajló bemutatása izgalmas, csak éppen jó lenne, ha a hozzá tartozó szöveg akkor indulna el a hangszóróból, amikor fejünkre tesszük a fejhallgatót, s nem egy folyamba kellene becsatlakoznunk, egyrészt mondjuk a bemutató kellős közepén, másrészt teszem azt angol nyelven. A legizgalmasabbnak tűnő attrakció – amiben egy táblagéppel lehet párba állítani egy-egy korszaknak a Földközi-térségben más-más helyén lévő tárgyait – sajnos épp nem működött. Kár. Mert pont az ilyen megoldások lehetnének igazán csábítók. Az, hogy a még a XIX. század közepén Kunágotán feltárt, Bizáncot is minden bizonnyal megjárt avar harcosról készítettek egy életét bemutató (fiktív) animációt, s azt folyamatosan kivetítik, igazán szuper. Tetszetős a grafika is, csak ne üvöltené be az egész teret, az ugyanis picit zavaró. Valahogy nehéz másra összpontosítani, például a tárgyak leírásaiban elmerülni. Azonban a síregyüttes tárgyi hagyatéka szép lenyomata annak az anyagi kultúrának, amibe bekukucskálhatunk.

A kiállítás leghatásosabb része az utolsó teremben vár, ahol a harcos aranylemezekkel ékesített kardjának történetét ismerhetjük meg egy kisfilmen keresztül. Ez a pár perc tényleg magával ragadó volt. Főleg az aranylemezek története miatt. Azok ugyanis egykor egy bizánci ládikát díszítettek, s később egy rablóhadjárat után feszegették le onnan, hogy végül az ominózus kardra kerüljenek. Ez a genezis nemcsak régészeti szempontból érdekfeszítő, de egyúttal rávilágít azokra a hétköznapokra, amelyeket a kalandozó hadjáratok váltottak „aprópénzre”.

Ha összegezni kell, akkor azt mondhatom, hogy az irány jó, de valahogy még több érdekességre, XXI. századi gondolkodásra lesz szükség ahhoz, hogy ne csak szakmabelieket vagy a régészet és a történelem iránt komolyan érdeklődőket, hanem mondjuk egy szertelen tizenévest is grabancon tudjon ragadni és magához húzni egy-egy ilyen kiállítás. Ha pedig az ember már ott jár, s korábban még nem látta, érdemes betérnie a Kárpát-medence történetét bemutató állandó kiállításra is, amelyben ugyancsak belebotolhatunk némi interaktivitásba – már ha éppen kétoldalú a kommunikáció, és nem csupán csak mi tudjuk szidni a rendszert, amiért egy eszköz nem működik.