Az üres székek luxusa

Különlegességek egyetlen helyen: a hét végén ér véget a Madách Imréről elnevezett színházi fesztivál a Nemzetiben.

Az üres székek luxusa most is érthetetlen és nehezen magyarázható. Akár Vidnyánszky Attila vasárnap este bemutatott, Szentpétervárról, az Alekszandrinszkij Színházból érkező, kétségtelenül revelációs hatású, grandiózus, öt és fél órás Bűn és bűnhődése esetében. 

A MITEM 2014-ben indult útjára. Azóta hibái, döccenői ellenére Magyarország messze legszínvonalasabb színházi találkozója. Rendhagyó is: ennyi inspiráló, érdekes, kiváló, olykor kontinensnyi távlatokat áthidaló előadás a hazai színháztörténetben talán még nem járt nálunk. (Alkalmanként igen: az ezredforduló előtt például az Európai Színházi Unió két találkozóját a Katonában kísérhette figyelemmel a közönség.) A MITEM-szervezők szándéka szerint, ahogy az ajánlóban is olvashatjuk, „a hagyományteremtő szándékkal létrehozott találkozó terepet, lehetőséget kínál arra, hogy más kultúrák, nemzetek vérfrissítő hatással legyenek a hazai színházi szakmára, valamint a külföldi szakemberek megismerkedjenek hazai előadásokkal, művészekkel”.

Az idei fesztiválra tizenegy országból huszonnégy előadás érkezett; a paletta bizonyos értelemben eklektikus. Viszont olyan nagy hírű rendezést is láthatunk még a hét második felében, mint Silviu Purcarete nyolc esztendeje bemutatott nagyszebeni Faustja, amelyet hatalmas méretei miatt nem is a Nemzetiben, hanem a félig kész Eiffel-csarnokban játszanak majd. „Eladnám a lelkem, hogy ezt a Faust-előadást még egyszer lássam” – jegyezte meg szellemesen nemrégiben az Observer kritikusa a Purcarete-rendezésről. 

A rejtélyes miértre adandó lehetséges válaszok közül – hogy a színházat szerető közönség miért nem veszi ostrom alá a Nemzetit, holott a józan ész szerint azt kellene tennie – szempillantás alatt ejthetjük azt az érvet, hogy rosszabb előadások is színpadra kerültek 2014 óta a MITEM-en. Ezeket egyrészt a magas színvonalú vendégjátékok hamar feledtetik, másrészt törvényszerű, hogy a gyengébbek sohasem szűrhetők ki egészen. 

Az esemény hírlelése fontosságához képest csapnivaló. Hiába írnak róla beharangozót a napilapok, egyes internetes portálok, Budapest köztudatában igazából nem szerepel a MITEM. Plakátot nem látni, a mustra ma már elengedhetetlen Facebook-jelenléte pedig – három év alatt 801 kedveléssel – elenyésző és nevetséges. Jellemző, a hozzáértés hiányát még a laikus számára is nyilvánvalóvá tevő bejegyzés például április 20-ról: „A MITEM-fesztivál eseményeiről honlapunkon is olvashatnak. Kövessék figyelemmel! :)”

Persze nem csak a szervezés hiányosságait sejthetjük az okok mögött. Gyanakodhatunk arra is, hogy a közönség egy része idegenkedik a Nemzetitől részben a hullámzó színvonal, részben pedig (színház)politikai okok miatt. A kettő ráadásul egymást erősíti. A következmény – tetszik, nem teszik – az, hogy manapság egy átlagos színházlátogató előbb megy el egy közepes budapesti előadásra, mint a nemzetibeli MITEM-re. Az előítélet viszont – ne tagadjuk, arról van szó – ez esetben is minket rövidít meg.