Chris Norman hazai koncertje előtt rengetegen kerestek meg – már azok, akik tudták, hogy szerencsém lesz fotózni az egykori világsztárt – azzal a kérdéssel, hogy nem is ismerheted, fiatalabb vagy, a te korosztályod erre nem vevő. Persze az aggályoskodók nem tudhatták, hogy a 80-as években nem egy női szívet összetörő Norman azért nekem sem volt teljesen ismeretlen a munkásságát tekintve. Az énekes már a Smokie zenekarban és szólóban is sikeres volt. Pályája 1974 óta töretlen, dalai meghatározóak voltak a már említett korszakban, de slágereit a mai napig játsszák a világ összes rádiójában. Elég, ha olyan számokra emlékszünk, mint az I’ll meet you at midnight, a Some hearts are diamond, a Stumblin\' in Susie Quatróval vagy a Diether Bolen által jegyzett Midnight Lady.
Norman egyébként a 2015-ben megjelent Crossover című lemeze kapcsán került kapcsolatba a hazai szervezőkkel, s ha már folyamatosan járja a világot, elhozta Budapestre is a legfrissebb dalokat és a csapatát. A dolog pikantériájához még az is hozzátartozik, hogy a tüskecsarnokos fellépésre az Óbudai Danubia Zenekar vállalta a csapat zenei kíséretét. Én este háromnegyed 7-re érkeztem az Infoparkhoz, ahol már akkor szinte hömpölygött a tömeg a pénztárak felé. A közönség szigorúan az 50 felettiekből állt, akik dugig megtöltötték a csarnokot. Azonban ami ennél meglepőbbnek bizonyult, az az volt, hogy a bulira rengetegen érkeztek külföldről: amerikai, japán, de román zászlót is lehetett látni a közönség soraiban.
Negyed 8 körül lekapcsolták a fényeket és minden sztárallűr nélkül elindult a majd két és fél órás show. A nyitó Breakaway alatt már többen jelezték, hogy nem ülni jöttek, öröm volt látni, hogy az idősebbek is tudnak úgy bulizni, mint a fiatalok, sőt nem egyszer kellett a biztonságiaknak figyelmeztetniük az egybegyűlteket, hogy foglalják el helyeiket, mert a koncert ülős A koncertprogramot egyébként Norman profi módon szerkesztette meg, az újabb daloktól kezdve szép ívben érkezett meg a zenekar a nagy slágerekig, a Stumblin’ in már a koncert derekánál elhangzott, amit a buli csúcspontja, a Nobody’s Fool követett. Érdekes egyébként, hogy a nagy Smokie-slágerekkel tarkított akusztikus blokknál sem szivárogtak ki az emberek a büfébe. Norman zenészei, köztük Geoff Carlinn szólógitáros, és Michelle Plum gitáros énekes – a csapat egyedüli hölgy tagja – rengeteget tett hozzá a sikeres estéhez: vérbeli profiként hozták a kötelezőt, talán még egy kicsivel többet is. Sajnos a szimfonikus kíséret nagyon a háttérbe szorult, mindenesetre nem volt rossz ötlet a szerepeltetésük, az óbudaik így is sokat emeltek a jól ismert dalok néha talán túl egyszerűre csupaszított soft rockos hangzásán.
A koncert második felére maradtak azok a slágerek, amelyek Normant szólóban is a csúcsra emelték. A Midnight Ladyre már fel is állt a közönség és a kedvence lábai előtt folytatta a bulizást. A második ráadás az Alien like you-ja és Whisky and Watere is bizonyította, hogy a zenész nem haknizni jött Budapestre. Nem fáradtak el, beleadtak apait-anyait, és valljuk be, 66 évesen lenyomni két és fél órát a színpadon, pestiesen szólva se semmi. A közönség hálás tapsolással köszönte meg az élményt. Komoly piaci rés tátong Magyarországon a 60-as, 70-es évek sztárjainak a koncertjeit tekintve, a szervezők pedig jól éreztek rá erre a lehetőségre, ugyanis ennyi jókedvű nyugdíjas korú zenerajongót Schmuck Andor se tudna profibban szórakoztatni. Van egy olyan érzésem, hogy látjuk mi még Chris Normant kis hazánkban fellépni
